Azért is megtisztelő a dolog, mert a Slippery Moon Productions névre hallgató produkciós cégnek ez lesz az első munkája. Noah Wyle már majdnem három évvel ezelőtt felvette a kapcsolatot a film producerével, Stalter Judittal, azóta folytak az egyeztetések és a tárgyalások, melyek mostanra már lezárultak. Azt, hogy pontosan mikor kerül képernyőre, illetve milyen színészekkel és készítői gárdával forog majd, egyelőre nincs hír.

A Tiszta szívvel című mozi, mely megjárt számos fesztivált (Noah Wyle is egy fesztiválon találkozott a filmmel), ahonnan jó pár díjat el is hozott, egy kerekesszékes bérgyilkosbandáról szól, és legalább annyira izgalmas, mint amennyire vicces. Hogy Noah Wyle választása miért esett a filmre, arra a következőt válaszolta:
„A célunk kettős a sorozattal: egyrészt olyan műsort akarunk csinálni, amit még nem láthattunk tévében, másrészt teljesen át akarjuk formálni a jelenlegi felfogásunkat arról, mi mindenre is képesek a mozgássérültek.”
„A célunk kettős a sorozattal: egyrészt olyan műsort akarunk csinálni, amit még nem láthattunk tévében, másrészt teljesen át akarjuk formálni a jelenlegi felfogásunkat arról, mi mindenre is képesek a mozgássérültek.”

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
