Mindennapi életünk szerves részét képezik az adathordozók. Zsebünkben hordjuk, otthonunkban használjuk nap mint nap. Működési elvüket tekintve a papíralapúak a legrégebbiek. A lyukkártya és a lyukszalag volt az első, amely ma már csak múzeumban tekinthető meg. Rendkívül nagy mérete miatt ezek a lakossági felhasználók köréhez szinte el sem jutott. Egyetlen egy előnyük volt a mai modellekkel szemben. Ezek olyan környezetben is használhatóak voltak, amelyben a mai mágnesesek már nem.

Mágneses adathordozók
 
Ezek a megoldások először mágnesdobként és mágnesszalagként jelentek meg. Majd felváltották ezeket a mágneslemezek. A mai napig ezek a legelterjedtebb háttértárak. Írhatóak, olvashatóak és törölhetőek egyaránt. A meghatározóik a kapacitás, az adatsűrűség, illetve az adathozzáférési idő. A mágneslemezeknek két típusa van. A hajlékonylemez a floppy. Ezt sem alkalmazzák már rendszeresen. Másik típusa a merevlemez, amely winchesterként is ismert. A jól ismert HDD típusú háttértárak esetében az adatok egy mágnesezhető tányérra kerülnek. Az adatokat, azaz biteket pedig az író/olvasó fej segítségével lehet írni, majd olvasni is a merevlemezen.
 
Optikai megoldások
 
Ezek a jól ismert CD, DVD, valamint a legújabb Blu-Ray kivitelek. A lemezek fizikai mérete megegyező, csak tárhely méretükben mutatnak eltérést. Felhasználói szempontból vannak csak olvasható és egyszer vagy többször is írható és olvasható lemezek. A legújabb megoldás az optikai kivitelek körében a dual layer. Ez olyan lemez kivitelt takar, amelynek mindkét oldalára adatot tudunk felvinni, tehát a tárolókapacitás ezzel a megduplázható.
Az optikai megoldások egy másik csoportját a magnetoptikai adathordozók alkotják. Mágneses és optikai kombináció. A lemezek felülete fém ötvözettel ellátott. Adatfelvitelkor lézerfény melegíti fel, így válik írhatóvá. Később ez az anyag védelmet biztosít a fizikai sérülésekkel szemben.
 
Elektronikus adattárolók
 
A legmodernebb megoldások, sőt ezért a legjobbaknak is nevezhetőek. Az adathordozók csoportját képezik a pendrive-ok, memóriakártyák valamint az SSD-k is. A legjellemzőbb tulajdonságuk a kis méret és a szuper gyors működés. Tárhely méretet tekintve az adathordozók világában a legváltozatosabb képet mutatják. Az adatok rögzítéséről elektronikusan gondoskodnak, megbízhatóak, törölhető és újraírható tárhelyet kínálnak. Meghibásodásuk sem jellemző. Egyszerű kezelésüknek köszönhetően minden vásárlói csoportot megszólítottak velük.
Digitális világunkban már nem csak a zsebünkben lévő pénztárcára kell vigyázni. A digitálisan rögzített iratok, képek és videók ugyanúgy szinte pótolatlanok, mint a tárcánkban hordott vagyonunk. Találd meg a számodra legmegfelelőbb adattárolási megoldást, hogy mindened biztonságban tudhasd, és elkerüld az adatvesztést. Az adattárolóknak köszönhetően ezekhez bárhol és bármikor hozzáférhetsz.