Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

Egy hétig szabadon bemehetünk az elhagyott Otthon Áruházba

A Rákóczi úton álló, egykor patinás áruház falai közé a lakhatási válságról szóló kiállítás költözött be.

Az Otthon Áruház a 2000-es évek eleje óta teljesen lezárva várja, hogy valaki kezdjen vele valamit. Szomorú látványt nyújt a Rákóczi úton, pedig Divatcsarnok néven az első igazi pesti áruház volt textiláruval, olcsó árucikkekkel, és aki a Keleti pályaudvaron szállt ki a fővárosba megérkezvén, az első útja jellemzően ide vezetett. Miután a Divatcsarnok az Andrássy úti Párisi Áruházba költözött, a 60-as években az Otthon Áruház vette át a helyét, lakberendezési profiljával kiszolgálva a panelprogram és a szabványlakások korának kihívásait.

Jobb helyre nem is tervezhettek volna egy lakhatási válsággal foglalkozó kiállítást. Hiszen lerobbanva, elhagyatottan őrzi az emlékét azoknak a régi időknek, amikor azok is lakáshoz jutottak, akiknek ma esélye sem lenne. Ma már duplájába kerül egy albérlet, mint tíz éve, és egy átlagos fizetésnek több mint a fele is elmehet a lakhatási költségekre – akinek nincs öröksége, családi segítsége vagy nem keres havi több százezret (ami huszonévesként nem jellemző), az lehetetlen helyzetbe kerül.

Ebben a társadalmi-gazdasági helyzetben segélykiáltás és figyelemfelhívás az egyetlen opció. Az OTTHON– Művészeti projekt a lakhatásról programban részt vevő tizenhárom fiatal képzőművész (saját tapasztalataiból is kiindulva reflektált az otthon fogalmára, a saját életteréhez való viszonyára és a lakhatási válságból adódó nehézségekre. A kurátorok egyébként a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatói, a kiállítás pedig a diplomaprojektjük, amin 10 hónapon át dolgoztak.

Lakáshitelek, a „mamahotel” mindennapjai, fenntarthatósági kérdések is visszaköszönnek a kiállított munkákban. A legérdekesebb része az a tervezési projektdokumentáció, amiben a MOME építész szakos hallgatói egy régi díszletraktár területét alakítanák át közösségi felhasználású terekké a XIV. kerületben. Az elképzelés szerint a pályakezdők, fiatal családok számára kialakított „fecskelakások” pályázati úton lennének elnyerhetőek maximum öt évre, és az önkormányzat lenne a fenntartója.

A kiállítás idején be lehet menni az Otthon Áruházba, igaz, az emeletre nem mehetünk fel. A bejáratot az Alsó erdősor utca felől kell keresni május 18-24. között 14.00-től 19.00-ig.

Hasonló tartalmak

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros

?>

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros: tó, patak, rengeteg zöldfelület és lakóházak.

A Budapest150 bemutatja: Budapest hősei

?>

A főváros egyesítésének 150. évfordulóján a Budapest Hősei projekt keretében olyan szakembereket ismerhetünk meg, akiknek hálásak lehetünk minden nap.

Budapest

Emlékek arról a bizonyos 1987-es budapesti hideg télről

?>

A nagy 1987-es tél a mai napig különös nosztalgiát ébreszt azokban, akik átélték.

A II. kerületre hagyta lakóházát, egy kikötéssel

?>

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook-oldalán adott hírt két bölcsődefejlesztésről, melyek egyike különösen kedves történet.

Neked ajánlott

A