Különleges épületegyüttes a Károlyi-Csekonics palota, ahol az eredetileg is kettős építészeti jelleg a felújítást követően csak erősödött. A két szélsőséget képviselő architektúra ezúttal izgalmas és indokolt is: ma már nem egy grófi család és személyzete, hanem sok száz egyetemista fogja napi szinten használni, szeptembertől a Károli Gáspár Református Egyetem veszi birtokba az épületet. Bejártuk a műemlékvédelmi szigor és a bátor kortárs belsőépítészeti megoldások kontrasztját ötvöző, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Nemzeti Múzeum szomszédságában található egykori úri rezidenciát.
A telek már az 1840-es évek óta a Csekonics család birtokában volt, Csekonics Margit pedig nászajándékba kapta szüleitől. Férjével, gróf Károlyi István országgyűlési képviselővel 1891-ben adtak megbízást a családi rezidencia megtervezésére Ferdinand Fellnernek és Herman Helmernek, akik a színházépítés specialistáinak számítottak: ők tervezték a bécsi Volkstheathert, a pesti Vígszínházat, a szegedi és a kolozsvári Nemzeti Színházat és a kecskeméti Katona József Színházat.
A Károlyi-Csekonics palota egyszerre található a Múzeum utca 17. és a Reviczky utca 6. szám alatt, két szárnya eredetileg is elkülönült egymástól fizikailag. A grófi család a Múzeum utcai részben lakott, míg a személyzet a mellette lévő, Revicky utcai kiszolgálóépületben, ahol az istálló is helyet kapott.
A neobarokk rezidenciát kocsifelhajtó kötötte össze az egyszerűbb, Reviczky utcai szárnnyal, melynek (jelenleg aulaként) funkcionáló terében haladt át a lovaskocsi, hogy a díszes kapuban kiszállhassanak az úri népek. A két épületet ezen a részen ma egy bezöldített udvar köti össze, alatta pedig vízgyűjtő vasbeton medence rejlik.
Az egykor rangos társasági eseményeknek és báloknak helyet adó Múzeum utcai palotát szigorú műemlékvédelmi szempontok szerint rekonstruálták. Csekonics Margit és férje valószínűleg el lenne ragadtatva, ha végigsétálna a minőségi anyagokból, archív fényképek, képeslapok, régi tervrajzok alapján, művészettörténészek közreműködésével újjávarázsolt termeken. Felújították és helyreállították a Thék Endre műhelyében tölgy- és hársfából készült, gyönyörűen faragott, immár világos színben pompázó körlépcsőt, az emeleti szalonok enteriőrjét és díszeit. A hallban és az ebédlőben az eredetihez hasonló, világos árnyalatú feszített textilekkel dekorálták a falakat, míg a szivarszobában a helyszínen talált tapétafoszlány alapján tervezték meg a látványos dombornyomott burkolatot.
A legnagyobb attrakció a bálterem, ahol Lotz Károly korábban teljesen megsemmisült, Bacchus diadalmenetét ábrázoló mennyezetfreskóját alkották újra: a festmény témája enyhén pikáns ambivalenciát hoz a református egyetem hangulatába. Az elmúlt évtizedekben teljesen máshogy festett a bálterem (korábban vetítőteremnek használták), a felújítási munkálatok során az archív fotóanyag mellett a padlóból előkerülő aranyozott gipszdarabok, műmárvány és festéknyomok segítették a művészettörténészeket.
Méltó módon hasznosították újra a palota különlegességét, a maga korában ritkaságnak számító modern elemet, a falikürtőkből és padlócsatornákból álló légfűtéses rendszert: néhány helyen sikerült helyreállítani a régi járatokat, és a jelenlegi technikai elvárások szerinti szellőzőrendszert telepítettek bele. A befúvási pontokat a hall és az egykori ebédlő díszes falburkolatában kell keresni.
A palota reprezentatív termei a dékáni hivatal, az egyetem vezetősége és a tanárok otthona lesz, míg a diákság a gyökeresen más építészeti stílusú Reviczky utcai épületben éli majd mindennapjait.
Rekonstrukció szabadabban értelmezve
A Károlyi-Csekonics palotának számtalan funkciója volt az évtizedek során: Csekonics Margit halála után a Baross Szövetség Kereskedő Iparos és Rokonszakmák Egyesülete működött itt, majd otthont adott nagykövetségeknek, az Országos Műszaki Könyvtárnak, hallgatói információs központnak, legutóbb a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal irodáinak. 2015-ben született kormányzati döntés arról, hogy az épület a felújítás után a Magyarországi Református Egyház tulajdonába kerül.
A történelem és a tulajcserék hátrahagyták ujjlenyomataikat az épületegyüttesen, leginkább a Reviczky utcában, ahol egyrészt világháborús károkkal is számolni kellett, másrészt olyan drasztikusak voltak az 50-es évekbeli szintráépítések, hogy a pinceszinti tartófalak már a töréshatáron voltak. Az aulában az eredeti nyílásrendet és architektúrát követve építették újra az oldalszárnyakat, melyek hófehér színükkel szándékosan elkülönülnek az eredeti, homokszínű falaktól. Ezt rögtön a kapun az aulába lépve szemrevételezhetjük. Innen nyílik egy kis lépcsőház, amelyet műemlékvédelmi szempontok szerint újítottak fel, akárcsak a külső homlokzatot. Ezeket leszámítva szabad kezet kapott a FormiConcept-Cubo tervezőcsoport, akik a tervezés során igyekeztek olyan kompromisszumokat kötni, melyek tiszteletben tartják az épület múltját, de megfelelnek a kor és az oktatási funkció kihívásainak is.
Egy modern, kortárs belsőépítészeti megoldásokkal kialakított, világos tónusú, kényelmes és praktikus egyetemi tér jött létre a legkorszerűbb gépészeti és világítástechnikai megoldásokkal. A pincében és földszinti részen egy 198 fő befogadására alkalmas konferenciaterem és egy 120 fő befogadására alkalmas előadóterem épült, a pincerésztől felfelé egy látványos zöldfal húzódik a magasba a szinteket összekötő függőleges térben.
Az emeleteken kisebb előadókat, tantermeket és tanári szobákat alakítottak ki, illetve zöldtető és kis pihenőterasz is helyet kapott fent. A régi fényképek alapján rekonstruált, világháborúban elpusztult toronysisakok is visszakerültek a helyükre. Egyszerű halandó az utcán járva mindebből a Reviczky utcai bejárat homlokzatát veheti szemügyre, mely szerényebb ugyan, mint a neobarokk Múzeum utcai társa, de így is jólesik megcsodálni így, végre kordonok nélkül.
