A káposztásmegyeri lakótelep szomszédságában terül el az 51,7 hektáros Farkas-erdő, ami nem véletlenül a helyiek népszerű kirándulóhelye.

Újpest gazdag ipari múltra tekint vissza, amelyről a kis kerülethatározós sorozatunk IV. kerületet bemutató részében részletesen be is mutattunk. Ez a fajta iparosodás és a köré települő infrastruktúra alaposan átalakította a tájszerkezetet, a terület vizes élőhelyei és tekintélyes méretű homokpusztái szinte teljesen felszámolódtak. A Pilisi Parkerdő telepített vissza nagyobb fás állományokat, ilyen az 51,7 hektáros Farkas-erdő is, ami hatalmas értéket képvisel a városi környezetben. 

Az erdőségekre jellemző fanyar tölgyfaillat már akkor megcsapja az embert, amikor a Farkas-erdőt átszelő aszfaltozott Homoktövis utcára rátér, pedig még csak nem is vetette be magát a sűrűbe. Az erdőt sétautak szövik keresztül-kasul, melyek között két tanösvényt is találunk: az Út az egészségért elnevezésűt kis piros szívecskével jelölik. Hasonlót a Hárshegyen is létesítettek a szív- és érrendszeri problémákkal, magas vérnyomással küzdők és cukorbetegetek számára.

A szívbarát ösvények tulajdonképpen bárki számára kényelmes túraopciót jelentenek, akik kerülnék a különösebb megerőltetést. A sík területet előnyben részesítő terepfutóknak például ideálisak a szintemelkedés nélküli utak, nem véletlen, hogy a Farkas-erdő az újpesti futók paradicsoma, rengetegen tudják le a napi kilométereket (és bicikliznek) az árnyas fák alatt, még babakocsival kocogót is láttunk.

Az ösvény mentén street workout eszközöket helyeztek el elszórva, ami szokatlan megoldás a többi budapesti, egy kupacban telepített kültéri kondipályákhoz képest, de ez elvileg azt a funkciót tölti be, hogy az egészségügyi sétálók kiegészíthessék más edzésformákkal is a mozgást menet közben.
 

A tanösvény mindenféle hasznos egészségügyi tudnivalót ismertet az olvasóval, és összeér egy régebbi, természeti tematikájú tanösvénnyel, aminek mindössze három kisebb táblája van.

Az erdő a 2013-as ráncfelvarrás ellenére kicsit sorsára hagyottnak tűnik, igaz, ennél nagyobb arányú beépítettség csak elvenne a burjánzó zöldből és természetességből. Padok, szemetesek, erdei játszótér és sütögető még így is helyet kapott. Védett botanikai ritkaságokat ne nagyon keressünk, a hely egyelőre nem áll természetvédelmi oltalom alatt, pedig a Megyeri út felőli részén egy mocsaras-lápos területet is találni kis tóval.
 
A nem messze elterülő Homoktövis természetvédelmi terület már komolyabb élővilággal rendelkezik, de annak felfedezése jóval bonyolultabb ügy, bejárása engedélyhez kötött.

Mindennek ellenére a tölgyesekből, fenyvesekből (továbbá helyenként juharokból, lepényfákból és akácosokból) álló összefüggő erdőterületnek az épített környezetben felbecsülhetetlen az értéke, vegyük csak a jó levegőt, a lombok suhogását és a növényzet közelségét. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madáretetőit is megfigyelhetjük a fákon, melyeket az itt élő egyetlen figyelemre méltó emlős, a mogyorós pele is igénybe vesz lakhelyként. A Farkas-erdő gombászós helyként is számon van tartva, az elmúlt napok esőzéseinek nyomán most is bele-belebotlottunk gombatelepekbe.
 

Az Óceánárok utca felőli rész szélén terül el a Rex Állatsziget, ahonnan a sétánkhoz szombatonként egy kutyust is magunkhoz vehetünk, a fenntartóknak nagy szükségük van ugyanis önkéntes sétáltatókra, akik segítik a ketrecbe zárt állatok megmozgatását.

A szívbarát tanösvény a parkerdő Óceánárok utca és a Rex Állatsziget felőli bejáratánál közelíthető meg a térképpel együtt, ami jól jöhet, ha több időt töltenénk el az erdőben. Eszerint egy kisebb (2,4 km-es) és egy hosszabb (4,2 km-es) kör közül is lehet választani.
 
Az erdőbe több ponton is „behatolhatunk”, a Homoktövis utcát például a 14-es villamos Bőröndös utcai megállójától közelíthetjük meg párperces sétával, míg az Óceánárok utcát az Újpest központtól induló 122-es vagy 30-as buszokkal.

Címkék