Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Kóborolj Budapest utcáin, fekete-fehérben

A Budapest Projekt Galéria egy olyan kortárs képzőművészeti tér, ahol kreatív alkotók munkái és innovatív elképzéseik szélesítik a városról alkotott képünket, kérdőjelezik meg elképzeléseinket. Szeptember 24-én Dorkó Dániel fotográfus tart tárlatvezetést Kóbor képek című kiállításán.

A város egy klasszikus téma, amit modern, dinamikus feldolgozásban tár elénk a kiállítás. Kontrasztok, domináns fény-árnyék játék, az utca, úgy ahogy mi látjuk, lecsupaszítva. Dorkó Dániel analóg technikával készült fotói belső utazásra invitálják a nézőt. A Kóbor képek darabjain furcsa, idegen vagy éppen ismerős budapesti hangulatok elevenednek meg, melyek érzéseket, emlékeket ébresztenek a közönségben. Ugyanazt nézzük, mégis mást látunk: reflektálhatunk a látottakra, válaszokat, vagy még inkább újabb kérdések merülhetnek fel bennünk. A képek nem próbálják megmagyarázni a látottakat, nem foglalnak állást, csak sodródnak véget nem érően.

Dániel 2008 óta dolgozik szabadfoglalkozású portréfotósként. Az évek során számtalan magyar és külföldi magazinnak és vállalatnak készített felvételeket, és közel 25 országban dolgozott. Saját műtermében folyamatosan kísérletezik a világítással, beállításokkal, technikákkal.

A kiállítás analóg technikával készült, a filmek előhívását és a papírképek nagyítását is saját kezűleg végezte, ezzel is felelősséget vállalva a teljes alkotói folyamatért. Az általa tartott tárlatvezetés remek lehetőség a személyes találkozásra, kötetlen beszélgetésre, a kiállított fényképek közös felfedezésére és az alkotói folyamat megismerésére.

Időpont: 2019.09.24., kedd, 18:00 óra

Helyszín: Budapest Projekt Galéria, V. Kossuth Lajos u. 14-16.

Esemény: https://www.facebook.com/events/347156176168311/

A kiállítás a Városháza Kiadó gondozásában, a nagy presztízsű Csak képek sorozat részeként megjelenő fotóalbum bemutatásával egy időben kerül megrendezésre.

Hasonló tartalmak

Kultúra

365 Oldtimer Kiállítás

December elsején nyílt meg a különleges járműkiállítás, a 365 Oldtimer. Az egész évben látogatható rendezvény gazdag és változatos gyűjteményt kínál, az autóipar sokszínűségét megvilágítva, és kiemelt figyelmet szán az oktatásra is. A 365 Oldtimer Kiállítás büszkélkedhet három olyan autóval, amelyek közül csak egy-egy létezik a világon. A legkorosabb jármű a gyűjteményben, a Renault Skiff Labourdette Carrose éppen most 110 éves. Megtekinthető a Galambos József alkotta Ford T modell truck (1926) is, amivel régen még jeget árultak Amerikában, és ami idővel az autóipar egyik alapkövévé vált.

Kultúra

Macskafogó a Corvinban

December 9-én és 10-én minden idők legjobb magyar rajzfilmjét nézhetjük újra 15:30 órai kezdettel, a Corvin moziban. Ternovszky Béla rendező és Nepp József író 1986-ban készült, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató rajzfilmje tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálja is ezeket a zsánereket.

Kultúra

Sárkány Éve Lampion Fesztivál a Biodómnál

A Sárkány Éve Lampion Fesztivál egy színes és varázslatos világba vezet, amely a fény és árnyék játékával vár bennünket december 16-tól február 24-ig. Az Állatkerti körúton lévő Biodóm kertjében a kínai kultúra iránt érdeklődőket mindenképp megszólítja, de a családosoknak is érdemes belépni ezen a mágikus kapun, hiszen bent 5-8 méteres installációk fogadnak, a sétányon haladva pedig karibi flamingókkal, sarkvidéki jegesmedvékkel, játékos csimpánzokkal, egzotikus állatokkal is találkozhatunk.

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Neked ajánlott

A