Örömbútorok készülnek Gödöllő egy régi parasztházban, vagyis Az Asztalom Műhelyében, részben Nemes-Gergely Erika és Gergely Andi, részben pedig akár a mi saját kezünk nyomán. Az elvarázsolt zugban nincs két egyforma bútor, de falfelület sem: itt egy festett tábla, ott egy virágkoszorú: a környezetből ki is olvashatjuk, amiről a koncepció szól: bohém, játékos módon történő alkotásról. Jelentsen ez bútorokat, selyemvirágot, akvarell festményt, bőrtáskát és kárpitot. Szétnéztünk, beszélgettünk.

A régi, elhasznált bútoroknak is lehet szép utóélete – ha valahol, ezt a gödöllői Az Asztalomban megtanulhatjuk. A helybéli testvérpár, Nemes-Gergely Erika és Gergely Andi évek óta foglalkozik már bútorfestéssel, és bár a saját alkotási hevükben készült darabjaiktól (amikkel a műhelyben találkozunk) nehezen válnak meg, készítenek megrendelésre is bútorokat.

Ami pedig még jobb: folyamatosan hirdetnek workshopokat (egy részét ők maguk, más részét meghívott művészek tartják), ahol Annie SloanChalk Paint festékének használatától kezdve a réz füstfólián át a kárpitozásig és kalligráfiáig sok kreatív technikával ismerkedhet bárki, aki eljön hozzájuk. Ezekre az alkalmakra egyedül a türelmünket kell magunkkal vinnünk, a tudást és gyakorlatot menet közben szedjük fel. Erikáék persze segítenek tippekkel és a mozdulatokkal: "Mindent odaadunk, egyedül a szemünket és kezünket nem tudjuk."

A magunk részéről csak elismeréssel tudunk adózni azok előtt, akik ujjlenyomatot nem sajnálva órákon át dörzsölgetik a fölösleges papírt a bútorról – ottjártunkkor egész pontosan hatan tették ezt, látszólag gyakorlott mozdulatokkal (amiknek időnként Andi vagy Erika adott új irányt). Ekkor körülbelül az ötödik órában járhattak, így megérett a kérdés, hogy hogyan bírják a megpróbáltatásokat: a tervezés, görnyedés, összpontosítás, aprólékos munkálatok és az izgulás a végeredmény miatt bőven kihívás elé állítja az embert.

Válaszként a teljes kikapcsolást, a meditatív állapotot és ezek variációját kaptuk. A workshopokra egyébként bárki bejelentkezhet, ITT tudjátok nyomon követni őket, és plusz tudnivaló, hogy gasztronómiai kiegészítőként a szomszédos Caravella kávézó finomságait lehet nassolni.

Ma már egy ügyesen kiépített, nyüzsgő műhelyélettel találkozunk, ha benézünk a gödöllői Szilhát utca 40-be, de érdekes történet az is, hogy a Gergely lányok hogyan jutottak el idáig. 2014-ben váltottak át a kreatív iparra, egész pontosan minden egy konyhafelújítással kezdődött. Erika elkezdte saját maga megtervezni és kivitelezni az új konyhabútorát, majd rákapott a régi tárgyak megszépítésére, és ezekről blogbejegyzésekben is beszámolt.

A blog apropóján egyre többen jelentkeztek be hozzá, hogy "megtapogassák" a bútorokat, ami aztán szervezett formában először a konyhaasztalánál, majd a garázsában öltött workshop jelleget. Míg ő azóta is a művészibb vonal felelőse, addig Andi a precíz pont. A lányok állandó jelleggel képzik magukat, Erika éppen festészetet tanul, Andi pedig  újabban táskavarró workshopot tart és lakberendezőnek készül.

"Folyamatosan ezen jár az eszünk, de haza már nem vihetjük." – mondja Erika, akinél már az ajándékkártya házilag való elkészítése is "munkát" jelent a gyerekek szemében. A műhelyben viszont szabad a pálya, és úgy tűnik, a gyerkőcök (leginkább a lányok) továbbviszik majd az alkotó ágat.