Hegedűs János – becenevén Gianni – azt mondja, ő egy tipikus karanténvállakozó. Gyerekkorában ugyan gondolt rá, hogy cukrász lesz, de végül vendéglátó-ipari iskolában végzett. Utolsó munkahelyén 10 évet tölött – a Budai Gesztenyés Nagyvendéglőnek a konyháján először 4 hónapig konyhafőnök volt, az évtized maradék 9 és fél évében pedig üzletvezető – mint mondja, itt tanulta meg, hogyan kell egy brandet felépíteni. Aztán jött 2020, a Covid első hulláma és a lezárások – így Gianninak új megélhetés után kellett néznie.
Első felindulásában arra gondolt, hogy különböző, prémiumminőségű kekszeket fog készíteni, de az ötlet nem élt sokáig. „A Kexelde ötlete sajnos hamar elbukott – be kellett látnom, hogy ha a csokis kekszen felül akarok lőni, akkor olyan áron kell adnom a kekszeket, amit magyar vásárló sosem fog megvenni.” Mivel a szakmában mindenki Gianninak hívta, úgy döntött, hogy a Gianni's Sweet Heaven néven inkább egy sütibrandet épít. A saját márka tavasszal startolt a Pancs Piacon – a babkája nagyot ment a húsvéti időszakban.
A szintén tavasszal kibérelt egykori rétesbolt azonban, amelyet eredetileg csak üzemnek vett ki, már A Sütis néven indult el. A Pancson debütált kínálat egyre bővült – nagyrészt klasszikus édességekkel. „Nekem nincs kifejezett cukrászvégzettségem, de van egy magas szintű vendéglátóspapírom, ami lehetővé teszi, hogy saját cukrászdám legyen. A habos-babos sütik nem az én világom, a szortiment az alapján alakult, hogy nekem mihez volt kedvem, és mit tudtam elkészíteni szépen és igényesen. Persze a véletlen is közrejátszott – az egyik legnépszerűbb sütink, a gesztenyés alagút azért került a pultba eredetileg, mert rajtam maradt egy csomó gesztenye. Mivel másnap azt vitték a leginkább, úgy döntöttem, állandó helyet kap.”
A tavaszi debütálás után egyre több kávézó és kisbolt kereste meg Giannit, hogy szívesen árulnák a termékeit, így nyáron találkozhattunk velük a Boldog Földben a Wekerlén, A Pékességben, a Pancs Piacon és a boltban is. Ősszel azonban, ahogy egyre kisebb volt a kávézók forgalma, majd a novemberi bezárások után Gianni kénytelen volt átalakítani az üzemet úgy, hogy egy kis vendégtér is legyen benne. Az átalakított üzlet január közepén nyílt, és ahhoz képest, hogy sebtiben készült, nagyon mutatós lett a kék- és natúrfa-összeállítással, a vidám textiltapétával és a nagypapa tanyájáról mentett, egykor kukoricagóré-tartóelemként funkcionált oszloppal.
A kínálat egyébként nem hatalmas, de nincs is rá szükség – így is 15-20 féle süti figyel a pultban, a pogácsától a flódnin és a mézes krémesen át egészen a gesztenyés alagútig vagy a somlóiig. Az alapvetően házi cukrászatból ismert sütikben azonban mindenhol van egy pici „csavar” – épp csak annyi, hogy a 100-150 éve ismert sütik 21. századi külsőt kapjanak. A kínálat darabjai egytől egyig olyan igényesen vannak összerakva, hogy simán ki lehetne állni velük egy méregdrága berlini hipszterpiacra a nyers vegán sütik mellé.
Pogácsából (10 dkg 380 Ft) mindig kétféle van, a hagyományos sajtostól a libamájasig terjed a skála – ottjártunkkor éppen hagymás-sajtos és asztalt paradicsomos került a kosárba. A nagyon csiga klasszik reggeli péksütiszerűség, ami az elviteles kávéhoz is nagyon jól passzol, pisztáciás (600 Ft) vagy csokis változatban (550 Ft) kapható, tulajdonképpen egy györnyörű, csigaformában újragondolt babka. A flódnit (750 Ft) egy rézlüszterrel bevont fél dió – Gucci-dió, magyarázza Gianni – díszíti, és zserbóból is van hagyományos (600 Ft), illetve pisztáciás (750 Ft).
Rétesből (500 Ft) viszonylag nagy a kínálat, napi 4-5 félét biztosan találunk a pultban. Az üzlet korábban rétesboltként működött, így a vásárlók sokszor keresik, pedig eredetileg nem volt tervben. Így azonban mindig van egy pár szelet almás, túrós vagy épp meggyes. Nem a réteslapos magyart, hanem a bécsi rétest találjuk a pultban, roppanós, kelt leveles tésztából – Gianni azt mondja, a réteslapok nyújtása akkora helyet igényel, hogy maradt a bécsi változat.
A mézes krémes (600 Ft) jól ismert krémjébe narancs kerül, a tetejére kakaópor, a narancsos répatorta (650 Ft) teljesen lisztmentes, a gondolatok a somlóiról (600 Ft) pohárdesszertben pedig minden benne van, amit egy tisztességesen összerakott somlóitól várunk.
Gianni tervei szerint ha visszatérhetnek a vendégek, kitesz pár magasabb széket a bejárat melletti könyöklőhöz, de nem tervezi, hogy bekuckózóssá tegye a cukrászdát. Mint mondja, az út túloldalán ott van a Duna, a Nehru part és a park – jó időben a legjobb helyszín, hogy egy pohár kávéval és sütivel kifújjuk magunkat és lazítsunk egyet. Mi már alig várjuk!