kultúra

„Harminc fölött már nem annyira szórakoztató, ha valaki vicces macskanadrágokba bújva ugrabugrál” – Linczényi Márkó-interjú (Antilope Kid)

Szerzők

  • Wágner Gábor

2020. 05. 04. 12:05

Linczényi Márkó a szép emlékű Kolin zenekarban vált ismert emberré, majd ezt követően elindította szólóprojektjét, az Antilope Kidet, amivel sok fülbemászó, részben filmsorozatokhoz készített dal után rátalált a maga görbetükrös, hol fanyarul, hol meg harsányan vicces, trash popos hangjára. A dicsőséges menetelést a Szia uram! című himnusszal kezdte, az aktuális sláger pedig az influenszer vegánságon élcelődik. Nagyon sok mindenről beszélgettünk vele – a karantén üdvös hatásaitól kezdve a környezettudatos életen át a zenéig.

We Love Budapest: Sok más emberrel ellentétben te kimondottan aktív vagy a karaténban. Az Operatív törzs élő bejelentkezése után nem sokkal most itt az új szám és klip, a Vegán wok. Ennyire jó hatással van a kreativitásodra a bezártság?
 

Linczényi Márkó: Az a fura, hogy ennek a helyzetnek többszörösen is a kedvezményezettje vagyok. Már egy ideje átálltam az egyszemélyes produkcióra és az egyszemélyes gyártásra. Vége lett a Kolinnak, vége lett a zenekarosdinak, és végre nem kellett alkalmazkodni senki máshoz, csak magamhoz.

Úgyhogy beálltam az otthon, egyszerűen és gyorsan, meg kreatívan előállítható tartalmakra, mint amilyen a Szia uram! is volt, és ami egyébként három hétig vezette a Spotify magyar toplistáját. Ebbe a vonulatba sorolható az Operatív törzs meg a Vegán wok is. Időközben pedig még beköszöntött egy olyan új világ is, ami nagyon kedvez ezeknek a tartalmaknak, és annak, hogy nagyon gyorsan, rugalmasan és kreatívan tudjak reagálni bármire. Előállt egy olyan helyzet, amikor gyorsabban tudok reagálni, mint a nagy zenekarok, akikkel korábban nem tudtam versenyezni. De ők most nem lépnek fel, nem is nagyon találkoznak egymással. Én viszont bármikor tudok magammal.

WLB: A Szia uram! című számmal elindultál egy karcos-vicces, parodisztikus, oltogatós trash-pop irányba, miközben az Antilope Kid név alatt korábban más jellegű dalokat írtál. Miért jött most ez az éned elő?
 

L. M.: Korábban is megvolt ez, csak angolul adtam elő, vagy nem én álltam a frontvonalban, vagy más énekelte el. Most viszont úgy voltam vele, hogy megcsinálom inkább én. És azt kell, hogy mondjam, nagyon jól érzem magam ebben a szerepben, és szerintem, jól is áll nekem. Úgy érzem, megtaláltam végre azt, amilyen valójában vagyok.

 
WLB: Az említett három szám tipikusan olyan, amikre biztos hasonlóan vicces, leoltós kommentek jönnek. Kaptál ilyeneket?
 

L. M.: Az a vicces, hogy a Szia uram!-on azok is jóízűen röhögnek, akik egyébként így köszönnek. Ez egy globális probléma, mindenkit érint, biztos, hogy mindenki találkozott már vele. Mindenki hall legalább egy szia uram!-ot minden egyes hónapban, ezért mindenki tud azonosulni vele. Olyan ez a szám, mint a Modorosblog vagy a Síkideg vagyok nevű Instagram-oldal. Témaindító. Nagyon erős kommentek jöttek, nagyon viccesek. Van, amit azóta is használok, például a fáraóm megszólítást. Azt írta a kommentelő, hogy „adogatási lett a trekk, fáraóim”, és ezen nagyon sokat röhögtem. A szevasz, fáraóm! azóta az aktív szókincsem része.

WLB: A többinél is volt ilyen?
 

L. M.: Az Operatív törzs annyiban más, hogy az egyfelől „csak” egy geg volt, a kötelező karanténos cucc, másfelől pedig azt teszteltem vele, hogy hogyan működik ez az élőzés. Az egy nagyon gyors reagálású, már-már ad hoc jellegű dolog volt. A Vegán wok meg nem olyan univerzális téma, mint a Szia uram!, és ezért nem is tud mindenki viszonyulni hozzá. Sziauramozást sokkal többet hall az ember, mint ahány vegánnal találkozik.

 
WLB: A vegánokhoz azért eljutott a szám? Megsértődtek, kaptál hideget-meleget?
 

L. M.: Azt hittem, hogy így lesz, hogy nagyon fel fognak háborodni, de egyelőre még nem történt meg. Úgyhogy most még megnyomom a számot, posztolom, hogy kicsit borsot törjek a vegánok orra alá. Vegán borsot természetesen, hátha felpaprikázódnak. Amúgy mindenki érti, hogy a szöveg direkt túlzó, és eddig a gyakorló vegánoktól csak pozitív visszajelzés jött.

WLB: Talán már ennyiből is kikövetkeztethető, hogy te nem vagy vegán...
 

L. M.: Nem vagyok, de amióta dolgozom ezen a számon, azóta valahogy sokkal kevesebb húst eszem. Egyébként is amennyire csak lehet, igyekszem fenntarthatóan élni. Kemény öko-szorongó csávó vagyok. Annak nagyon örülök, hogy most egyre tisztább a levegő, az viszont elszomorít, hogy ugyanakkor meg egyre többen járnak autóval, nem beszélve az egyszer használatos gumikesztyűk képbe kerüléséről.

 
WLB: És hogyan teszel mindezek ellen?
 

L. M.: Sok mindennel. A vásárláshoz mindig viszek magammal egy köteg zacskót, amiket már régóta használok. Fenntarthatóan kávézok, mert újratölthető kapszulába töltöm a saját magam által, kézzel ledarált kávét. Igyekszem minél kevesebb gépet használni. Nagyon ritkán ülök autóba, 15 éve bringával közlekedek mindenhová. Próbálok minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni magam után.

Fotó: Linczényi Márk

WLB: Visszatérve a vegánokhoz: mi a bajod velük?
 

L. M.: Igazából nincs bajom velük. Az ideológia nagyon tetszik: cselekedjünk lokálisan, gondolkodjunk globálisan. Ezt én magam is vallom és követem. Ami nem oké, például, amikor az avokádót kikiáltjuk nagyon egészséges, fenntartható eledelnek, a csirkét meg a sátán művének. Az avokádó tízezer kilométert utazik, mire az asztalunkra kerül, és repülővel. Mitől lenne fenntartható?
 
A vegánok között van egy nagyon hangos csoport, egy már-már laposföldes keménymag, akik nagyon okoskodnak, és megmondják mindenkinek, hogy hogyan élje az életét, hogyan étkezzen meg hogyan ne étkezzen. Ez viszont sosem működik. Ne szóljunk le, meg ne szégyenítsünk meg másokat csak azért, mert húst esznek. De a Vegán wok igazából nem is a vegánok, hanem a látszatinfluenszerkedés ellen emel szót. Azok ellen, akik csak beszélnek, okoskodnak, modoroskodnak. Volt egy eset pár éve, számomra nagyon jellemző, amikor a vegán influenszer csajról kiderült, hogy titokban halat eszik. A követőei meg kiborultak ettől, mert hogy elárulta őket. Tényleg olyan ez a világ, ahogy Lovasi is már megmondta: mindennek az ellenkezője is igaz.

WLB: Szerintem a Vegán wok lehetne egy önironikus vegán himnusz is akár.
 

L. M.: Figyelek arra, amikor írom a számot, hogy ne legyen bántó, miközben kicsit azért mégis az legyen, különben senkit nem érdekel. Valamennyire fel kell paprikáznom azokat, akiket megszólítok a dalban. De például Steiner Kristóf nagyon röhögött rajta.

 
WLB: Nemrég láttam a Beastie Boys-ról készült dokumentumfilmet, amiben mesélték, hogy az első sikerdaluk, a (You Gotta) Fight For Your Right (to Party) az ész nélkül pörgő bulihuszárokat pellengérezi ki a vicc nyelvén, és amikor felléptek vele, az első sorokban csupa ilyen ember tombolt és énekelte a számot. Ez vagy valami hasonló, gondolom, veled is megtörtént már...
 

L. M.: Persze. A Szia uram!-ot legalább 3500 felhajtott galléros ember is megosztotta, pedig róluk szól a szám. Nagyon érdekes, ahogy ez működik. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy csak azért, mert valaki felhajtott gallérral közlekedik az életben, attól ő még nem biztos, hogy egy bunkó vagy rossz ember. Meg hát az a jó művészet, szerintem, aminek sok értelme lehet, és mindenki megtalálja benne a maga értelmezési felületét. Simán lehet, hogy a felhajtott galléros arcnak azért tetszik, mert azt gondolja róla, végre egy szám, ami az ő nyelvén szólal meg. Miközben mások meg azon röhögnek, hogy végre egy szám, ami kigúnyolja a felhajtott gallérosokat.

WLB: Antilope Kid néven eleinte romantikusabb szintipop dalokat meg filmzenéket írtál – a Kicsit úgy nagy kedvenc –, most meg ezt a harsány, vicces vonalat tolod. Simán megfér egymás mellett benned a kettő?
 

L. M.: Persze, simán. Mint ahogy az ember is egyszer bújós, máskor meg bulizós, és van, amikor sportolna, van, amikor meg aludna. A Szia uram! egy szarkasztikus poén, a Kicsit úgy meg egy érzelmes vallomás.
 
Egyébként, ha azt kérdeznék tőlem, hogy melyik számra vagyok a legbüszkébb, akkor a Kicsit úgy-ot mondanám. A forma, a tartalom, a hangulat és az érzelmek ott vannak a legharmonikusabb egységben az összes számom közül. Viszont a Kicsit úgy nem koncertszám, arra nem lehet bulizni, ellentétben a Szia uram!-mal, amiről megtudtam, hogy masszív sítábor-himnusz lett belőle több helyen is.

 
WLB: Bár simán elképzelhető, de biztos kevesebben vannak azok, akiknek a Szia uram! meg a Kicsit úgy is ugyanúgy tetszik. Nem akarod közelíteni őket egymáshoz?
 

L. M.: Azt figyeltem meg, hogy ahány alteregóm van, mindegyiknek van egy saját kis rajongóbázisa. Szerepeltem bulvárműsorokban, de akik ott szeretnek, azok nem ugyanazok, akik a filmzenéimet, az érzelmes dalaimat szeretik, de nem is azok, akik meg a mostani őrültségeimet. Összefésülni nem sikerült még őket, de őszintén szólva, nem is érzem ezt akkora gondnak.

WLB: Az Antilope Kiddel most elég gyorsan elérhetsz oda, ahova a Kolinnal végül nem jutottál el. A kezdeti sikerek után valamiért nem volt rátok kíváncsi a közönség. A kudarc szerencsére nem törte meg a kreativitásodat. Kellő távolságból visszanézve, tudod már, a Kolinnal miért nem sikerült?
 

L. M.: A Kolin kezdeti sikere azért eléggé a fejembe szállt. Megszoktam hamar, hogy minden működik magától. Azt gondoltam, hogy akkor mostantól az lesz, hogy bármikor bármit csinálok, minden mindig működni fog, hisz én egy rendkívül tehetséges ember vagyok, akinek minden lépésétől maga alá csinál a közönség a gyönyörűségtől. De aztán nem így lett, egyre kevesebben csinálták össze magukat tőlünk, és lassan alig érdekelt már valakit az, amit kiadtunk a kezeink közül. Hosszú folyamat volt, de végül megértettem, hogy ez nem egy állandó dolog, meg azt is, hogy nem a lájkokból meg a megtekintések számából fogom tudni, hogy jó vagyok-e vagy sem. Erre mondok is példát. A Kolin második lemeze szinte következmények nélkül múlt el. Az egész világon kábé kétszázan hallgatták meg. Ugyanakkor meg Phill Brown, legendás angol hangmérnök, aki a Rolling Stones-tól kezdve David Bowie-n át a Talk Talkig dolgozott mindenkivel, aki csak számít a popzenében, írt nekem egy e-mailt arról, hogy mennyire nagyon tetszik neki a lemez. És ez sokkal többet jelent a számomra, mint, ha meghallgatták volna a lemezt hárommillióan.

Vagy ott a Kolin hattyúdala, a Majdnem szerelem volt. Nagyon sokat dolgoztunk vele, a végeredménnyel is elégedettek voltunk, a szám fontos pont volt a Kolin történetében, és nem csak azért, mert ez volt a búcsú. Ugyanakkor összesen kétezer ember látta – miközben a Szia uram!-ot meg percenként nézték meg ennyien. Ennek ellenére Nagy Tibor zeneszerző, aki egy élő legenda, és aki eredetileg írta a dalt Máté Péternek, külön felhívott, hogy megdicsérjen és megköszönje a feldolgozást. Így, még ha egyedül csak én tudok ezekről, de egy kicsit részese lehettem egy zenei-művészeti folytonosságnak, ami sokkal fontosabb nekem, mint a milliós megtekintések. Ezekből építkezem, szerzem az energiát és írom a következő, majd a következő és a következő számot.

WLB: Szerinted, miért tűnt el a Kolin mellől a közönség?
 

L. M.: Elsősorban miattam. Önmagam paródiájává váltam, túlléptem a saját kompetenciámon. Az elején azért működött nagyon jól a Kolin, mert fogalmam sem volt, milyen elvárásai vannak a közönségnek meg a piacnak. Ösztönösen és őszintén csináltam valamit, az pedig bejött. Később viszont ezt az ösztönösséget és őszinteséget próbáltam egyre görcsösebben lemásolni. De csak saját magam replikáját gyártottam le, kilógott a lóláb és ez elég sok mindenkinek szemet szúrt. Meg aztán az is benne van, hogy harminc fölött már nem annyira szórakoztató az, ha valaki vicces macskanadrágokba bújva ugrabugrál. Abszolút az én hibám volt, hogy már nem működött a Kolin, de szükségem volt erre a pofonra, hogy aztán tanuljak belőle és jobban csináljam. Tök jó, hogy nem működött, mert ha működött volna, akkor most egy hatalmas nagy pöcsfej lennék, aki teljesen el lenne ájulva magától meg a sok lájkjától.

WLB: Akkor most vissza a mába! A Vegán wok után mi a következő lépés? Gondolkodsz még lemezben, vagy maradsz a mostani recept mellett, hogy időnként előjössz egy-egy új számmal?
 

L. M.: Egyelőre csak számok lesznek. Viszont a lista elég hosszú, szóval, sok szám lesz. Rengeteg ötlet meg dalkezdemény van már. Hogy melyik mikor jön, mi lesz a sorrend, azt még nem tudom. Mindegyik akkor készül majd el, amikor helye lesz épp. Ezek a számok és klipek mind gyors reagálású produktumok lesznek. Mindig valami aktuálisra válaszolnak majd, és azonnal. Erre törekszem.

Meg persze arra is, hogy hosszabb távon is működőképes üzenetekkel bírjanak, ne csak a pillanatnak szóló, összecsapott hülyéskedések legyenek. A Vegán woknak is megvolt már a helye, már rég készen volt, és nem így meg nem most, hanem már korábban, március elején jelent volna meg. Akkor nagyobbat is ütött volna, mert a vegán probléma és ami mögötte van, az is jobban a fókuszban volt. De jött a vírus, úgyhogy inkább félretettem, és aztán a Föld napján vettem elő újra. Várhattam volna vele, mert most még mindig túl nagy szeletet ural le a vírus, de már nem volt kedvem hozzá.

WLB: Egyedül szerzed a zenét, készíted a klipeket, és még a szövegeket is a te írod. Ez utóbbiba azonban a tanácsaival besegít neked Pálfi Norbert, aki ismert reklámszakember és a Noé bandája című szellemes állatmesés könyv szerzője. Hogyan jött ő a képbe?
 

L. M.: Régebb óta ismerjük egymást, van egy közös barátunk is. Pont egy éve dolgoztunk együtt az 1% című dalon, amit nagyon bírtam, jó is lett, de nem én, hanem Norbi írta a szövegét. Ő, a vele való munka meg ez a szöveg nagyon sokat segített nekem, és bátorságot is adott, hogy rátaláljak arra az útra, amin most haladok. Mondhatjuk nyugodtan, hogy Norbi kinyitott nekem néhány ajtót.

WLB: A vége felé közeledve egy kis könnyed bulvár. Nemsokára apa leszel. Készülsz már az új szerepre?
 

L. M.: Lányom lesz, és két-három héten belül kell érkeznie. Nagyon készülök rá, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit kell majd vele csinálnom. Most nagyon sok gyakorlati teendőm van, igazi otthonteremtő ember lettem. Intézem a dolgokat, a házimunkát, a bevásárlást. Figyelmesebb és fókuszáltabb lettem, sokkal hamarabb intézem el az elintéznivalókat. És nagyobb hatásfokkal is. De ami igazán durva, hogy a macskát elkezdtem ölelgetni. Mintha csak gyakorolnék arra, ami előttem áll.

 
WLB: Apropó: macskás számot nem akarsz majd írni?
 

L. M.: De, mindenképpen, csak előbb be akarok szólni a kutyásoknak. Különösebb bajom nincs velük, csak van pár idegesítő tulajdonságuk. Például, az egyik legjobb barátom kutyás, és nagyon komolyan veszi a dolgot, de annyira, hogy emiatt egy másik faj két egyedével szorosabb kapcsolatot ápol, mint velem, meg úgy általában véve az emberekkel is. Ez idegesítő, szóval, számot fogok írni belőle.

Hasonló tartalmak