Ma már jól tudjuk, milyen fontos a különböző szellőztető rendszerek telepítése, legyen szó kisebb vagy nagyobb helyiségekről. A nagyobb alkatrészek mellett természetesen szükségünk van olyan általános kiegészítőkre is, amelyek megkönnyítik a működési folyamatokat. Ilyen például a ragasztószalag is. A következő pár sorban erről és ennek előnyeiről lesz szó, valamint arról is, hogy hogyan kapcsolódik a szellőztető rendszerekhez.

A ragasztószalagok titkai

A legelterjedtebb ragasztó- és szigetelőszalagok a nyomásérzékeny kategóriába sorolhatóak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kötés nem valamilyen aktiválás, mint például a melegítés hatása, hanem erős fizika kapcsolat hatására alakul ki. Vagyis minél erősebben nyomjuk az adott felületre a szalagot, annál jobban fog tapadni.

A különböző ragasztószalagokat a hordozóréteg, a ragasztó anyaga és vastagsága jellemzi. Akadnak általános célú és speciális feladatokra szánt termékek egyaránt, amelyek valójában e kettő kombinációjából születnek. Ilyen például a szigetelőszalag is.

A szigetelőszalagról röviden

A közkedvelt szigetelőszalag tehát egy vékony, hőre gyengülő ragasztórétegből, illetve egy rugalmas, alacsony feszültséggel szemben szigetelő hordozóanyagból áll. Ezeket kedvezményesebb áron tudjuk beszerezni, de természetesen vannak akár 100 fokon is tapadó, 600 V-ig is szigetelő szalagok.

Eltérő színekben kaphatóak, ezt általában a gyártás során a nemzetközi színekhez igazítják. Ez nagyon hasznos lehet bizonyos szakmákban dolgozók számára, de egyaránt praktikus lehet vezetékek végeinek vagy különböző alkatrészek, problémák megjelölésére is.

A szellőztető rendszerekben valójában, ahogy a neve is mutatja, a szigetelést látják el. Az AeroVentil szellőztetéstechnikai weboldal termékei között minden szükséges eszközt megtalálhat!

A szigetelőszalagok típusai

Anyaguk szerint megkülönböztethetünk különböző típusú szigetelőszalagokat. Igazából a szigetelőszalag is egyfajta ragasztószalag, és legtöbbször PVC az alaphordozó, nagyszerű villamosszigetelő lévén. Ez némiben különbözhet más termékektől, hiszen gyakran a két szélét cikk-cakk formára vágják, így még olló sem kell a méretre vágáshoz. Az ilyen típusú szalagok egyébként jól bírják a terhelést, és mechanikai sérülés hatására a szalag nem szakad tovább.

A szellőztető rendszerekben az egyik legkedveltebb termék az alumínium szigetelőszalag. Ez többnyire ellenáll a hőnek, hőingadozásnak, és alkalmas az alumínium anyagok állandó kötésére, így a csőszigetelésekhez is tökéletes. De hatásos még a hőszigetelések alumínium fóliázásához, a két tekercs hézagmentes összekötéséhez is.