„Úgy kell Budapest-imidzset építeni, hogy a helyieknek is jó legyen” – interjú Faix Csabával

We Love Budapest: Ugorjunk kicsit vissza az időben: februári kinevezésekor milyen tervekkel nézett elébe a tavaszi-nyári turisztikai szezonnal?

Faix Csaba: Azzal a problémával terveztünk foglalkozni, hogy hogyan tudjuk megelőzni, hogy Budapest felkerüljön az overtourism-mal, magyarul „túlturizmussal” küzdő nagyvárosok listájára. A város ennek a határán volt a Covid elején. 2013 óta folyamatosan emelkedett a turisták száma, a lakók számára a bulinegyed és a buszokkal terhelt Vár az elviselhetetlenség határán volt, és egészen március elejéig úgy tűnt, idén sem lesz másképp. Világos volt, hogy kell a fővárosnak egy turisztikai stratégia, hiszen 2006-ban készült az utolsó. Egy átfogó reprezentatív kutatásba kezdtünk, ami a Covidtól függetlenül folyik még most is, és arra kíváncsi, ki mit lát a város erősségeként, mit mutatna meg szívesen, mit vár el a várostól, min kéne javítani. A célunk egy olyan ökoszisztéma létrehozása, amiben a turizmus az egész városban kifejti a hatásait, nemcsak egy szűk térben koncentrálódva.

WLB: 2006 tényleg rég volt, de időközben elstartoltak olyan kampányok, mint a Spice of Europe vagy a Grand Budapest Projekt. Ezekhez hogyan viszonyulnak?

F. Cs.: Ezek a Magyar Turisztikai Ügynökséghez tartozó Nemzeti Turisztikai Stratégia részei, amiben említésre kerül Budapest is. Ez egy marketingkampány; arról, hogy hova hajthatnak be buszok, hogyan vezetem végig a turistacsoportot a városon, hol köthetnek ki a szálloda- és sétálóhajók, nem szól. Az MTÜ-vel jó a kapcsolatunk, párhuzamosan, de folyamatosan párbeszédet folytatva dolgozunk.

WLB: Az overtourism világszerte feloldhatatlannak tűnő ellentmondásnak tűnik: a gazdaságnak jót tesznek a növekvő számok, de az életszínvonalat és az élményt tönkreteszik. Erről a dilemmáról volt álláspontja a munkába álláskor?

F. Cs.: Volt, és a Covid sem írta felül a víziómat erről. Nagy vonalakban mindkét általam vezetett cég, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ feladata a rendezvényszervezés, de a BFTK inkább külföldi meghívottakra és vendégekre fókuszál (ilyen például a Tavaszi Fesztivál), míg a BVA inkább a Budapesten élőkre (például a Budapest Urban Games-szel). Úgy gondoltam, muszáj egy fedél alá hozni a két céget, mert ha fel akarunk építeni egy Budapest-képet, nem szabad különválasztani a belföldön élőket és a külföldről jövőket. Ha nem egy gondolat mentén születnek elképzelések erről, akkor következik be az, ami a bulinegyeddel történt: szeretik a turisták, de az ott lakóknak élhetetlen. A két szempont nincs összehangolva.

De bármilyen képről is van szó, eseményeket kell szervezni, élményeket kell adni. A két cég várhatóan november 1-jével Budapest Brand Zrt. név alatt egyesül, és így már úgy tudunk programokat szervezni, turisztikai stratégiát felrajzolni és meghatározni, mit akarunk a városból jobban láthatóvá tenni, hogy az már becsatornázza az itt élők érdekeit is. Ha nem úgy tekintünk a turizmusra, hogy utáljuk, de el kell szenvedni, mert jó a gazdaságnak, hanem úgy, hogy szét tudjuk teríteni a városban a jó hatásait, feloldható a konfliktus. Mert a turizmus vissza fog állni, a kérdés, hogy mikor és milyen változásokkal. 

WLB: Eltűnnek majd az olcsó járatokkal érkező, hátizsákos tömegek?

F. Cs.: A hátizsákosok keltek útra legelőször idén nyáron is, ők kalandvágyóbbak, és valószínűleg ők nem fognak eltűnni. De nehéz megjósolni. Ha még három hónapig tart a járvány, kicsi változások lesznek, ha még három évig, akkor totálisan át fog alakulni minden. Akármi is jön, okosan kell felkészülni; szerintem az a járható út, ha szétosztjuk az idelátogatókat a városban, megmutatjuk nekik mindazt az izgalmat és rejtett kincset, amiről ti is állandóan írtok a We Love Budapesten: például a budafoki pincesort, a kőbányai pincéket, a Római-partot, a kis piacokat a II. vagy a IX. kerületben, egyszóval a város nem mainstream látványosságait.

WLB: Ha valaki idejön három napra, nehéz elnavigálni Várból és a Hősök teréről a Rómaira, hiszen Prágában mi is elsősorban a kötelezőket néznénk meg...

F. Cs.: Természetesen a fő attrakciókra mindenki kíváncsi, de ezek egy nap alatt végignézhetőek, főleg, ha valaki városnéző busszal megy. Senki ne értsen félre: mindig is lesz zsúfoltság a Halászbástyán, ez elkerülhetetlen, de még időben meg tudjuk valósítani, hogy ne csak a Halászbástya legyen izgalmas. Sok munka és idő; a lényeg a marketingben rejlik, ezért hoztuk létre a storytelling divíziót, ami a városban meglévő rejtett dolgoknak láthatóságot biztosít. Elképesztően izgalmas például a Kiscelli Múzeum környéke. Ha még több programot tudunk oda szervezni, még több turista megy oda, és akkor egy vállalkozónak megéri kávézót nyitni, ami további embereket is odavonz. Fontos, hogy ez nem egy állami vagy önkormányzati feladat, nem lehet felülről megszervezni; nekünk az a dolgunk, hogy a meglévő szereplőket láthatóvá tegyük és összekössük, onnantól kezdve ez magától működik.

WLB: Európában van pozitív példa a városlakók és a turisták igényeinek összehangolására? Leginkább a rosszak látszanak Barcelonából, Amszterdamból, Velencéből...

F. Cs.: Bécs végzett egy olyan kutatást, amit mi is elkezdtünk. A városban élő stakeholderekkel, egyetemekkel, fesztiválszervezőkkel, turisztikai szereplőkkel, polgármesterekkel találták ki közösen, milyen legyen Bécs turisztikai stratégiája, és egy eléggé hasonló filozófiát találtak ki, csak egy évvel az elkészülte után betört a járvány.

WLB: Nyáron elindították a budapesti turizmus felpörgetésére a ReStart kártyát. Milyen tapasztalataik voltak?

F. Cs.: Nagyon kevés turista jött Budapestre. A nyár elején nem volt érdeklődés, augusztusban elkezdték valamennyire vásárolni, de azt látjuk, hogy ez inkább az őszi-téli időszakra jó termék. Nyáron az emberek inkább kimennek a városból. Hiába tettünk bele strand- és fürdőbelépőt, a Balatont választották. Sejtettük valahol, hogy így lesz, de azt gondoltuk, ezzel együtt is elindítjuk. Biztos évek alatt fog meghonosodni, ahogy az is, hogy a magyarok Budapestet potenciális úti célként kezeljék.

WLB: Reális elképzelés lehet bárhol Európában, hogy egy főváros a belföldi turisták között is népszerű legyen?

F. Cs.: Itthon nagyon más a helyzet, mint mondjuk Franciaországban. Budapest az ország legtávolabbi pontjából is elérhető 2 és fél óra alatt. Állítom, hogy sokkal több belföldi turista van Budapesten, csak ők nem jelennek meg a szálláshely-statisztikákban: egyrészt még simán hazaérnek aznap, amikor feljönnek, másrészt nagyon sokaknak vannak barátai és rokonai, akiknél ott alhatnak. Budapest az utóbbi években elfelejtette megmutatni saját magát, és hogy mennyi olyan turizmusra való utcája, tere, negyede van, ami többé teszi a várost egy lebetonozott közigazgatási központnál.

WLB: Ön budapesti?

F. Cs.: Óbudán lakom, azért is szívem csücske a Kiscelli múzeum és a Római-part. Az én Budapest-képem teljesen más lehet, mint mondjuk az Öné, ezért is kell átfogó kutatást végezni, kinek mit jelent a főváros. Egy átlagos budapesti általában 4-5 útvonalon jár rendszeresen, nagyon keveset tud más kerületekről, például a XI. kerületről és a Bartók Boulevardról, amit nagyon szépen elkezdtek megtölteni élettel a vállalkozók és közösségek. Nemcsak a belföldieket, hanem a budapestieket is biztatnám arra, hogy kezdjenek el turistáskodni a saját városaikban. Most indítottuk el a Sétálj velünk! oldalt kifejezetten a járványidőszakra optimalizálva: a mobilon lehet követni, hogyan barangoljuk be a Várat, a Duna-partot, és így tovább.

WLB: Nemrég hirdettek eredményt Budapest új, egységes arculati pályázatán. Hány céget, szervezetet érint ez, miért volt rá szükség?

F. Cs.: Több mint 50 van fővárosi tulajdonban. Ha megnézzük a budapesti cégek logóit, nagyon kesze-kusza képet látunk. Nem látszik ránézésre, hogy a Cseppkő utcai óvoda egy fővárosi tulajdonú intézmény, ugyanúgy, ahogy a BKK. Az ernyőarculat lényege, hogy minden egyes fővárosi tulajdonú cégről ránézésre látszódjon, hogy a fővároshoz tartozik. Nagy és hosszú folyamat, de a cél az is, hogy a külföldieknek is szóljon: ha látja az autóbuszon vagy taxin, hogy Budapesthez tartozó szolgáltató, már megvan a bizalom, ilyen értelemben versenyelőnyt is jelent.

WLB: Miben méri a saját munkája eredményességét, mondjuk 5 év múlva mi a vágyott cél?

F. Cs.: Ha azt mondanám, hogy a vendégéjszakák számában, furcsán hangzana... Akkor lennék büszke, ha egy olyan rendszert sikerülne felépíteni, amiben Budapestnek több központja látszik kifele, több ember érezné a turizmus jó hatásait. Ha sikerülne létrehozni egy Budapest-identitást, valamint egy közösséget az itt élő emberekből, ahol sokkal jobban figyelünk egymásra, jobban használjuk és ismerjük a várost, mint ma.

WLB: És talán toleránsabbak vagyunk egymással... Van azért számos negatív dolog, amit nehéz kezelni. Városarculati cég vezetőjeként mit gondol, mit lehet kezdeni a negatív dolgokkal, megkerülhetőek-e, miközben ki akarjuk találni a város imidzsét?

F. Cs.: Ez olyan, mint egy párkapcsolat: ha nem beszélünk a zavaró dolgokról, válás lesz a vége. Ha mindig úgy csinálunk, mintha mindig minden tökéletes lenne, az nem lesz valid, és ami a legfontosabb, nem tudunk rajta javítani. Lehet azt mondani, hogy Budapesten minden szuper; ha az emberek nem érzik ezt, akkor nem lesz az. Például nagyon rosszul állunk a köztéri vécékkel. Márpedig kellene, ha azt szeretnénk, hogy a várost használjuk, és kell mellé pelenkázó, hogy a családoké is legyen a város. A különbség aközött van – és én erről a Prezinél nagyon sokat tanultam –, ha hibáztatva és minősítve közöljük a hiányosságot („hülye vagy, amiért nincs vécé”), vagy konstruktív módon („figyi, nincs WC, pedig tökre kellene”).

WLB: Meddig terjed az Önök hatásköre?

F. Cs.: Sok mindenben csak javaslattételi jogunk van. Amiben én nagyon hiszek, az a párbeszéd. Egyébként nemcsak a mi cégünk, de még a fővárosi önkormányzat sem kényszeríthet semmire egyetlen kerületet, mert saját autoritásuk van, a város működtetésének játékszabályai eleve ilyenek. Egy példa: a Vörösmarty tér a fővárosé, az összes körülötte lévő utca az V. kerületé. A vendéglátósnak, akinek az egyik irányba néző terasza a fővároshoz, a másik irányba néző a kerülethez tartozik, két helyről kell beszereznie az engedélyeket, és az ellenőrök is két helyről jönnek. Agyrém. Vagy megoldjuk a jogi szabályozást (ez nem fog megtörténni), vagy együttműködik az V. kerületi önkormányzat és a főváros.

WLB: Ha már párbeszéd: mit gondol az autós-bringás vitáról? Ön mivel közlekedik?

F. Cs.: Erre Mátyás királyos választ tudok adni: robogóval járok. A legjobb közlekedési eszköz a városban. Ez a vita kicsit túlexponált, de pontosan ilyen vitákra van szükség, ilyen vitákon kell átmenni a turizmusban is. Az autósoknak meg kell érteniük, hogy ha ennyi kocsi jön be a városba, olyan lesz az egész, mint a Kossuth Lajos utca: rávezetődik tulajdonképpen az M1, M7 forgalma, autópálya lett belőle, üres boltok sorjáznak végig, pedig ott 20-30 éve emberek sétálgattak. Meg kell érteni, hogy ha ebbe az irányba megyünk tovább, a város kipusztul, és egy amerikai típusú város lesz, ahol minden autóval érhető el.

A másik része viszont, hogy nincsenek még készen a P+R-ek, nehézkes intézni a dolgokat, mínusz fokokban nem lehet biciklizni. Ezek valid beszélgetések, és pont a részvételiségről szólnak, amit a főváros vezetése fontosnak tart: értjük a két álláspontot, de mind a kettőről tudjuk, hogy nem fenntartható, nem tudunk csak az egyik, csak a másik nyomvonalon haladni. Tehát vagy leülünk kompromisszumos megoldást keresni, amiben valamennyit mindkét félnek engednie kell, vagy megyünk tovább, és ki-ki mondja a magáét, aztán előbb-utóbb leáll a város; vagy olyan rosszak lesznek a légszennyezettségi mutatók, hogy kiürül.

WLB: Friss hír, hogy októberben is le lesz zárva a rakpart. Ez a gesztus inkább az autómentesség irányába mutat, nem?

F. Cs.: Pontosabban: meg lesz nyitva. De azért, mert a budapestiek azt mondták, nagyon szeretik. Így lehet várospolitikát szervezni. Minden termékfejlesztésnél van a fejlesztőnek egy percepciója – ezt megint a Prezinél tanultam meg –, vajon mit szeret az ő közönsége, és párbeszéd kell ahhoz, hogy kiderítse, igaza van-e. Ha az jött volna ki a kérdőívből, hogy mindenki utálja, hogy a rakparton sétálni lehet, nem döntött volna a polgármester a hosszabbításról. Egyébként a BVA vitte ezt a projektet, és nagyon sok beszélgetésem volt a BKK-val, az V. kerülettel, a vendéglátósokkal, a hajósokkal, és mindegyik jól sült el a végén. Végre valami, ami jó volt a Covidban: nem csúcsszezonban kellett tesztelni, és egy csomót tanultunk belőle.

WLB: Mi a vészforgatókönyvük arra az esetre, ha tavasszal sem áll helyre a világ rendje?

F. Cs.: Az első hullám kezdetén sokan küldtek el dolgozókat a vendéglátószektorban, sokan pedig azt mondták, megfinanszírozzák az őszig tartó hónapokat, és nem küldtek el senkit. A határzár bevezetésével elengedték az alkalmazottaikat azok is, akik eddig kitartottak. Lassú felépülés lesz, jó ideig nem fognak idejönni turistáskodni se a külföldiek, se a magyarok, vagyis ők még csak-csak, de képtelenség Budapesten rájuk építeni.

Első körben segíteni kell megőrizni a munkahelyeket, a főváros erre hozott is intézkedéseket, engedményeket, csökkenti a teraszdíjakat, taxisok terheit. Segíti a vállalkozókat, ahogy tudja, de ebben elkerülhetetlen a kormányzati szerepvállalás. A második dolog, hogy amikor már látjuk ennek a végét – szerintem ez biztosan nem következik be jövő nyár előtt, de inkább egy év múlva ilyenkor – , akkor már legyenek kész forgatókönyveink. Ez az az idő, ameddig ki kell dolgoznunk az új turisztikai stratégiát, hogy készen álljunk az újrainduláskor.