Király Tamás az 1980-as évek elején tűnt fel a budapesti művészvilágban, ahol rövid idő alatt az underground színtér emblematikus alakjává is vált. A Ludwig Múzeum retrospektív kiállítása több tekintetben is egészen újszerű: maga a kiállítási anyag, a szimpla tervezési folyamatokon és ruhákon, bemutatókon túlmutató életmű múzeumi keretek között való kiállítása számos kihívást támasztott, ahogy Király határokat feszegető, sokszor bekategorizálhatatlan művészete is.
A tárlat Király pályájának fontos projektjeit emelte ki, ezek köré szervezte a kiállítást, de tekintve, hogy a tervező nem egy ruháját újrahasznosította, átalakította más bemutatókra, illetve nem azt tartotta szem előtt, hogy évek, évtizedek múlva mi lehet a művei sorsa, ezért sok, sérülékeny anyagú kreáció – mint a lepkeruhák – el is pusztultak, vagy olyan sérülékenyek, hogy még múzeumi környezetben sem állíthatóak ki – a restaurálhatatlan állapotban lévő darabokat így fotókkal, videókkal idézik meg.
A központi teremben egy képzeletbeli kifutón látjuk Király több korszakának ikonikus modelljeit és legemblematikusabb kreációit. Megjelenik a 80-as évek „hajtogatós” korszaka, egy fémcsöves aranyruha, vagy a 2000-es évek vinillapokból kivágott virágmintás ruhái, de itt láthatjuk halála előtti utolsó kollekcióját is, amely az Elle Fashion 2013-as bemutatójára készült.
Már itt nagyon szembetűnő, hogy a ruhák nemegyszer az absztrakció, a futurisztikus formák és a giccs határán mozogva, de elrugaszkodnak a tradicionális értelemben vett divat világától. Az egymást követő termek az erős kontrasztokra építenek, szem előtt tartva, hogy Király a munkásságában is kedvelte az ellentmondásokat, szembeállításokat, disszonanciát.
A hatalmas fotókkal dekorált fekete terem a „A hölgy kissé bogaras” projekt kiállítása, ahol nemcsak a ruhákat, de a Krasznai Zoltán fotózta képeket is Király rendezte, sokszor az otthonából származó személyes tárgyak felhasználásával. A kollekció a giccs határát súrolva keveri a dominaszerű ruhák jellegzetességeit és a barokkos túlzásokat.
A „fehér terem” az egyik legizgalmasabb projektet mutatja be, Király évekig dolgozott együtt Baltazár Színházzal, ahol főleg Down-szindrómás vagy egyéb fogyatékkal élő színészek játszanak. A Balatazáréji álom jelmezeivel a hófehér színpadkép rovarszerű ruháit láthatjuk. Szembeötlő, hogy milyen találékonysággal használja a legegyszerűbb és hétköznapibb anyagokat is, hogy aztán valami teljesen groteszket alakítson ki belőlük.
De látunk ruhákat a 87-es és 88-as évek bemutatóiról, különös tekintettel a sokat emlegetett 1988-as Dressater elnevezésű berlini divatbemutatóról, ahol egyetlen kelet-európaiként olyan tervezők társaságában állított ki, mint Claudia Skoda vagy Vivienne Westwood. Ez idézi meg a nézők fölé lógatott kifutó modellje, valamint videón az egész showt is megnézhetjük.
Magyarországon a korszakban a bemutatóinak elsősorban a Petőfi Csarnok szolgált helyszínéül, itt rendezhette meg az emblematikussá vált Baby’s Dream, Boy’s Dream, Animal’s Dream, illetve a Király címet viselő show-kat, ezeknek a plakátjait is láthatjuk.
Bár soha noha nem csinált „mindennapi” használatra szánt ruhákat, de abszolút nem határolódott el a közönségétől, az utca emberétől. Talán Király Tamás munkásságáról ami az idősebb generációnak elsőre beugrik, azok a legendás Váci utcai séták: ezek hol divatbemutatók voltak, ahol a modellek kordonnal elkerített részen vonultak, máskor meg szinte performanszszerűen az utca emberével elvegyülve sétálgattak, interakcióba kerülve a járókelőkkel.
Ez is jól mutatja, hogy a tervező a ruháit szélesebb kör számára akarta bemutatni, áttörve a megszokott kereteket és korlátokat, a 2000-es években például többször a Sziget Fesztiválon is tartott bemutatókat, ahol még a korábbiakhoz képest sokkal szélesebb közönség ismerhette meg az alkotásait. A sétákon bemutatott, és a Petőfi Sándor utcai butikban árusított emblematikus darabok közül – mint az ikonikus fülbevalók – többet is láthatunk. A ruhák jelentős részét a tervező fia, Király Iliász őrizte meg, tőle kerültek a múzeum kiállítására.
A kiállítás abszolút nemcsak a divat világában jártasoknak lehet izgalmas program, de a magyar 80-as, 90-es évek underground kultúrájáról is sokat mesél. Bár a tárlat igyekszik átfogó képet adni a tervező majd három évtizedes munkásságról, és a ruhák és a rendezés is már önmagukban nagyon látványosak, arra azonban készüljünk, hogy semmilyen magyarázó szöveg nem áll a kiállított tárgyak és képek mellett, így érdemes egy tárlatvezetést elcsípni, ha a kontextust szeretnénk maradéktalanul megérteni.
