Sokan igyekeznek kicsit elrugaszkodni a klasszikus magyaros témától a gasztronómia szereplői közül, de van, aki inkább ráerősít. A Nagy Fa-Tál a belváros szívében, még pontosabban a kedvelt turistapasszázs árnyékában működik, és csábítja egy jó hazaira külföldieket és helyieket egyaránt.

Ételek, ahogyan azt a nagyinál megszoktuk és megszerettük. Semmi váratlan csavar, semmi komolyabb forradalmasítás, itt a jó öreg és jól bevált receptek alapján főznek, minőségi hozzávalókkal és komoly szakártelemmel. A Nagy Fa-Tál alapítója Komárom megyében nőtt fel, és a háztáji ízek inspirálták saját étterme tematikájának meghatározásában. Az imádott falusi ízeket életre keltve született a Váci utca tőszomszédságában ez a népszerű, magyaros étterem.

Reflektorfényben az örök kedvencek

A magyar konyhaművészet túlmutat egy kellemesen fűszerezett gulyáslevesen, de nem árt, ha van egy hely, ahol tökéletesen készítik el, és bármikor bekanalazhatjuk, amikor egy kis házias komfortra vágyunk. A Nagy Fa-Tálban a már sokak által ismert és kedvelt klasszikusok mellett most már burgonyás kenyérlángos is kapható három ízben, a nyár slágere pedig egyértelműen a látványgrill, ahol szemünk előtt sülnek a legfinomabb falatok.

Alapanyagainkat őstermelőktől szerezzük be, így biztosítva a lehető legmagasabb minőséget. Egy-egy fogás “útja” az alapanyagok kiválasztásánál kezdődik, majd akkor ér véget, ha a vendég jóllakottan, elismerően távozik. Az ételek elkészítésének fortélyait is úgy őrizzük, mint népi hagyományainkat” – meséli a Nagy Fa-Tál csapata.

Ha már hiányzik a nagyi főztje vagy ha épp őt szeretnéd meglepni

A Nagy Fa Tál szuper választás, ha valami igazi magyar klasszikusra éhezel, de akkor is, ha a nagy családnak szervezel ebédet, és biztosra akarsz menni. A nemrégen átesett felújításnak köszönhetően az otthonos jelleg egy modernebb, friss, dinamikusabb vonalat is kapott – a bútorok és kiegészítők egyedi megrendelés alapján készültek, a kovácsoltvas korlát pedig a tulajdonos keze munkáját dicséri. A Nagy Fa-Tál gyermek és kutyabarát, valamint szuper muzsikával emeli az este fényét, minden nap. A magyar kultúra őrzőjeként a Nagy Fa-Tál konyhájában rendszeresen fellépnek olyan elismert muzsikusok, mint például Salasovics Norbert, a 100 Tagú Cigányzenekar prímása.

Hiszünk abban, hogy a nálunk töltött idő nem csak az éhséget hivatott elűzni, hanem alkalmanként helyet teremt arra is, hogy megismerjük a magyar szokásokat, otthonunk dallamait, a borok és a pálinkák ízeit” – teszi hozzá a Nagy Fa-Tál csapata.

Nagy Fa-Tál ajándékkártya

Ajándékozz gasztrokalandot, lepd meg szeretteid egy igazi kulináris élménnyel! A Nagy Fa-Tál Konyhája megújult, és még magasabb minőséggel várja vendégeit, az ajándékkártyával pedig szuper kedvezményekkel is élhetünk. Legyen szó ballagásról, születésnapról vagy akár egy negyvenfős eseményről, a kártyával remek kedvezményeket tudunk igénybe venni. A részletekért forduljatok az étteremhez!

Címkék

Elérhetőségek

Nagy Fa-Tál étterem 1052, Budapest, Kígyó utca 4. Facebook-oldal Weboldal