A Dunakanyar legszebb kilátásához a legmeredekebb út vezet – Megmásztuk a pilisi Prédikálószéket

A Börzsönyben már többször is kirándultunk, legyen szó Zebegény környékéről vagy épp a Csóványos megmászásáról, és most az irreálisan sokáig tartó kellemes őszi időben felkerekedtünk, hogy a Duna túloldalán fekvő Pilissel is megbarátkozzunk. Célunk a Vadálló-kövekkel szabdalt gerinc, majd a Prédikálószék csúcsa a csodás kilátással, és utána a kényelmes ereszkedés vissza Dömösre, még sötétedés előtt, összesen egy 16 kilométeres túra, ami 6-7 óra alatt teljesíthető is. 

Előkészületként keressük elő a bokánkat jól fogó, lehetőleg vízálló túrabakancsunkat, töltsük meg a kulacsainkat, mert útközben nem lesz honnan vizet szereznünk, ellenőrizzük az időjárást, és annak megfelelően pakoljuk, kapjunk magunkra elegendő meleg ruhát, és a kullancsirtó spray sem árt. Valamint korán sötétedik, és ha ne adj isten eltévednénk, vagy csak a vártnál lassabban érnénk vissza a civilizációba, egy zseblámpa is jól jöhet.

És persze térkép vagy letöltött applikáció, attól függően, hogy a papíralapú vagy digitális világban bízunk jobban. Mi innen töltöttük le GPS-re az útvonalat, de a Cartographia Pilis és a Visegrádi-hegység térképe is príma. 

Ha autóval érkeznénk, a Kossuth Lajos út és a dömösi Malom-patak találkozásánál tudjuk letenni a kocsit a fizetős paroklóban, napi 1000 forintért. Vagy választhatjuk a tömegközlekedést is, még ezzel sem olyan vészes Budapestről az utazás (bár a korai sötétedéssel, és így a korábbi reggeli indulással érdemes számolni). Újpest-Városkaputól induló busszal (2920) 1,5 óra az út, de mehetünk a szentendrei HÉV-vel is az ottani autóbusz állomásig, és ott is felszállhatunk az azonos járatra.

Dömös a középkori magyar királyság egyik fontos települése volt, a királyi birtokok egyik kedvelt központja. Már a Képes Krónikában is többször említik, elsőként I. Béla tragikus halála kapcsán, aki itt halt szörnyet, amikor összezúzódott a beomló trónján. Később prépostságot építettek itt, és hiteleshelyként is működött.

Bármelyik irányból is indulnánk – a parkolóból vagy a buszmegállóból –, a Királykúti útra kanyarodva sétálunk ki a faluból, itt már turistajelzéseket is találunk. Egy idő után fából készült útjelző táblák mutatják, hogy kanyarodjunk le balra, ahol a hídon átkelve, az egykori vízimalom épületénél vetjük be magunkat az erdőbe, és jó negyedóra után el is érjük a Szentfa kápolnát, és a fákra akasztott szentképeket. A búcsújáró hely hagyománya szerint 1885-ben, amikor egy májusi vasánap két kislány a libákat legeltette erre, egy bükkfa alatt letelepedve felnéztek az égre, ahol Szűz Mária és a kis Jézus képét pillantották meg, glóriával a fejük fölött. Később több erre megforduló hívő is vallotta, hogy láttak hasonló jelenést, aminek az emlékét a kápolna is őrzi.

Az itteni Kaintz György-forrás jelenleg sajnos kiszáradt, és előtte sem volt iható a vize, de a réten találunk kis esőbeállós pagodát, több piknikezéshez tökéletes padot és tűzrakóhelyet is. Itt még szusszanhatunk egy utolsót, rendezhetjük sorainkat, mert hamarosan indul a kaptató, ahol örülünk, ha majd levegőt tudunk venni, olyan lélegzetelállító a táj. Is. Itt már megtaláljuk az eddigi piros, sárga és zöld jelzés mellett a piros háromszöget is, innentől ezt kell majd követnünk. Egy ideig még a völgyben, a patak mellett sétálunk, és bár jobbra kanyarodik fel egy széles erdészeti út, amerre sokan mennek, mi ezt ne tegyük, így megspórolhatunk magunknak egy felesleges kapaszkodót és némi bosszankodást.

Pár perc után úgyis elérünk a fatáblákkal jelzett elágazódásig, ahol a Prédikálószék és a Vadálló-kövek felé kell lefordulnunk. Itt még egy utolsó figyelmeztetést kapunk, hogy a terep gyakorlott túrázóknak való, valamint hogy a Vadálló-kövekre életveszélyes kimászkálni.

Eleinte a kellemes bükkösben indulunk fölfele, és bár a terep folyamatosan emelkedik, nem olyan vészes, az út széles és jól járható, csak egy-két nagyobb kő keresztezi. A legnehezebb szakasz akkor indul, amikor kiérünk a sűrű erdőből, és egy viszonylag kopár, csak pár csenevészebb fával teleszórt, sziklás, köves és földes emelkedőn kell felkapaszkodni. Itt fontos, hogy tartsuk a „követési távolságot”, nehogy egymás nyakába zuhanjunk.

De megéri felküzdeni magunkat, mert utána a különleges formájú Vadálló-kövek szegélyezte gerinc következik, ahonnan már rálátunk a környező hegyekre és völgyekre is. 

Bár a sziklák formája és az impozáns háttér szelfizésre csábít, legyünk óvatosak, akár a Nagytuskót, Szélestoronyot, Bunkót, Felkiáltójelet, Függőkövet, vagy épp Árpád Trónját szemeltük ki magunknak.

Innen még egy kis emelkedővel jutunk fel a Visegárdi-hegység egyik legmagasabb pontjára, a Prédikálószékhez. Itt is találunk tűzrakó- és pihenőhelyeket, a 12 méter magas kilátó 2016-ban épült fel.

A felfele szélesedő építmény tetejéről teljes pompájában tárul elénk a Dunakanyar. A tekergő folyó, a Börzsöny domborulatai, a visegrádi vár és a távolban a Vác feletti Naszály hegybontás. De a pontos tájékozódást és beazonosítást egy – a párkányon körülfutó – feliratozott látkép is segíti.

Innen már a túra kilométerre ugyan hosszabb, de jóval kellemesebb része következi, csak lefelé visz az utunk. A széles, kővel felszórt erdészeti úton indulunk tovább, ahol még elhaladunk egy furcsa, kőrakásokból álló emlékmű mellett – az egykori bős–nagymarosi vízlépcső ellen tiltakozásul megalapított Duna-körre emlékezve építik az erre járó túrázók.

Utunkat hazafele is kis irányjelző fatáblák segítik, csak követni kell a Dömösre visszavezetőt. Illetve kalandvágyóbbak, ahogy mi is tettetük, GPS segítségével rövidíthetnek az erdészeti utakon át is, bár ez utólagos tapasztalataink fényében kevésbé ajánljuk, a vaddisznócsapdák és magaslesek között a derékig érő bozótósban törtetni lefelé egy vízmosásban nem egy életbiztosítás, bár cserébe láthattunk őzeket és muflonokat is, és még épp időben leértünk a völgybe a piros csík jelzéshez, hogy aztán ezt követően kiérjünk a Szentfa kápolnáig, ahol már felkanyarodhatunk a Dömösre visszavezető betonútra.