A bérházak jelentős részét Budapesten magántőkéből építették, szigorúan üzleti alapon, vagyis a befektetett pénznek mindenképpen meg kellett térülnie. Ez nemcsak a telek maximális kihasználását jelentette, de a legjobban bérbeadható lakásösszetétel kialakítását is. Az 1800-as években ez még a zártudvaros-függőfolyosós bérháztípusban testesült meg, és hiába harcoltak utána építészek, szocilógusok, orvosok egy jobb és egészségesebb típus megteremtéséért, az építtetők követelményei miatt egészen az 1920-as évekig tartotta is magát ez az akkorra már bőven elavult forma.
A változás szele az első világháború után érintette meg az építtetőket is, ekkortól a modern korszak új elveit követve nem függőfolyosóról, hanem a lépcsőházból közvetlenül nyíltak a lakások. Ráadásul az 1920-as évektől egyre inkább általánosabbá vált az a gyakorlat, hogy a nagyobb bérházakat már nem egyéni építtetők, hanem különböző részvénytársaságok, bankok, nyugdíjintézetek, szövetkezetek emelték. „Az utolsó években a budapesti bérházak építésében egy új hang jelentkezett: a főváros egyes különlegesebb pontjain nagyszabású és — mint mondani szokás — fényűző megjelenésű bérházaknak egész sora épült fel, a legtöbb esetben a városkép javára. E házakat kőhomlokzatok, márványborítású belépők, krómkeretű kristályüvegablakok, mutatós lépcsőházak jellemzik — úgy mint egykoron a háború előtti idők bérpalotáit…”
Elég, ha végigpörgetjük a Tér és Forma 1930-as évekbeli számait, ahonnan a fentebbi idézet is származik (1939 XII. évfolyam 2. szám), nem egy ilyen modern luxusbérházzal találkozunk, vagy ha kicsit is nyitott szemmel járunk, akkor a homlokzatokon csodás modern tipográfiával ott láthatóak még a feliratok, vagy legalábbis ami maradt belőlük.
Egy ilyen felirat díszeleg a város egyik legforgalmasabb útja mellett is, ahol a csillogó krómbetűk hirdetik, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út 19/A alatti hatemeletes, vasbetonvázas tömb a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bankalkalmazottai Nyugdíjintézetének bérházának épült. A külsőre egyetlen hatalmas bérháznak tűnő tömb azonban három különböző épületet rejt, amelyek belső stílusukban és kivitelezésükben is kissé eltérnek egymástól, és tervezőik, építtetőik is mások voltak.
A feliratos épületrészt a engedélyezési tervek szerint a Peristylum Házépítő, a terv szerint pedig a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Nyugdíjintézete építette, a tervező pedig Schmitterer Jenő kormányfőtanácsos volt. Az általa tervezett egységes homlokzati terv alkalmazását írták elő a szomszédos épületekre is. A 19/B épületét az Urbana Kft. építette, a tervezői Fried Miksa és Fenyves István voltak. Szintén az ő nevükhöz kapcsolódik a Bajcsy-Zsilinszky közből nyíló bérház is, ahol egy testvérpár volt a magánmegrendelő. Az 1937-ban nyitott köz két oldalán kialakított telkek beépítése helyi szabályozási tervek alapján történt, 1941-re már álltak is az épületek.
A Bajcsy-Zsilinszky úti tömb valahol a historizmus és a modern építészet közötti palettán helyezkedik el, amit jobb híján art decónak (décónak) hív a szakma, még ha az építészeti elméleti szakemberek fenntartásokkal is kezelik ezt a megnevezést. A korszak art deco építészete elsősorban a jómódú polgárság igényeit fejezte ki egy újfajta luxuskörnyezetre, amely meghaladja a historizmus és a szecesszió ekkorra már divatjamúlt stílusát, de mégsem csupaszítja le az építészetet a modern mozgalom technicista és praktikus szellemében, írja Ferkai András a két világháború közötti építészetről szóló monumentális munkájában.
A korabeli, itthon is megjelenő art deco egyik ága a késő szecesszióból bontakozott ki, és sok hasonlóságot mutat a geometrikus bécsi szecesszió háború utáni alakulásával. Az épületekre az egyszerű, szimmetrikus tömegformálás a jellemző, a dekoratív elemek egyes pontjaira – mint az erkélyek, ablakok környéke, tetőterasz – koncentrálódnak. Az egységes, sóskúti mészkőburkolat szigorát a stilizált virág- és életfamotívumos erkélykorlátok törik meg.
A Bajcsy-Zsilinszky köz 2. alatti bérház építtetője beczkói Bíró Gyula és beczkói Bíró Henrik testvérpár voltak. Az előbbi maga is építész, Erzsébetváros több csodás szecessziós épülete kötődik a nevéhez, mint páldául a Dob utca 9. vagy a Wesselényi utca 10., 13. Testvére, Henrik módos olajnagykereskedő volt, és nem mellesleg műgyűjtő, olyan festők képei voltak a birtokában, mint Munkácsy, Paál László, Szinyei Merse Pál vagy épp Aba-Novák Vilmos, ezeket a világháború előtti, egyre szélsőségesebb zsidóellenes intézkedések és a háborútól való félelem miatt a Szépművészeti Múzeumban helyezte letétbe. Az építészeknek, Fried Miksának és Fenyves Istvánnak több közös munkája is található Budapesten, de mindre jellemző, hogy magas színvonalú házaikat a felsőbb társadalmi rétegnek tervezték, és a bécsi, párizsi art deco hatása is többször visszaköszön épületeiken – írja Bolla Zoltán.
Még mielőtt belépnénk az épületbe, érdemes egy pillantást vetnünk a homlokzatra, az eredeti állapotában nagyon szépen megmaradt földszinti fém sorportálra, ahogy a sarkon ívesen kanyarodik. A három bérház belső terei közül ez a leginkább visszafogottabb, főleg ma, miután az eredeti hófehér márványburkolatnak már hűlt helye. Viszont itt megmaradt az előcsarnok mennyezetén a nagymértetű, sokalapú kristályra emlékeztető lámpatest.
A Budapest100 hétvégéjére (a ház önkéntesei: Gyetvai Zsuzsanna, Stáhl Nóra, Molnár Enikő) több programmal is készül a ház, ezeknek egyik lelke a 4. emeleten működő LUK kortárs kiállítótér. A tervek szerint lesznek gyerekprogramok, de itt lesz kiállítva a BME hallgatóinak Budapest modernista építészeti emlékeiről készült fotópályázata is.
Ha már itt jártunk, benéztünk a szomszédos, Bajcsy-Zsilinszky út 19/A jelű tömbbe is. Ez is az előző tervezőpáros keze munkáját dicséri, a lépcsőház itt már azonban nagyvonalúbb, a kapualj falait siklósi márvány burkolja, a lakásbejáratok, a felvonó és a mérőszekrények a félöríves, faburkolatú lépcsőházból nyílnak.
A kovácsoltvas rácsozatú, üvegezett bejárati ajtó Sima Sándor műlakatos mester keze munkáját dicséri, ahogy feltehetően a homlokzati erkélyek is az ő műhelyéből kerültek ki.
Amikor már sétálunk el az épülettől, búcsúzóul még érdemes megállni az Ó utca torkolatában, és felpillantani. Az itt álló három, különböző stílusban épült ház találkozása – Otto Wagner, a híres bécsi szecessziós építész tornyos historizáló épülete, az art deco tömb és az utca torkolatánál álló Bacsy-Zsilinszky köz 1. Ligeti Pál és Szirmai József tervezte modern, letisztult formájú lakóépülete – együtt izgalmas látvány nyújtanak.
Távozóban pedig felinthetünk a saroképület attikáján hatalmas fekve támaszkodó férfi szobrának, aki rendületlen közönnyel figyeli az alatta naponta elhaladó tömegeket. Érdekesség, hogy az eredeti terveken – amiket a ház kutatói, Dekovics Dóra és Dr. Szűcs Bálint kértek ki – jól látszik, hogy még egy lepelbe burkolózott nőalakként jelent meg, és az ellentétes irányba, a Bajcsy Zsilinszky köz felé tekintett. A szobrot feltehetően Kerényi Jenő szobrászművész készíthette, aki már előtte is dolgozott az építészpárossal, az általuk tervezett V. kerületi Sas utca 7. szám alatt álló ház kereskedőket ábrázoló domborműve az ő nevéhez kötődik.
