Manapság, amikor a technológiának köszönhetően folyamatosan vizuális ingerek birizgálják az idegrendszerünket, felmerül a kérdés, hogy mi olyat mutathat egy fotókiállítás, amit nem láttunk eddig, vagy ne tudnánk rákeresni az interneten. Persze egészen más élmény falra akasztott, méretes képeken szemrevételezni egy fotót; továbbá a figyelmünk drága kincs, és a kiállítótérben semmi sincs, ami elvonja a kép tárgyától és üzenetétől. Tér és idő akad a látottak befogadására, feldolgozására, és ezek a mai világban felbecsülhetetlen pillanatok. A nagyvilágban zajló nemzetközi konfliktusoknak, a belőlük következő emberi tragédiáknak, valamint a nem mindennapi sorsoknak pedig jár annyi, hogy legalább két perc erejéig odafigyeljünk rájuk.
A World Press Photo kiállításon ilyen „hagyományos” módon van lehetőség szemügyre venni, mi történik a világban. Ezen a gondterhelt őszön sem maradhatott el: szeptember 23-án biztonsági óvintézkedések mellett, jóval nagyobb, a távolságtartást lehetővé tévő területen nyílt meg, hogy elhozza nekünk a külvilág történeteit. Újra találkozhatunk különleges emberi portrékkal: mankóval táncoló, láb nélküli kortárstáncossal, dél-afrikai transzvesztita művész-aktivistával, az Iszlám Állam egykori foglyainak megrázó történeteivel. Eljutunk olyan helyekre, mint a veszélyeztetett Viktória-tó, az erdőtüzek által sújtott Kalifornia és Ausztrália, a világ egyik legnagyobb, mára kiszáradt sós tavához Iránba, továbbá alaszkai és szibériai településekre, ahol már kézzelfogható gondot okoz az altalaj olvadása. Felmerül témaként a Dorian hurrikán pusztítása, a kairói terrortámadás, a kormányellenes tüntetések Algériában, Irakban, Chilében. Az év képe is egy tüntetésen készült egy szudáni fiatalemberről, aki mobiltelefonok fényében verset szaval a sötétben, áramszünet idején Kartúmban – a hatóságok az internet és az áram megszüntetésével próbáltak hatni a katonai állam ellen tiltakozókra, akikkel szemben az erőszakot és a sortüzet is bevetették.
A pályázat különlegessége, hogy először ért el első helyezést rajta magyar nő: Esther Horvath jegesmedvékről készült, környezet kategóriában díjnyertes felvételét is megtekinthetjük a kiállításon, melyet a Németországban élő fotós a Polarstern kutatóhajó műszereinek közelében, az Északi-Jeges-tenger közepén kutató tudományos expedíció során készített.
A tárlatot idén három kísérőkiállítás is kiegészíti, a Digital Storytelling verseny filmjei és multimédiái a kiállítótérből nyíló moziteremben peregnek. Tóth József (Füles) karikaturista-fotós PÉLDA-képeim című kiállításán magyar fotográfusokról szóló portrék láthatók: ezt érdemes végigböngészni, a hiánypótló arcképcsarnok alatt különösen szórakoztatóak a képaláírások. A folyosó másik végén a Next-Image Mobilfotó kiállítás az idei év legjobb, mobillal készült magyar fotóit mutatja be hat meghívott fotóművész alkotásaival együtt.
A World Press Photo képeit nézegetve rájövünk, mennyi mindent nem ismerünk a világból, és kedvet kapunk, hogy felfedezzük – aztán rájövünk, hogy utazni jó darabig nem tudunk majd. Különösen érdekes lesz a jövő évi tárlat, amin kiderül, a fotóriporterek hogyan látták a koronavírus-sújtotta nagyvilágot az objektívükön keresztül – reméljük, ezt már maszk nélkül, szabadon nézhetjük végig.
