A BKK még 2017-ben rendelt meg a spanyol gyártótól 26 darab új CAF villamost, amiből az első négy ma állt munkába, a többi pedig november és április között fog, fokozatosan.
Ahhoz, hogy egy villamos beállhasson a forgalomba, hatósági engedélyekre és vizsgákra van szüksége. A huszonhat új szerelvényből ez az első négynek már megvan, így azok mától ki is szolgálják a budapesti tömegközlekedőket. Ezek a villamosok az 1-es vonalán kezdtek ma hajnalban. A többiek is követik majd őket a sorban.
Amint a többi villamosnak is meglesznek a szükséges papírjai, fokozatosan azok is forgalomba állnak. További egy hosszú villamos kerül majd az 1-es vonalára. Huszonegy rövid szerelvény előbb, ideiglenes jelleggel, a budai fonódó hálózatán, illetve a 3-as vonalán fut, véglegesen pedig az 50-es és 56/56A vonalakon bővíti az alacsonypadlós szolgáltatást. Minderre idén november és jövő év áprilisa között kerül sor.
És hogy milyenek az új villamosok? Ugyanolyanok, mint az a negyvenhét, amit 2014-ben állítottak forgalomba. A rövidebb járművek 34 méteresek és 200 fő szállítására alkalmasak, míg a hosszabbak 56 méteresek és 345-en utazhatnak velük egyszerre.