A Vár alatt futó Hunyadi János úton két éve megnyitott NOS eddig is különleges színfoltja volt a leginkább turisták által látogatott Várnegyednek. A két alapító, Hitka Viki és Katona Évi mindketten a környéken élnek, amikor pedig a NOS helyén lévő, különleges hangulatú Szerpentin Szalon üzlethelyisége – melybe mindketten gyakran betértek – kiadóvá vált, úgy döntöttek, kiveszik a helyet. Évi és Viki is más-más háttérrel érkeztek, de mindkettőjüknek megvolt a maga projektje: Évi egyedi sapkákat, pulcsikat, felsőket készít az ëviköt márkanév alatt, Viki pedig általa válogatott porcelántányérokra és -csészékre fest személyes üzeneteket.
A pici boltban rengeteg eredeti vintage termék kapható, de a tulajdonosok a kezdetektől fogva inkább közösségi térként, mint boltként definiálták, ahol gyakran rendeznek workshopokat, brunchot vagy éppen felolvasóestet. A közösségi tér szellemének erősítéseként az elejétől kezdve kínálnak kávét is, hogy a kincsvadászat után akinek kedve van, leüljön egy kicsit megpihenni a különleges hangulatú üzletben, de ahogy Évi mondja, szerették volna, ha igazi kávét tudnak adni, nem csak olyat, amilyet ők magunk főznek.
A kérdés már csak az volt, ki hozza a „jobb kávét” – a rájuk jellemző laza stílusban végül egy Facebook-poszt segítségével kezdtek toborozni. Többen is jelentkeztek, de végül a By Beans Coffee mellett döntöttek, nemcsak a minőség miatt, hanem mert, ahogy Viki mondja, ők voltak az egyetlenek, akik érezték a NOS-t, és nem akarták azonnal átrendezni a helyet egy komoly kávépulttal.
A By Beans-nek van már van egy kávézója a Hold utcai piacon, ami inkább a skandináv vonalat követi, de a két tulajdonos, Halász Ferenc és Benkovich Ádám, tényleg tudtak igazodni a NOS hangulatához, úgy, hogy a minőségből nem engedtek. A NOS egyedi atmoszférája ugyanis azon az alapokon nyugszik, hogy egy nosztalgikus, nagymamás, mégis modern hely, ahol kicsit a gyerekkorunkba megyünk vissza, anélkül, hogy ránk erőltetnék a „régen minden jobb volt” hangulatot. A By Beans-es fiúk ezt úgy fordították le kávéra, hogy a megszokottnál egy kicsivel sötétebb pörkölésű kávéval érkeztek, ami azért még mindig megmarad az újhullámos vonalon, és nem megy át olasz irányba.
Sőt, amivel aztán végképp sikerült besimulni a NOS világába, hogy azokon a kőkemény szabályokon és rítusokon is lazítottak egyet, ami annyira jellemző az újhullámos kávézókra – ha szeretnénk, akkor kistermelői tejszínből habot is kapunk a kávénkra. „Nem azért, mert a tejszínhab annyira elengedhetetlen, hanem mert a gyerekkort hozza vissza.” – mondja Feri mosolyogva.
A kávék mellé pedig süti is kell, Feriék javaslatára a város egyik legjobb pékségéből, a Freyjából érkeznek naponta frissen a croissant-ok és a csigák (650–950 Ft). Ezenkívül a Chouchou sütijei és cookie-jai közül választhatunk, melegebb nyári napokon pedig a Häagen-Dazs pálcikás jégkrémeivel is hűsíhetjük magunkat.
Apropó, nyár és hőség, a fiúk nemcsak újhullámos kávéval készülnek, hanem olyan izgalmas hűsítőkkel is, mint a Rosalie (990 Ft) fantázianéven futó rózsalimonádé, lime-mal és hibiszkuszvirággal turbózva, eszpresszóval nyakon öntve, vagy a Machate (990 Ft) , ami egy bodzás tonik machateával.
A kávés-sütis újítást a nagyközönségnek is prezentáló dzsembori szombaton lesz, de a hét bármelyik napján érdemes felsétálni a Hunyadi János utcába. Az ajtó elé helyezett kényelmes fotelekbe és vintage asztalkák mellé pedig ki is ülhetünk, de akár fel is kerekedhetünk, hogy egy nagyobb sétát tegyünk a turisták nélkül meglepően kisvárosias és nyugodt arcát mutató Várnegyedben.