Levegőt!
Mielőtt kitört volna a járvány, a legnagyobb félelme az emberiségnek az volt, hogy az oktalan, a következményekkel mit sem törődő emberi tevékenységek sokasága rövid időn belül felszámolja és elpusztítja egyetlen élőhelyünket, a Föld bolygót. A globális felmelegedés nemcsak extrém időjárási viszonyokat hozott, hanem katasztrófák sorát is (szárazság és tüzek, felforrósodó óceánok és pusztuló természet, olvadó jéghegyek, ciklonok, tornádók és szuperviharok, fokozódó éhínség a világ egyes részein). A kiegyensúlyozott földi élethez és a túléléshez elengedhetetlenül szükséges élőlények (pl. a méhek vagy a korallok) kerültek végveszélybe.
Borzasztóan rossz minőségűvé silányult a levegő, a világunk fuldokolni kezdett. A legszomorúbb azonban mégis az emberi ostobaság és szűklátókörűség tombolása volt, ami folyton-folyvást megcáfolni és elbagatellizálni igyekezett a vészharangot kongatók szólamait. Ők azt mondták, minden a legnagyobb rendben, és minél többen próbáltak tenni a nyilvánvaló baj ellen, ők is annál hatékonyabban dolgoztak a javítani szándékozók ellen. Belefagytunk a sehova nem tartó vitákba és az áldatlan helyzetbe.
De aztán jött a koronavírus-járvány, ami mindent megváltoztatott. Csak gondoljunk arra a műholdas előtte-utána képpárra, ami bejárta a világsajtót, és ami Kínáról, a Föld egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó országáról készült. Azzal, hogy kitört a járvány és leállt a közlekedéstől kezdve a kereskedelmen át a termelésig majdnem minden, szinte teljesen nullára esett vissza Kína károsanyag-kibocsátása. És ez most az egész bolygón így van. Földanya pedig végre fellélegezhet.
Közlekedj okosan!
A koronavírus-járványak köszönhetően drámai módon visszaesett az autóforgalom, és nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is, gyakorlatilag mindenütt – számoltak be a nagy változásról a hírportálok. De drámai ez? A benzinkutak meg az autószerelő-műhelyek számára talán igen, minden más szempontból viszont üdvözlendő a hír. Hányféle módon igyekeztek már felhívni a figyelmet arra a szakértők, hogy a saját biztonságunk érdekében inkább gyalogoljunk, járjunk kerékpárral, vagy legrosszabb esetben is tömegközlekedéssel, csak ne üljünk autóba. De nekünk beszélhetett itt bárki a rossz levegőről, a szmogról, a zajról meg az elhízás veszélyeiről.
Most viszont mégis fordult a kocka. Az autók szinte mindegyszálig eltűntek az utakról, buszra, metróra és villamosra sem nagyon száll fel az ember, de persze azért nem, mert most jórészt mindenki otthon van. Ha ki is mennénk, fontos, hogy tartsuk a távolságot másoktól, de ha már kimozdulunk kicsit, élvezhetjük a kipufogógáztól mentes, egyre tisztuló levegőt. Elsősorban gyaloglunk, egyre több a kocogó is, és mint azt a Magyar Kerékpárosklub közölte nemrég, megnőtt a kerékpárosforgalom Budapesten, ami az egyre fokozódó jóidővel még inkább emelkedni fog.
Élvezni a csendet
Elsőre szinte észre se vettük azt, ami most már kifejezetten jólesik, ha nagy ritkán kilépünk az utcára: megnyugodott a város és csend van. Újra hallani a madarak csicsergését, egyetlen természetes hangot sem nyom el a művi zaj.
Zuglóban élek, a fejem fölött légifolyosó húzódik, ahol eddig éjjel-nappal zúgva húztak el a repülőgépek, minimum 15 percenként. Már észre sem vettem a zajt, fel sem emeltem a fejem, ha jött egy újabb utasszállító. Mert megszoktam. Most viszont nincsenek repülők, napok óta újra tiszta a levegő és a csend uralkodik. Ezt is meg lehet szokni, és sokkal jobban, meg sokkal hamarabb, mint a zajt.
Ahol tud, segít
Az idő most épp nem rohan, hanem lustán telik. Komótosan, ráérősen, kényelmesen halad előre a maga útján. A nyugalom az új pezsgés, a csend az új zaj. Végre nem töltjük a fél életünket plázáról plázára, üzletről üzletre járva, hogy megvegyünk minden felesleges dolgot, amiről egyébként azt gondoljuk, hogy égető szükségünk van rá, miközben dehogy van! Most, hogy nem zúg és zakatol a város körülöttünk, igazán értékes időt fordíthatunk magunkra, meg persze egymásra is. És talán sokak számára ez a legüdítőbb pozitívum mind közül abban, hogy az eddig megszokott életünk gyakorlatilag megállt, és éppen átalakul: hogy újra elkezdtünk jobban odafigyelni a másikra.
Nemcsak tiszteletet vált ki belőlünk az egészségügyi dolgozók, az orvosok önfeláldozó és kitartó munkája, vagy hogy a tömegközlekedési eszközök sofőrjei és a bolti eladók továbbra is helyt állnak, hanem meg is ihlet bennünket. Számos ember veszítette el most a munkáját, vagy került rendkívül nehéz helyzetbe, a fejük fölött Damoklész kardja vészjóslóan lebeg. A 65 év fölöttiek vannak a leginkább kitéve a vírusnak, ők végképp a négy fal közé szorultak. Az iskolák bezárása miatt a gyerekek otthon maradtak, ami a szülők helyzetét akkor is megnehezíti, ha otthonról dolgoznak, meg akkor is, ha nem. Nem várt méretű összefogás tapasztalható, segítségnyújtás zajlik minden szinten és formában.
Idegenek segítenek idegeneken. Van, aki főz és ételt visz a kórházi dolgozóknak, más bevásárol az idősebbeknek, megint más pedig a betegek magára maradt háziállatairól gondoskodik. És olyan is akad, méghozzá szép számmal, aki azon ügyködik – lelki segélyt nyújt, jógaórát vagy edzést tart, mesét olvas –, hogy ne őrüljünk meg a kényszerű bezártság néha egészen hosszúnak tűnő órái alatt.
Talán a legjobb dolga most az állatvilágnak van. A kénytelen-kelletlen befékező emberiség végre kicsit békén hagyja őket, nem vadászik rájuk, és nem pusztítja az élőhelyüket. Még az Állatkert lakóinak is nyugtuk van most tőlünk. Ha majd vége lesz egyszer a járványnak, és visszatér az élet a normális, megszokott kerékvágásába, jó lenne, ha akkor mindebből megőriznénk, nem kicsit, hanem minél többet. Nem kéne újra elfelejteni azt, hogy lehet másképp is élni, mint mindig csak fejjel rohanni a falnak.
A higiénia szerepe tovább nőtt
Végül kanyarodjunk kicsit vissza az óvintézkedésekhez. Már az is egy üdvözlendő hozadéka a koronavírus-járványnak, hogy megnőtt a higiénia szerepe. Bár azt gondolná az ember, hogy 2020-ban a rendszeres és sűrű kézmosás, kézfertőtlenítés mindenki számára alapvető, mégis az derül ki, hogy ez nincs így. Még magunkon is észrevesszük, hogy a nagy rohanásban úgy telnek el hosszú órák, hogy anélkül nyúlunk a szánkhoz, a szemünkhöz és az arcunkhoz – önkéntelenül –, hogy közben egyszer is kezet mostunk volna, miközben mindenhez hozzáértünk. Hiába a kényszer szülte, a higiénia szerepének felerősödése mégiscsak fontos, jó dolog, ezt most biztosan megjegyezzük. Pedig már a középkori pestisjárvány óta tudnunk kéne, még az iskolában is megtanultuk, hogy a „fekete halál” terjedésének egyik fontos oka épp a higiénia hiánya volt.
