1. ok a legendára: öregebb volt minden étteremnél
Bár a most ledózerolt épület már az 1966-67-es újjáépítés eredményeként elkészült kalocsai stílusú parasztház volt, a Margitkert története jóval korábban kezdődött, és egészen a XVIII. századig nyúlik vissza. Vagyis a hely, amit most elveszítettünk, már egy igazi matuzsálemnek számított a fővárosban.
A budai területen az 1700-as években még szőlőtermelés folyt, nem volt ott se utca, se ház, mígnem az egyik szőlősgazda fel nem húzott ott egy házat valamikor az 1780-90-es években, amiben eleinte borkimérés működött, ám a hely olyan gyors ütemben vált népszerűvé, hogy a tulajdonos módosított a profilon, így lett a borozóból végül étterem.
2. ok a legendára: a kor népszerű alakjai jártak ide
Az egyre növekvő népszerűség oka a kiváló konyha lehetett, meg az, hogy egy árnyas-hangulatos kertben ehetett-ihatott a betérő vendég, melyben ecet- és szederfa is állt. Nagyon hamar odaszoktak így a korszak neves alakjai, és ez a tendencia a jövőben sem változott: aki menő arc volt, az mind ide járt. Gróf Széchenyi István vagy báró Wesselényi Miklós itt tartotta az esküvője utáni mennyegzői bulit. Szívesen múlatta itt az időt többek között Jókai Mór, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Blaha Lujza, a Feszty-körképet elkészítő Feszty Árpád, Márai Sándor vagy Zórád Ernő. Külföldi hírességek is megfordultak a Margitkertben, mint például Kabir Bedi, a maláji tigris, Tony Curtis, Alain Prost, Helmut Kohl német kancellár, aki többször is tiszteletét tette a helyen Antall József társaságában, és megfordult itt egy másik neves német politikus, a külügyminiszter Willy Brandt, a később merénylet áldozatává lett svéd Olof Palme, valamint Václav Havel, Francois Mitterrand és persze még Habsburg Ottó is.
3. ok a legendára: a konyha akkor is jó volt, amikor a hely éppen nem
A Margitkert – vagy ahogy a helyet birtokló Peyerl család után hívták: Pejerli – konyhájáról mindig is legendák szóltak. A jobbnál jobb háziborok mellett a vendégek mindig dicsérték a házikolbász és -sonka felhozatalt, és a tanyán nevelt csirkékből készült fejedelmi menüket. Az 1960-as évek második felében lezajlott átépítés után a konyha magyaros jellege nemcsak megmaradt, hanem még fel is erősödött. Az országba látogató külföldiek is mind ide zarándokoltak el, ha a nagyon magyaros ízvilágra vágytak. A konyha jó híre akkor is megmaradt, amikor a Margitkert már nem számított annyira felkapott helynek. A rendszerváltás után ugyanis lassú leszállóág következett be a hely történetében. A 90-es évek végétől kezdve már egyre többet kritizálták a gagyi bútorok felbukkanását és az erősen elnyűtt kockás abroszok létét, ugyanakkor a konyhára sosem volt panasz. Az első kritikus hangok a 2010-es évek körül bukkantak fel, majd a street food meg úgy általában véve a világméretű gasztroforradalom után már szóba sem került a Margitkert konyhája. Eljárt felette az idő, akárcsak a hely felett is.
4. ok a legendára: a cigányzene fellegvára volt
Az 1980-as évektől közel 20 éven át sokan az autentikus cigányzene miatt keresték fel a Margitkertet. 1981-ben ugyanis ideszerződött a később prímáskirállyá választott, valamint a 100 Tagú Cigányzenekarban is fontos szerepet betöltött Boross Lajos, aki zenekara élén estéről estére szórakoztatta a nagyérdeműt, egészen 1998-ig, amikor is a neves muzsikus nyugdíjba vonult. A korábban a Halászbástya étteremben fellépő Boross még magával Yehudi Menuhinnal is zenélt együtt. A rendszerváltásig szinte nem volt este, amit kihagyott volna a Margitkertben, utána viszont volt pár olyan nap, hogy nem Borossék, hanem egy őket helyettesítő zenekar, Albert György és népi zenekara lépett fel helyettük.
5. ok a legendára: egyszerre volt a nosztalgia és a helytörténet terepe
Az, hogy a most eldózerolt Margitkert közel 250 éves múltra tekintett vissza, akár még erős ütőkártya is lehetett volna a hely tulajdonosának a kezében. De nem volt, ezért inkább lebontatta, hogy a helyére lakóház épüljön (akárcsak pár évvel korábban a szintén remek hely, a Margitutcakilenc helyén). Pedig akár még tovább is lehetett volna vinni ezt a nagyrészt szép és tekintélyes történetet. A Margitkertnek ugyanis egyfelől meghatározó szerepe volt (vagy lehetett volna) a kádár kori nosztalgiában, másfelől pedig helytörténeti jelentősége is óriási. Belépsz, leülsz, majd kis fantáziával (meg pár pohár jóféle bor elkortyolása után) akár még Krúdyt vagy Adyt is a szomszéd asztal mellé vizionálhatod. De ha ez nem is történik meg, már maga az a tudat jelentősséggel bír, hogy egy olyan helyen múlathatod az időt, ahol korábban híres-neves emberek, művészek és gondolkodók is hasonlóképpen tettek. Minimum egy emléktáblára lett volna szükség, meg némi fazonigazításra a mindent elsöprő dózerolás helyett.
