Az üzlet lelke Paddy, a dublini születésű, ötéves „anyakovász”, akit Szent Patrik, Írország védőszentje után kereszteltek el. A kalandos kezdetek 10 évre nyúlnak vissza, mikor Kinga és Attila kiköltöztek, hogy szerencsét próbáljanak az ír vendéglátószektorban. Kinga itt kóstolt bele a sütésbe, és annyira magával ragadta a hobbija, hogy elkezdte kitanulni a pékszakmát.

Az ír rendszerről tudni kell, hogy péktanoncaik nem szakiskolákban tanulnak, mint itthon, hanem felsőoktatásban, így Kinga a Dublini Műszaki Egyetem pék-cukrász-menedzsment szakán kezdte meg tanulmányait. Nemzetközi workshopokon vett részt, 2017-ben két díjat is elhozott egy angliai pékversenyről. A házaspár még „az újhullámos kovászos kenyér mekkájába”, San Franciscóba is eljutott tapasztalatot gyűjteni.

Ezek után nem meglepő, hogy az újonnan nyitott pékségben minden részletre ügyelnek. A granolás joghurthoz például saját maguk készítik a magkeveréket, az isteni, croissant és muffin szerelméből született croffinba pedig házi törökmogyoró-pralinét töltenek. A Superjuice dzsúszait és a soproni One Eleven világos pörkölésű kávéját is megtaláljuk az italok között.
A lényeg persze a kenyér, amiből általában négyfélét találni a polcokon. A sima fehér és a miso-szezámmagos állandó termék lesz, a többi folyton változik majd, mi a nyitás előtt például kalamata-olívásat és quinoásat is kóstoltunk.

Ropogós héj, puha, mégis szépen átsült és ízletes belső jellemzi őket a kovász jellegzetes savanykás illatával. Belseje még több nap elteltével is friss és lágy volt.


Januárban kezdtek bele az üzlethelyiség átalakításába, utána hosszú kísérletezgetés és kóstolgatás következett, míg pontosan beállították a kemencéhez Kinga receptjeit. A leveles tészták, a croissant-ok és társai is figyelemre méltóak, a körözöttes reggeli párna is hibátlan. Szendvicseket is lehet kapni, a BLT szendvicsben is remekül harmonizáltak az ízek.
A mohácsi Garat malom lisztjeit használják, akiknek termékei kiskereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, de itt be lehet szereznie az egyszerű vásárlónak is, ha otthon sütögetne.

Amit lehet, a tulajdonosok a szomszédos Klauzál utcai vásárcsarnokból vagy a Lumen gyümölcsösétől szerzik be, kihasználva a környék lehetőségeit – ahol sok minden adott volt korábban is, de jó minőségű kovászos kenyeret eddig még nem lehetett kapni.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
