Csete Manek Gábor (LARM, Toldi, Kolorádó, Dobrumba) és Hlatky-Schlichter Hubert (KIOSK, Babel Budapest, Leo Budapest, TEREM) mellett három külföldi meghívottja volt a kerekasztal-beszélgetésnek: a berlini Dimitri Hegemann egyike volt az első Atonal fesztiválok rendezőinek, ráadásul a nevéhez köthető a német főváros két ikonikus klubja, a Tresor és a Kraftwerk Berlin. Marc Wohlrabe a Clubcomission tagjaként főleg az urbánus fejlődéssel, a zajkibocsájtással és a drog(prevenciós) programokkal foglalkozik, de dolgozott többek közt kulturális menedzserként, Mark Adam Harold pedig Vilnius éjszakai polgármestere.
Harold a bemutatkozásában kifejtette, hogy Vilnius és Budapest szerinte abban a tekintetben nagyon hasonlít, hogy mindkét városban folyamatosan nyugatra tekintenek, figyelik, hogy mik ott a trendek és irigykedve ismételgetik, hogy "bárcsak mi lehetnénk a következő Berlin". Hozzátette, hogy szerinte érdemes leszögezni, hogy a kreativitást nem lehet megtervezni. "Nem lehet kinevezni egy épületet »a kreatív blokknak«, és várni, hogy odacsődüljenek az emberek, és elkezdjenek alkotni. Éjszakai polgármesterként pont az az egyik feladatom, hogy a politikusokat lebeszéljem arról, hogy megpróbálják meghatározni az egyes épületek funkcióit, vagy hogy hol milyen zene szóljon" – fogalmazott.
Dimitri azzal folytatta, hogy szerinte Budapestnek nem biztos, hogy Berlint kellene próbálnia leutánoznia, hiszen ott "a fal leomlása után egy teljesen unikális helyzet állt elő. Egyrészt a történtek alaposan megdobták a város marketingértékét, ott volt a rengeteg üres épület, a rendőrség pedig szinte nem létezett úgy öt-hat évig." Szerinte a legfontosabb az volt, hogy az olcsó ingatlanok miatt mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy kipróbáljon valamit, ezekből pedig kinőhettek az egyes szubkultúrák – amik szintén növelték Berlin vonzerejét, hiszen mindenki azt látta, hogy itt olyan dolgok vannak, amik máshol nincsenek, és a város befogadja őket.
Marc megismételte, hogy a kulcs a tolerancia és a szabad, elérhető árú terek, ingatlanok. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az éjszakai élet nem merülhet ki annyiban, hogy az ép aktuális slágereket lejátssza egy DJ, az emberek pedig szolidan berúgnak; ügyelni kell arra, hogy a dzsentrifikáció ellenére is maradjanak olcsón bérelhető helyek, ahol kialakulhat valami új, ahol lehet kísérletezni. Manek az első felszólalásában erre reflektálva azt mondta, hogy sokszor úgy érzi, a magyarok nem elég bátrak, nem mernek igazán kísérletezni. Ráadásul szerinte egy furcsa libikóka helyzetben is vagyunk, mert bár a szabályozások itt nem annyira szigorúak, mint sok keleti országban, de azért lehetnének sokkal lazábbak is.
Ettől függetlenül ő és Hubert is döntően pozitívnak látják a jelenlegi helyzetet; utóbbi ki is emelte, hogy "nagyon friss a vérünk", sok lehetőség van Budapestben, de fontos lenne, hogy még több kreatívot tudjunk bevonzani és valahogy vissza tudjuk csábítani az országot elhagyókat. Harold ehhez annyit fűzött hozzá, hogy szerinte hasonlóan fontos a lokálpatrióta büszkeség. "Gondolj arra, amikor hiphopot hallgatsz és arról rappelnek benne, hogy ebből vagy abból a városból jöttem. Még ha nem is ismered azt az adott várost, csak attól, hogy valakik nyíltan és büszkén mondják, hogy odavalósiak már menővé teszi a helyet. Ha sokszor ismételsz valamit, ráadásul büszkén, az előbb-utóbb felkelti mások érdeklődését is, menővé válik."
"Szerintem Budapestnek szüksége lenne egyfajta világítótoronyra, amiről mindenkinek eszébe jut a város. Jobban rá kellene feküdnötök a nemzetközi kommunikációra, tudatosítani mindenkiben, hogy mennyi mindent lehet itt csinálni" – adott egy tanácsot a Tresor alapítója. "Ott van például a Duna, ami sokkal szélesebb, mint a legtöbb folyó ami áthalad a német városokon, viszont úgy látom, hogy a városlakók nem igazán férnek hozzá. De azt hallottam, hogy vannak például partik a partján, ez egy olyan dolog, ami egy jó promóciós elem lehetne" – kapcsolódott be az ötletelésbe a Clubcomission tagja.
"Illetve, nagyon tetszik, hogy a távolságok sokkal kisebbek, be tudod járni a város nagy részét gyalog is. De talán az lenne a legfontosabb, hogy legyen egy állításotok Budapestről, meg kell fogalmazni, mit akartok magatokról sugallni. Nemcsak az elmúlt tíz-tizenöt vagy hatvan évről, hanem úgy általánosságban a történelméről, hogy mik történtek itt. Ennek pedig valahogy az építészeti megoldásokban is tükröződnie kellene."
Zárógondolatként Vilnius éjszakai polgármestere még egy fontos dologra hívta fel mindenki figyelmét: a szolidaritás szükségességére. Példaként hozta a Tibilisziben zajló tüntetéseket, amelyeknek megvolt a maguk hatása, majd kiemelte, hogy ennek függetlennek kell lennie a preferenciáinktól. "Nincs olyan, hogy engem nem érdekel ennek a klubnak a bezárása vagy annak a helynek az ellehetetlenítése, mert lehet a kövezkező ilyen már lehet a te kedvenceidet érinti majd és akkor te sem tolerálnád, hogy mások ennyivel tolják el maguktól a felelősséget" - magyarázta. "Ha valakit megtámadnak, akkor mindannyiótokat megtámadnak." De hogy ne ennyire apokaliptikus hangnemben záródjon a beszélgetés, elmesélte, hogy mielőtt először itt járt volna, csak egy dologról tudott, a Szimpláról.
De miután a közönség nevetése elült, kijelentette, hogy ezzel igazából nincs semmi baj: lehet, hogy a romkocsmák számunkra már inkább zavaróak, mint szexik, a lényeg, hogy van valami, amivel Budapest bekerült a köztudatba, amivel azonosítják az emberek – és az már önmagában egy nagy dolog, hogy ilyet egy város elért, hiszen valljuk be, Vilniusról sokaknak még ennyi sem jut eszébe.
