A Zeneakadémia műsorát az év vége közeledtével is érdemes aktívan figyelni, hiszen ekkor diplomáznak a hallgatók. A közönség az ifjú tehetségek előadásait – amelyek teljesértékű kulturális eseménynek számítanak – ingyenesen nézheti meg: június 3-23. között sok szép órát szerezhet magának az, aki szereti a klasszikus zenét, a hegedű- vagy zongorajátékot, esetleg csak ismerkedne a műfajjal.

Tudtátok, hogy a Zeneakadémián június szinte minden napjára jut egy diplomakoncert, ami teljesen nyitott a közönség számára? A végzős hallgatók június 3-23. között bizonyítanak, ami egy pár órás és ingyenes koncertet jelent az érdeklődők számára. A műsorban orgona, zongora, fuvola, hegedű, cselló és brácsa is szerepel, de az év végi operára is benevezhetünk.

Utóbbi a Titus kegyelme és az Idomeneo története köré épül. Az előbbi cselekményének középpontjában Titus római császár áll, a színpadon az uralkodó elleni összeesküvés, a császár házasságpolitikája, az udvar kusza szerelmi hálója elevenedik meg. A tíz évvel korábban keletkezett Idomeneo müncheni bemutatójával Mozart első komoly operasikerét érte el. A Kréta királyáról szóló opera seria fordulópontot jelentett a műfaj számára: a barokkban megmerevedett, nehézkes formát feloldotta, és új, korának megfelelő köntösbe bújtatta.

A műsort ITT találjátok, a díjtalan belépőt pedig a Zeneakadémia jegypénztárában tudjátok igényelni.