szabadidő

szerkesztés

CAFe Budapest fesztivál, Nyitott Főzdék Napja, Vegan Sunday Market – programajánló (10.08–14.)

Szerzők

  • Kovács Dávid

2020. 10. 08. 16:22

A következő napokban a kultúráé lesz a főszerep Budapesten: indul CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, különleges koncertre készül a Balaton zenekar és a 45 éves VHK is, másodszor rendezik meg a Képzőművészeti Filmnapokat és számos új színházi bemutató is terítékre kerül. Mindezek mellett a SPAR Budapest Maraton®-t és a Nyitott Főzdék Napját is most rendezik meg, de ismét jelentkezik a Vegan Sunday Market és a Paletta Estipiac is.

Október 8., csütörtök

45 évvel az alapítás és másfél évvel az Életzuhatag című lemeze után a Vágtázó Halottkémek színtiszta életenergiával, alkotóerővel és zsigereket is megpezsdítő mondanivalóval veszi be az A38 Hajó színpadát, hogy október 8-án és 9-én két napon át a rajongókkal közösen ünnepelje a zenekar jubileumát.

További infók 

Az Építész Szakkollégium és az EASA Magyarország közös táborában építészek, szociológusok, drámainstruktorok, színészek, fotósok és művészettörténészek a hallgatókkal együtt kutatták egy héten keresztül a Club Aliga múlt- és jövőképét. E hét nap alatt születtek válaszok az egész Balatont érintő kérdésekre, de a brigádok foglalkoztak a Kádár-korszak szellemi, és az épített örökségben való továbbélésével is. Olyan művészeti produktumok, installációk jöttek létre, amik segíthetnek feldolgozni és újraértelmezni az elmúlt rendszerhez és a helyszínhez kötődő emlékezet velünk élő hatásait.

A Partraszállásról szóló kiállításon bemutatják a 13 workshop eredményeit, a Club Aligához fűződő ellentmondásos viszonyukat, és megidézik a tábor hangulatát. A FUGA hátsó termében október 8-26. között a pártüdülő omladozó szabadsága jelenik majd meg, azonban ide a belépés karszalag nélkül is szabad.

További infók 

Fotó: Építész Szakkollégium / Facebook

Október 8-án ismét a ZSIRÁF placcát foglalja be a Botellón Budapest egy hamisítatlan szabadtéri bulival, a vénasszonyok nyarának támogatásával. A rendezvény mindenki számára ingyenes.

További infók 

Fotó: Botellón Budapest / Facebook

A World Press Photo kiállítás arra hivatott, hogy figyelmünket a minket körülvevő világ alakulására irányítsa. A szélesebb látogatói közönség így a magyar történelem értékeivel, fordulataival párhuzamosan ismerheti meg saját korunk tágabb környezetének kihívásait, problémáit, más népek életét. Október 8-án, 16 órától Bánkuti András fotóriporter vezetésével ismerhetjük meg a kiállítást.

További infók

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Egy exkluzív estet tölthetnek el a rajongók a Carson Comával október 8-án. A Fonogram-díjas zenekar második, Lesz, Ami Lesz című lemezét lehet meghallgatni az együttes tagjaival a megjelenés előtt 1 héttel. Az albumról, annak dalairól Stumpf András beszélget a zenészekkel a B32 Galéria és Kultúrtérben.

További infók

Október 9., péntek

A 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kecsegtet az őszi szezon egyik legparádésabb programsorozatával idén. Bár külföldi vendégek idén nem érkeznek az eseményre, azért így sem fogunk unatkozni: új darabot mutat be a Recirquel és a Gangaray Dance Company, premierrel készül az Örkény István és a Katona József Színház, de közreműködik még a Ludwig Múzeum, a Budapest Ritmo és még sorolhatnánk. Október 9. és 25. között kedvünkre válogathatunk a kortárs fesztivál ajánlatai között.

További infók 

Fotó: Csibi Szilvia / CAFe Budapest (Facebook)

Az önellentmondás jó ideje az Artus Stúdió egyik alaptémája. Hogyan jelennek meg az életünkben olyan lényegi fogalmak, mint például a minden, a semmi, az örökké, a soha és a csend, amelyek – ha jobban belegondolunk – a valóságban nem is léteznek. Vagy igen? Hiszen évezredek óta ezeket kutatjuk.

Az Artus épületét bekalandozó performansz, melyet október 9-én mutatnak be Minden (is) címmel, térben mindenhol, időben mindenkor játszódik. A játszó is néző, a néző is játszó. Színház is, tánc is, képzőművészet is, zene is, vetítések, interaktív helyzetek, képek és mondatok, egyszóval = Artus (is).

További infók

Fotó: Artus Stúdió / Facebook

A Budapest Ritmo Piknik az öt éve megszokott nívós Budapest Ritmo járványbarát újragondolása. Október 9-10. között 15 ingyenes, szabadtéri koncerttel várják a közönséget, ezúttal nem az Akváriumban, hanem három budapesti köztéren: a Millenáris Parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téri piac előtt. Fellép többek közt a Meszecsinka, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi, a Los Orangutanes és Sena Dagadu is.

További infók

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szabadtéri installációsorozata idén a 125 éve született Moholy-Nagy László munkásságát, fotográfiai, művészetelméleti látásmódját idézi meg a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. Az Erzsébet téren immár harmadik éve kiállítótérré átalakított szállítmányozási konténerekben megismerkedhetünk Moholy-Nagy egyedülálló életművével. Az installációk szerkezetét, a tárlat és a tér grafikai megoldásait a Bauhaus világa ihlette. A belső tér kialakításának koncepcióját Moholy-Nagy az „új látást” fókuszba helyező, a fény alaptermészetét kutató munkái határozzák meg. Egy térbe függesztett, színes plexiformákból álló, megvilágított mobilszerkezet izgalmas lehetőséget kínál a fény-árnyék játékának fotózására, a látogató ekként is Moholy-Nagy nyomába szegődhet.

További infók

Fotó: Moholy-Nagy László: Átalakulás/Nyugtalan Álom, Fotoplasztika, Zselatinos Ezüst, 1925 © 2020 Hattula Moholy-Nagy/VG Bild-Kunst, Bonn/Artists Rights Society (ARS), New York

Október 10., szombat

A SPAR Budapest Maraton® az ország legnagyobb őszi futófesztiválja, amin csak a tavalyi alkalommal 31000-en vettek részt. A kétnapos program első, szombati napján a családosok, a gyerekek és a rövidebb távokat kedvelők mutathatják meg, mit tudnak, a vasárnapi napon pedig a 42 km-es maratont vagy a 30 km-es Regnumot lefutó egyéni, páros és csapatos nevezők bizonyíthatnak majd. A szurkolók sem fognak unatkozni, az eseményen színes programokkal várják őket is.

További infók

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a látogatóknak. Október 10-én egész nap változatos programokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várják az érdeklődőket a hazai kisüzemek, ezen a napon ott kóstolhatjuk meg a magyar söröket, ahol azok készülnek.

További infók

Fotó: Nyitott Főzdék Napja / Facebook

Hogyan torzít el a félelem? És hogy a megfelelni akarás? Hogy a túlélési ösztön? Hogyan mondjunk igazat, anélkül, hogy igazmondásunkkal ártanánk magunknak, szeretteinknek, lehetőségeinknek, munkánknak, karrierünknek? Össze lehet-e egyeztetni a belső szabadságot, ami az alkotáshoz elengedhetetlen, egy világgal, melynek vezetői csakis a feltétlen engedelmességet, a lojalitást és a gondolattalan, gondolkodás nélküli parancsvégrehajtást tartják mércének.

Október 10-én mutatják be Szikszai Rémusz legújabb rendezését a Szkéné Színházban. A III. Richárd betiltva egy szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán, melyet 1940-ben álmodott, mielőtt kivégezték volna a börtönben Joszif Visszarjonovics Sztálin fővezér parancsára.

További infók

Fotó: Szkéné Színház

Október 10-én nyílik a Ludwig Múzeumban a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítás, ahol többek között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kutatói által fejlesztett, alkotói életutakat kirajzoló mechanikus installáció, valamint egy nyomtatott 3D szobor és egy kiterjesztett valóság (AR) alkalmazás várja a látogatókat.

További infók 

Fotó: BarabásiLab: Fake News. Egy Álhír Terjedése A Twitteren A 2016-os Amerikai Elnökválasztás Során, 2018 Adatvizualizáció / Budapest Art Week

Október 11., vasárnap

A Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes különleges, két részből álló estével érkezik TRIP hajóra október 11-én. A műsor első felében a 100 éve elhunyt Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes előadásában.

Az est második felében olyan Balaton számokat játszik a zenekar különleges hangszerelésben, amelyeket ritkán adnak elő, illetve más köntösbe öltöztetve kerülnek színpadra a dalok.

További infók 

Október 11-én visszatér az ELLÁTÓházba Magyarország legnagyobb közösségi vegán piaca, a Vegan Sunday Market. Konyhai alapanyagokat, finom ételeket és italokat, valamint natúr kozmetikumokat is találhatnak az érdeklődők a kínálatban.

További infók 

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Szecesszió és klasszicizmus az Erzsébetvárosban. Rejtett szépségek, rég eltűnt boltok és boltosok, mesterek és mecénások, művészek és polgárok kelnek életre. Mesélnek a falak, fénykorról, sorsokról, a virágzó századelő pezsgő városáról, aminek díszleteit mi is minden nap látjuk. De ismerjük-e igazán? A Mesélő Házak vasárnapi sétáján benézhetünk lépcsőházakba, megcsodálhatjuk a legszebb, egyébként nem publikus részleteket.

További infók 

Fotó: Mesélő Házak / Facebook

Október 12., hétfő

Mit mondana Hamvas Béla, ha ma velünk lenne? Milyen útmutatást adna a bizonytalan elfogadásához? Visszatalálni a csendbe, a természetbe, a kertbe, a belső figyelembe mennyire lehetséges egy felgyorsult és ingerekkel teli világban, számos elvárás közepette? Egy nehézségekkel, feladatokkal teli élet, ami talán nekünk is irányt adhat – társadalomról, együttélésről, türelemről. Hamvas állította: „a közösséget nem a társas ösztön teremtette, az egyének teremtették, az egyedülléttől való félelmükben.” Az egyedüllét ma itt van, mit kezdhetünk vele? Beszélgetés és felolvasószhínház Hamvas Béla gondolataival, tanításával.

További infók

Fotó: Az Esemény Facebook-oldala

A Barbaro és a Napra zenekar virtuóz gitárosaként láthatta a színpadon a nagyérdemű, a gitárprímás jelzőt is megkapta a kritikusoktól, majd A Dal zsűrijében ismerhette meg a szélesebb közönség. Egy ideje azonban Both Miklós az aktív zenélést felcserélte népzenekutatásra, nemzetközi figyelem övezi az általa létrehozott Polyphony Projectet. Both Miklós az Eötvös10 Közösségi És Kulturális Színtérben olyan zenés rövidfilmeket vetít október 12-én a filmklub közönségének, amelyeket saját maga készített ukrajnai gyűjtőútjain.

További infók

Fotó: Both Miklós

Október 13., kedd

Október 13-án új kiállítás nyílik a TOBE Galleryben. A tárlat címét adó Ami maradt című sorozat kiindulópontjául olyan napilapok szolgálnak, melyeket Bohus Réka 18. születésnapjára kapott bátyjától, és melyek az alkotó születése napján jelentek meg 1992-ben. Az egyes oldalakra olyan tárgyi kompozíciókat helyezett el, melyek szimbólumai az ő múltjából merítkeznek, vagy épp jelenlegi élete bizonyos helyzetfelismerése elevenedik meg bennük. A kompozíciók hol az újságcikkek mondanivalóival együttműködve, hol azoktól függetlenül érik el teljes jelentéstartalmukat.

További infók 

Fotó: TOBE Gallery / Facebook

Október 14., szerda

Október 14-17. között, a II. Országos Képzőművészeti Filmnapok keretében egy-egy vetítésre visszatérnek az Uránia vásznára A művészet templomai sorozat legnépszerűbb korábbi epizódjai, a sorozat legelső, a Vatikáni Múzeum kincseit bemutató részétől kezdve a legújabb, Amadeo Modigliani életpályáját bemutató alkotásig, amelyet premier előtti díszvetítésen láthat a közönség. A Filmnapok keretében A művészet templomai epizódok mellett további művészeti, művészettörténeti filmkülönlegességek is műsorra kerülnek az Urániában: Peggy Guggenheim gyűjtőszenvedélyét és Moholy-Nagy László életét és művészeti örökségét bemutató alkotások.

További infók 

Ősszel is folytatódik az estipiacozás a Tompa utcában Paletta Budapest jóvoltából. Legközelebb október 14-én, 17 órától települnek ki a termelők a Paletta elé chilivel, füstölt húsokkal, házi tésztákkal, szezonális gyümölcsökkel és sült gesztényével. A piaci hangulatot DJ Elf fokozza majd a pult mögött.

További infók 

Fotó: Paletta Budapest

Október 14-én, szerda este a KV Társulat újabb ősbemutatóval, a Pofon című előadással jön a Trafóba. A családon belüli erőszakról szóló darabot Kovács D. Dániel rendezi, a szövegkönyvet a társulat improvizációinak felhasználásával Zsigó Anna írta. 

További infók 

Fotó: Az Esemény Facebook-oldala

Hasonló tartalmak

Admin mode