Mit csinál a karantén alatt két fagyimester, ha hirtelen a szokásásnál több szabadidejük lesz? A kérdés pusztán költői – természetesen kísérletezésbe kezdenek. Legalábbis a Cioccolatte Fagylaltozót vezető Soresina Szilvia és férje, Giuliano korábbi útjaik által megihletve, és az előttünk álló, valószínűleg utazásmentes nyárra is gondolva, egy egészen különleges ötlettel álltak elő.
Múlt hét pénteken indult a világ körüli utazás – The Sweet Escape – amelynek első állomása a nyári sláger úticél, Görögország, az ízek pedig: tzaziki, ciossaka (csoki és muszaka szerelemgyereke) és a portokalopita (sziruppal átitatott görög sütemény) narancsos csodája. Elsőre ugyan meglepően hangzik például az uborkás változat, de mivel többek között a fokhagymát kihagyták belőle, egy igazi nyári hűsítő íz keletkezett, és a padlizsános-csokis kombináció is amennyire meghökkentően hangzik, annyira lágyan simult össze.
Pénteken pedig már repülünk is tovább Izraelbe, ahol babkás fagyi vár minket, de sorra kerül Thaiföld is és India is, ahol szintén a jellegzetes ízek, mint a kókusztejes satayszósz vagy az ananászos tika massala ölt „gombóc” formát. A tervek szerint hetente, minden pénteken mutatják be az új ízeket, országonként kettőt, melyek közül az egyik mindig vegán változat lesz.
A receptúrát minden esetben a nulláról kísérletezték ki, a rendhagyó ízekkel azt is szeretnék megmutati, hogy mennyi lehetőség van a fagyikban is, ha van idejük felfedezni új ízeket és kombinációkat.