A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedd délután 5 órától szakaszosan és időszakosan lezárják az V. kerületi Apáczai Csere János utcát a Deák Ferenc utca és a Régi posta utca között. Szerda délelőtt 11 órától ugyancsak szakaszosan és időszakosan lezárják a VII. kerületi Dob utcát az Erzsébet körút és a Hársfa utca között, a Hársfa utcát a Wesselényi utca és a Király utca között, valamint a Király utcát az Eötvös utca és az Erzsébet körút között.
Lezárják továbbá csütörtökön délután 5 órától éjfélig a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, valamint az Istvánmezei út, a Szabó József utca, a Cserei utca, az Egressy út, a Gizella utca, a Cházár András utca egy-egy szakaszát, a Verseny utcát, az Ifjúság útját, az Ilka utcát és a Jobbágy utcát. Emellett az V., a VII., a VIII. és a XIV. kerületben számos helyen tilos lesz megállni keddtől péntekig.
Forrás: MTI
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
