Urbán Tamásnak két szenvedélye van. Az egyik a fotózás, a másik pedig a rendszerező és gyűjtőszenvedélye. Előbbinek köszönhetően ismerte meg fotósorozatának későbbi alanyát, akivel szoros barátságot kötött. Utóbbinak köszönhetően pedig az örök kívülálló, tragikus sorsú Pillangóról nemcsak tekintélyes képi anyag maradt hátra, hanem a naplója, a rajzai, a saját maga készítette keresztrejtvényei és játékkártyái, a legkülönfélébb használati tárgyai (kése és távcsöve), valamint találmányainak leírásai (köztük egy tetoválógépé), sőt egyik-másik prototípusa is (mint a rejszológépé).
Pillangót és a fotóst Virágvölgyi István, a kiállítás kurátora szerint az hozta és kovácsolta össze, hogy mindketten elutasították a konvenciókat. Előbbi a teljes életét és valóját építette erre, olyannyira, hogy már a puszta megjelenése is maga volt a lázadás minden ellen, utóbbi pedig a munkájában élte meg a határfeszegetést, kiemelkedve ezzel is a fotósok népes tömegéből. Pillangó írt is erről a naplójában:
„Tamásnál a fotózás olyan, mint nálam a tetoválás volt. Mánia. Mániákus fotós!”
„Tamásnál a fotózás olyan, mint nálam a tetoválás volt. Mánia. Mániákus fotós!”
Urbán Tamás nemcsak Pillangót, hanem minden mást is óriási szenvedéllyel fotózott. Amikor az 1987-es nagy havazások idején szinte lefagyott az ország, beköltözött a mentősök központjába, hogy folyamatosan dolgozni tudjon, mindenről első kézből értesülhessen és azonnal indulni tudjon, ha riasztás történik. A 90-es években már egy külön erre a célra átalakított terepjárójával járt, hogy mindig elsőként érjen, gyakran a rendőrök és a mentők előtt, a balesetek helyszíneire. De visszatérve Pillangóra, a tetovált kívülállóra. Amikor először találkozott a fotóssal, a következőképpen mutatkozott be neki:
„Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!”
„Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!”
Pillangó balhés arc volt, aki élete 40 évének felét javítóintézetekben és börtönökben töltötte, Urbán Tamás is ott ismerte meg, a szegedi Csillagban, 1988-ban. Onnantól kezdve egészen a haláláig dokumentálta Pillangó hétköznapjainak szinte minden pillanatát. 1989-es szabadulását, a kommunát, amiben élt, és azt is, amikor a Fekete Yukban lépett fel a Müller Péter vezette Sziámival, meg amikor Friderikusz Sándor vendége volt az akkor még nem a tévében, hanem egy nyíregyházi művelődési házban megrendezett beszélgetős estjeinek egyikén. És láthatjuk Pillangót szex meg jógázás közben is. Utóbbit mindig is nagy szenvedéllyel művelte, a nők pedig bolondultak érte. A leghíresebb róla készült fotó talán az, amikor Urbán Tamás elvitte őt a Széchenyi fürdőbe. A fürdőnadrágra vetkőzött kívülállót úgy veszik körbe a szájtáti emberek az egyik medencében, mintha egy ufó érkezett volna közéjük.
Pillangó 1978-ban, saját maga készítette első tetoválását, egy pillangót a homlokára (10 nap sötétzárkát kapott érte), majd egész gyors ütemben varratta tele a testét, amin még ma is megütköznének az ártatlan honpolgárok, akkor viszont maga volt a rendszerellenesség. Urbán Tamás szerint bár maga is kereste a bajt, de sokszor épp az juttatta börtönbe Pillangót, ahogy kinézett. Az előítéletek, ugyebár. Naplójában több oldalon keresztül sorolja, mennyi minden volt látható rajta és teste melyik részén, a legmegdöbbentőbb ezek közül a 2000 (!) darab horogkereszt, amihez tegyük gyorsan hozzá, hogy Pillangó nem náci volt, hanem punk, ők pedig gyakran provokáltak ezzel a szimbólummal.
Bár Urbán Tamás évekig egyengette az egyébként kifejezetten értelmes és kreatív Pillangó útját a szabadulása után, lakást szerzett neki, kezelte a pénzügyeit, naplót íratott vele és rajzoltatta, egyszóval, igyekezett normális mederbe terelni az életét, de a története mégis tragikus véget ért. Naplójába az alábbiakat írta:
„Sokat vakerálnak arról, hogy mi lesz, ha öreg leszek, hogy fogok kinézni. Én úgysem leszek öreg ember! Mindig fiatal maradok, fiatalon is patkolok majd el.”
„Sokat vakerálnak arról, hogy mi lesz, ha öreg leszek, hogy fogok kinézni. Én úgysem leszek öreg ember! Mindig fiatal maradok, fiatalon is patkolok majd el.”
Jóslata sajnos valóra vált. 1994 nyarán a Népszigeten a vízparton piált a haverjaival, majd kiúszott a partra, hogy szétnézzen kicsit. Aztán visszaindult, de már sosem érkezett meg. Testét egy héttel később találták meg a Lánchíd tövében, a legdermesztőbb fotó a halott Pillangó kezéről készült. Nem sokkal előtte végrendeletet írt, amiben Urbán Tamásra hagyta a fejét. Temetését is fotós barátja intézte. Hamvait a Dunába szórták.
Mivel a kiállításon a nyugalom megzavarására alkalmas képek kerülnek bemutatásra, ezért azt 18 év alatti kiskorúak kizárólag nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.
