Szőcs Petra Romániában forgatott, magyar-olasz koprodukcióban elkészült, bemutatkozó nagyjátékfilmje Velencében debütált, és épp most nyert egy szép díjat a Cottbus-i filmfesztiválon. A Déva nem egy dinamikus, fordulatos történetre fókuszál, nem is a címben jelzett városra, hanem egy különös arcra, melyről egy pillanatra sem tudjuk levenni a szemünket. Kevés az olyan kép a filmben, amelyiken őt nem látjuk. Egy albínó kislány az árvaházban. Kívülálló a kívülállók között. Megnéztük a Dévát, szerettük, dicsérjük.

Kató ifjú tinédzser, aki egy árvaházban cseperedik, és albínó. „Mozog a szemem és gonosz a nézésem” – gondolják róla mások, meséli. A nevelőanyján kívül mindenki tartja az egy lépés távolságot, ugyanakkor senkivel sincs rosszban, ellenséges viszonyban, egyszerűen csak furcsa a külseje, ettől az egész lénye és aurája is ilyenné válik, idegenkednek tőle az emberek. Kató egy magányos alak az árvaházi világban, ő az, aki árvább az árváknál.

A figyelmet, akármilyen előjelű is, a fiatal lány mindig a külseje miatt kapja. Mintha valami sámánivadék lenne, titkos tanok és erők ismerője, különleges, misztikus lény. Egyszerűen nem lehet eltekinteni attól, ahogy kinéz, nem lehet nem tudomást venni róla, valahogy reagálni kell rá. A több, különböző életkorú lányt gondozó nevelőanya amennyire tőle telik, odafigyel Katóra, de neki annyi nem elég, új nevelőanyát akar magának, akár azon az áron is, hogy a régi meghal. Amikor pár hónapra egy ideiglenes, önkéntes nevelőnő érkezik az árvaházba, a lány benne látja meg új szövetségesét. Maga is meg van győződve róla, hogy mágikus erővel bír, képes átkot szórni, és halált hozni mások fejére. Cselekvésre szánja el magát.

Mindebből talán az sejthető, hogy a Déva egy sötét hangulatú, árvaházi fantasyvarázslattal, csipetnyi horrorral meg misztikummal. A sötét talán stimmel is valamennyire, a gyakran lerobbant, indusztriális környezet legalábbis ebbe az irányba tolja el a film hangulatát, tónusát. De se nem fantasy, se nem horror, még kicsit sem, hanem inkább neveznénk a Dévát ezek helyett szociorajznak, egy sok szempontból különös és drámai élet bemutatásának, ami pedig sajátos tempóval, lassan, de érdekesen hömpölyög, vagy inkább csordogál előre. A Katót alakító Nagy Csengelle tekintet- és figyelemmágnes: onnantól kezdve, hogy először megpillantjuk, másra sem tudunk figyelni, csak rá, fokozottan érdekelni kezd minket ennek a fura lánynak a sorsa. Amikor egyszer-egyszer nincs a képen, azonnal hiányérzetünk támad.

De hiába Kató figurájának ereje, azért más szereplők is beégnek a tudatba: a mindig leterhelt, kissé összeaszottnak tűnő, szomorú tekintetű nevelőanya (Mohamed Fatma), a Budapestről érkező, némi frissességet magával hozó, önkéntes nevelőnő (Komán Boglárka), és ugyanilyen emlékezetes a szigorú igazgatónő vagy az albínó lánnyal való véletlen találkozást önzetlen kedvességgel fogadó váltóőr vasutas alakja is. Mindannyian egyszerű ecsetvonásokkal felfestett, árnyalt szereplői Kató életének. A lírai hangvételű, ám bizonyos pillanataiban pedig kimondottan hideg és nyers film erejét elsősorban az adja, hogy senkit nem ítél meg, és nem is sajnálkozik. Csak bemutat egy életet, és a nézőre bízza, hogy a képek által megélje (és ezzel talán fel is fedezze) saját érzékenységét.

Déva

  • magyar dráma, 76 perc, 2018
  • Bemutató:  2019. november 28.

  • Forgalmazó: magyarhangya