2013-ban még 2 millió 867 ezer, 2016-ban már 3 millió 505 ezer látogató jött hazánkba, és az Euromonitor aktuális jelentése szerint mi vagyunk a negyedik leggyorsabban növekvő turistacélpont Európában. Az idegenforgalom felpörgése persze nemcsak magyar jelenség, hiszen világszerte megnövekedett a turisták száma; a globális utazási trendek megváltoztak, az emberek inkább többször utaznak el egy évben és rövidebb időre, hiszen az olcsó szállások (ami az Airbnb-nek köszönhető) és a válság óta tartósan alacsony fapadosok jegyárai ezt lehetővé teszik.
Azonban míg a gazdasági mutatók gyönyörűen mutatnak, addig egyes befogadó országok lakóiban egyre nagyobb indulatok dúlnak a megfékezhetetlennek tűnő tömegturizmussal szemben. A „hátizsákos turista”, a kevésbé tehetős, pár napos városlátogatásra érkező, olcsó szállásokat igénybe vevő és keveset költő utazó már-már közellenség lett, és a népharag a döntéshozók ingerküszöbét is elérte. Amszterdamban például a városi tanács döntött úgy erre a problémára hivatkozva szeptemberben, hogy növeli a városközpontban bérelt szobák után fizetendő turistaadót, így riasztva el a hétvégére átruccanó, „falafelt zabáló és vörös lámpás negyedben őgyelgő” turistákat, legutóbb pedig a velencei polgármester kelt ki magából egy éttermi incidens kapcsán, mikor is egy brit család a kirívóan magas számlára panaszkodott. „Szívesen látunk bennetek, de költenetek kell” – nyilatkozta Luigi Brugnaro, aki választási kampányában a tömegturizmus megfékezését ígérte.
Bár Budapesten még korántsem olyan rossz a helyzet, a bulinegyedben a hirtelen megnövekedett, és a kerület vezetése által nem megfelelően kezelt turistaforgalom egészen láthatóvá tette a jelenséggel járó problémákat. De a VII. kerülettől messzebb, akár a Lánchídon is feltűnhetett, hogy egy átlagos téli hétköznap délelőtt nehezen lehet elférni a bámészkodóktól. És ez csak a kezdet: az ázsiai piac jómódú, középosztálybeli utazóiból még csak a jéghegy csúcsa ért el hozzánk.
Szerencsére az állami szereplők is észlelték, hogy még mielőtt itt is tarthatatlanná válnak az állapotok, lépni kell. Bár az októberben nyilvánosságra hozott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 elsősorban a vidéki desztinációkra és a belföldi turizmus élénkítésére koncentrál, a dokumentumnak része a Grand Budapest Projekt is. Ennek kidolgozása még várat magára, egy határozott célt azonban deklarál: mivel a túlzsúfoltság a helyi lakók életminőségének rovására mehet, nem a turisták számában kell mérni a sikert, hanem a turisták minőségében. Ez nagy vonalakban annyit tesz: az idelátogatók maradjanak tovább (növelve a vendégéjszakák számát) és költsenek többet, illetve a tehetősebb rétegek is érezzék úgy, érdemes idejönni. Ehhez kapcsolódva arra ösztönöznék őket, hogy látogassanak el a Budapest környezetében található látnivalókhoz is (Dunakanyar, Gödöllő, Etyek, Szentendre, Vác, stb.); ezek fejlesztésére külön forrásokat is elkülönít az állam.
A pénzes utazók bevonzásához pedig elsősorban az kell, hogy Budapestre ne csak a bulituristák célpontjaként asszociáljon a nagyvilág, hanem egy „büszke, elegáns, élettel teli, »prémium« európai fővárosként”, ahová történelmi, gasztronómiai és kulturális értékeiért érdemes eljönni. Hogy a városra tisztelettel tekintsenek a turisták, azt már a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ október közepén indult, edukációs célú mini plakátkampánya is hirdette plakátokon a metróban. Ez persze felveti a kérdést, hogy mi a helyzet most? Kik azok a „nem minőségi” turisták, akikből köszönjük, nem feltétlenül kérünk még nagyobb tömegeket?
Budapestet tartják Európa pöcegödrének?
Ha ezt a kérdést feltennénk egy Belső-Erzsébetvárosban élő helyinek, valószínűleg pontos választ kapnánk. Mikor a VII. kerületben élő érintettekkel beszélgettünk, mi is találkoztunk olyan Airbnb-lakástulajdonossal, aki szerint egyes külföldi csapatoknak hiába sorolja a történelmi látnivalókat, őket csak egy dolog érdekli: hol lehet gyorsan és minél olcsóbban berúgni.
A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége sem látja túl fényesen a jelenséget. Szerintük azért is lenne szükség a Grand Budapest Projektre, hogy kiszűrjék a többnyire kispénzű turistákat, akik általában alacsony képzettségűek, egyáltalán nem a kultúra érdekli őket, hanem a bulizás, alkoholizálás. „Semmi másra nem költenek, csak evésre, alkoholos italokra és az olcsó airbnb lakásokra. Nincsenek tekintettel arra, hogy az egy lakóház, úgy viselkednek, mint egy hostelben. Sajnos ezeket a lakásokat az Airbnb eleve úgy hirdeti, hogy a bulinegyed mellett van. Ezek után mit várunk? Idegenvezetést eszükbe sincs kérni” – véli Caesar Éva elnök, aki persze elismeri a buliturizmus pozitívumait is. „Nem lenne baj, hogy ez létezik, de miért nem lehet ezeket normális körülmények között működtetni? A tehetősebb turisták bevonzásához nívós programokra van szükség, természetesen nem elfelejtve Budapest épített örökségét sem. Szükséges az épületek felújítása, ne a lepukkant város mutogassuk” – tette hozzá.
Német G. Dániel, a helyi lakosok és a bulizók között békéért küzdő Night Mayor Budapest (éjszakai polgármester) vezetőjének az a személyes benyomása, hogy az ideérkezők 15-20%-át teszik ki azok a „bulituristák”, akikkel a lakosoknak és helyi vállalkozásoknak problémái vannak. Ez azonban rányomja a bélyegét az egész éjszakai gazdaság megítélésére, és sokan általánosítanak.
„Számtalan cikk, toplista és beszámoló jelent és jelenik meg arról, hogy Budapest mennyire izgalmas, pezsgő és biztonságos város. Erre a hírnévre építve az elmúlt pár évben megjelentek azok a vállalkozások, amelyek úgy hirdetik a várost, ahol mindent szabad, és féktelen, olcsó legénybúcsúkat vagy görbe hétvégéket ígérnek. Ez egy nagyon káros folyamat, hiszen nemcsak a helyi közösségeknek, önkormányzatoknak és vállalkozásoknak okoznak problémát, ha a »mindent lehet« attitűddel hoznak külföldi fiatalokat szórakozni, hanem a többi látogató viselkedését is befolyásolhatják. Ha azt látják, hogy valaki mindent megenged magának, akkor nekik miért ne lehetne?” – nyilatkozta Dániel a We Love Budapestnek, hozzátéve: az összes érintett szereplő együttműködésére, valamint sokkal határozottabb hatósági és közterületi fellépésre lenne szükség, a kommunikációs csatornákat koordináltan felhasználva a turisták edukációjára. „Ha onnantól kezdve, hogy valaki leszáll a reptéren, a szálláshelyen, a szórakozóhelyeken és az utcán is egységes üzenetek érik a városban elvárt viselkedési normákról, akkor lesz látható változás.”
Arra, hogy az egyértelmű tájékoztatás és figyelemfelhívás működőképes lehet, jó példa a Felelős Lakáskiadók Szövetségének eljárásrendje. A szervezet olyan cégekből állt össze, akik azt vállalják, hogy a tulajdonos helyett „gondozzák” a rövid távra kiadott lakásokat. Sok tulajdonos ugyanis nem is találkozik a vendégekkel, e-mailben elküldi a kapu- és ajtókódot, vagy közli, hogy a kulcs a lábtörlő alatt van. „Ilyen szituációban a vendégek sokkal nagyobb szabadságot éreznek arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak, mind az épületben, mind az utcán” – mondta az egyik cég vezetője, Balogh György. Ők a hirdetésben, a foglaláskor és a vendég megérkezésekor is ismertetik az itt-tartózkodás feltételeit, bejelentkező lapot töltetnek ki velük, amiben még egyszer hangsúlyozzák a hangoskodás és rendbontás következményeit.
Gyuri szerint nagyon jó visszatartó erő, ha leszögezzük: ha megsértik, azonnal menniük kell. Legutóbb novemberben történt olyan eset, hogy apelláta nélkül kirakták a lakásból a fennforgókat: egy random ellenőrzés során 30 ember találtak a lakásban, szállt ki a füst, nem volt kérdés, hogy az éjszaka végéig maradhatnak-e.
A kérdésre, hogy vajon pöcegödörnek tekinti-e a nyugat Budapestet, György azt válaszolta: nem ezt gondolják, ezt engedik nekik. „Londonban, Barcelonában lehet tudni, hogy szabálysértés esetén simán beviszik az embert, akár ki is tilthatják az országból. Rengeteg biztonsági van az utcákon, de ettől még lehet jó hangulatban turistaként jönni-menni. Mi kifüggesztjük a lakásokban, hogy 600 euróra is büntethetik a hangoskodást – ennek lehet megelőző hatása, attól függetlenül, milyen gyakran történik konkrét bírságolás.” Balogh György egyébként nem látja vészesnek a helyzetet, szerinte minőségi turisták most is jönnek Budapestre, hisz már az annak tekinthető, aki valamennyi pénzt itt hagy, betartja a szabályokat, többrétű az érdeklődése, elmegy múzeumba, éttermekbe, koncertre.
Budapest csak úgy nem lesz luxusdesztináció
Az, hogy sokat költő turistákat kell az országba vonzani, Jancsik András, a Budapesti Gazdasági Egyetem oktatási rektorhelyettese és turizmus tanszékének egyetemi docense szerint már a 80-as évek óta a magyar turizmusfejlesztés kitüntetett célja. Szerinte az ismertségünk most érett be, és ebben fontos szerepet játszott a Sziget Fesztivál is – és tetszik vagy sem, ez Budapest legerősebb turisztikai márkája. Sokan asszociálnak róla a magyar fővárosra; egy fiatalos, vidám, bulizós, érdekes, szórakoztató város képét erősíti. Jancsik András nem értett egyet az elterjedt véleménnyel, hogy ide az olcsóság miatt özönlenek a külföldiek – hiszen jóval drágább városok sokkal népszerűbbek. „Ha Budapest drágább hely lenne, el is veszítenénk jó pár turistát. Mi éri meg jobban?” – tette fel a kérdést.
Jancsik András szerint nem biztos, hogy jó irány kizárni a turisták egy részét – nem is lehet. Ha előírnánk, hogy 10 eurónál olcsóbban nem adható ki szoba, akkor valószínűleg pénzesebb turisták jönnének, de ezt a szabad piacgazdaságban hatóságilag nem lehet szabályozni. És az üzleti szereplők korlátozásakor a politikusok azt mérlegelik, hogy vajon az elégedetlen választókból van több, vagy abból, aki gazdaságilag jól jár. „Az utóbbiakból több lehet, azt gyanítom, mert akkor már radikális intézkedéseket vezettek volna be”.
Az egyetemi docens szerint az a fajta minőségi turista, aki nem zajong és sokat költ, leginkább svájci üdülőhelyeken és a Maldív-szigeteken nyaral. Az, hogy ezt a réteget be tudja-e vonzani egy desztináció, nem marketingkérdés, hanem három dolog függvénye: milyen messze van a küldőpiac, milyen a helyi árszínvonal és milyen a helyi élménykínálat. A földrajzunkon nem lehet változtatni: Magyarország olcsó járatokkal könnyen megközelíthető a trópusi szigetekhez képest, amelyek a legnagyobb bevételeket produkálják. Ami az árszínvonalat illeti, az nálunk alacsony, és elképzelhetetlen, hogy emellett a turisták mégis többet költsenek; Budapest nem is kínál olyan luxusszolgáltatásokat és üzleteket, ami kiszolgálhatná őket. Viszont a harmadikat, miszerint mi mindent lehet itt csinálni, és a turisták mennyi értelmét látják annak, hogy tovább maradjanak, azt lehet fokozni: ebből a szempontból előremutató lehet a Dunakanyar fejlesztése, amit a turizmusfejlesztési stratégia is megelőlegez.
Többször visszajöjjön, ez a lényeg
Jancsik András szerint a manapság divatos városlátogatás alapból hétvégi műfaj, nagy változás ebben a kérdésben nem reális. „Egy rövid látogatás azonban elég arra, hogy meghozza a kedvét az utazónak, hogy visszatérjen jobban körülnézni. A fiatal utazók, ha jól érzik magukat, sok csatornán meg is osztják ezt, és az előttük álló hosszú élet során nagyobb eséllyel visszatérhetnek ide, mint az idősebb korosztály. Ha mérlegre tennénk, ez a tény erősen dominálna a zajjal szemben”. Hasonló véleményen vannak az idegenforgalom más általunk megkérdezett érintettjei is, a legénybúcsús vagy hátizsákos diákból később a feleségével, családjával visszatérő, magasabb költésű, más típusú szabadidőt eltöltő turista válhat.
Mikor a témáról a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének általános alelnökével, Flesch Tamással beszélgettünk, ő a kongresszusturizmussal kapcsolatban vélte ugyanezt: a hivatásturizmus ezen ága ugyanis egy magasabb költésű réteget vonz, akik kimutatottan visszajönnek turistaként, és többet költenek, mint az átlagos utazók. Ehhez persze szükség volna egy 5000 főt befogadni képes kongresszusi központra, amit régóta hiányolnak Budapesten – az Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyébként ezt említi is.
„Emellett a normál szabadidős turizmus simán működhetne, ahogy Párizsban is” – vélte Flesch Tamás, aki egészen különös víziót osztott meg velünk, mikor Budapest idegenforgalmi jövőjéről beszélgettünk. „Ha tíz évvel ezelőtt megkérdezett volna, milyen fejlesztéseket tudok képzelni Esztergom, Visegrád, Szentendre környékén, azt mondtam volna, semmilyet. De ma már úgy gondolom, nyugodtan elkezdődhetnek ezek, mert az ideérkező vendégek ki fognak szorulni a városból, és lesznek olyan turistacsoportok, akik Esztergomban és Szentendrén laknak majd, és onnan jönnek be Budapestre várost nézni. Eddig fordítva volt. Ilyen értelemben lehet Grand Budapestről beszélni” – fejtette ki. Hozzátette: még sose volt ennyi harmincon aluli jómódú fiatal és milliárdos, őket is meg lehetne célozni az idősebb, tehetős vendégek mellett, nem beszélve az ázsiaiakról, és az olyan rendezvények, mint a FINA, szintén használhatnak ahhoz, hogy más típusú utazóközönséget is bevonzzunk.
Ez persze a távoli jövő, hiszen a turizmusfejlesztési stratégiában is 5-7 éves távlatokban képzeli el a Dunakanyar felfutását. És az, hogy milyen színben tűnik fel Budapest a nagyvilág szemében, úgysem a reklámok fogják eldönteni, hanem az elsődleges tapasztalatok, amelyek a közösségi média világában már egyenértékűek is lehetnek velük. Ebben egyetértünk Jancsik András azon gondolatával, miszerint a turisztikai szakértők tapasztalatai szerint a város sikere kisebb mértékben múlik a hivatalos marketingtevékenységen, és nagyobb mértékben az alulról szerveződő jelenségekben, kocsmákon, éttermeken, szolgáltatókon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fejlesztésekkel ne lehetne fokozni a város vonzerejét, és ebben jó irányba haladunk.
Az érintettekkel való eszmecserékből viszont levonható következtetés, hogy ha a tömegturizmus fokozódik Budapesten, a terhelés kezelésében óriási szerepe van a döntéshozók hozzáállásának. Ha vigyázunk rá, de segítjük is a fejlődést, a város talán maga is gondoskodik arról, hogy még jobb hely legyen helyiek és a turisták számára is, érkezzenek akár hátizsákkal, akár Louis Vuitton-bőrönddel.
