Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

Jártál már a Budavári Palota legmagasabb pontján, a kupolateraszon?

A budapesti városkép ikonikus pontja a Budai Vár zöld, kopottas kupolája, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a városra. A tavaszias időben felmerészkedtünk, hogy megcsodáljuk az ébredező, napfényben fürdő Budapestet.

Ma a pesti Duna-korzók bármelyik pontjáról gyönyörködhetünk a Budai Vár és kupolájának látványában, pedig régen pontosan így festett a látkép, mivel egy jóval kisebb és alacsonyabb tetőépítmény fedte a Királyi Palotát.

Budapest második világháborús ostromában az egészet rommá lőtték, és a 60-as évekbeli újjáépítéskor került rá a ma is látható zöld kupola. A panorámaterasz 2006-ban nyitott meg újra, 27 éves szünet után.

A harmadik emeleti kupolaterem kiállítótérként funkcionál, ahol Szervátiusz Tibor: Tüzes trónon című, Dózsa Györgyöt ábrázoló szobra köszönti a látogatót, míg fentről egy lepottyanó embereket ábrázoló installáció ereszkedik alá. Innen nyílik a szűk lépcsősor, amin keresztül fel lehet jutni a kupola panorámateraszára április és november között, keddtől vasárnapig 10-17 óráig, és ehhez elég a múzeum bármelyik kiállítására megváltott belépőjegy. Rossz idő esetén balesetveszély miatt zárva tart.

A három keleti erkélyt vehetik igénybe a látogatók – mivel a többi ajtó nem működik –, és kilépve ez a panoráma tárul elénk:

Még feljebb is lehet menni, a kupola legtetejére, de ez az út a nyilvánosság elől el van zárva. A magaslati pontokra előszeretettel felmászó Esernyős Ember valahogy azért mégiscsak megoldotta az alábbi képek tanúsága szerint:

Hasonló tartalmak

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros

?>

Illusztrációkon mutatjuk, hogyan fejlesztené Rákosrendező barnamezős területét a Főváros: tó, patak, rengeteg zöldfelület és lakóházak.

A Budapest150 bemutatja: Budapest hősei

?>

A főváros egyesítésének 150. évfordulóján a Budapest Hősei projekt keretében olyan szakembereket ismerhetünk meg, akiknek hálásak lehetünk minden nap.

Budapest

Emlékek arról a bizonyos 1987-es budapesti hideg télről

?>

A nagy 1987-es tél a mai napig különös nosztalgiát ébreszt azokban, akik átélték.

A II. kerületre hagyta lakóházát, egy kikötéssel

?>

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook-oldalán adott hírt két bölcsődefejlesztésről, melyek egyike különösen kedves történet.

Neked ajánlott

A