Vannak éttermek, melyek ahelyett, hogy minden órában az arcunkba tolnák a közösségi oldalakon a képeket, posztokat és "szenzációkat", inkább elegánsan a háttérbe húzódva haladnak a napi teendőkkel. Nyugtázzák a sikereiket, figyelik a trendeket, saját berkeken belül sokszor diktálják is azt, és a produktumra és az apró részletekre fókuszálnak. Ilyen például a nemrég újra tesztelt Baraka, a Fáma vagy a Ramazuri is, de a szóban forgó Tama is ezt a tábort erősíti.
2016-os nyitásuk óta csak a Gourmet Fesztiválon találkoztunk a Tamával és Erdei János konyhájával: a húsgombóc-vajtök kombinációt és a kapros-túrós rétest is nagyon szerettük. Pár hete érkezett a hír, hogy most először, már a nyár közepén elindítják az ebédmenüzést a megszokott vacsorák mellett. Természetesen ezen a szinten ne a belvárosi 990-1490-es menükre asszociáljunk, magasabb gasztronómia, magasabb árfekvéssel dolgoznak: 3800 forint (plusz 12% szervizdíj) az üzleti ebédjük, mely három fogást, egy pohár bort és egy kávét tartalmaz.
Mióta utoljára náluk jártunk, azért sok minden változott: például kialakították az emeleti teret is, s talán így még elegánsabbá vált az étterem, amellett, hogy nem kimért, hanem inkább nagyvárosi a dizájn. A földszinten ülve a konyhára a hatalmas üvegablakon így is rálátunk, érdemes figyelni a bent szorgoskodók munkáját. Erdei Jánossal az élen, akit a Tama előző konyhafőnöke csábított ide, először sous-chefnek. Az idő előrehaladtával ő lett a konyhafőnök, és spanyolországi tapasztalatait is felhasználva egy erősen magyaros, néhol mégis mediterrán csavart sem mellőző gasztronómiát alakítsanak ki a Tamában.
Az à la carte étlapon is sok tradíciókra alapozó fogást találunk, így például a lecsó, a gulyásleves speclivel, a töltött paprika, a rácponty, a kapros-túrós lepény. Mindezek persze a legnosztalgikusabb és legintenzívebb ízekkel, ám modern köntösben.
Az ebéd is ezen a mezsgyén halad: kéthetente változik a menü, mi a második hét első napján érkeztünk hozzájuk. 2 előétel, 3 főétel és 2 desszert közül választhatunk, mindezt pedig kíséri egy pohár fehér- vagy rozébor is. Előételként konfitált kacsacombból készült rilettet kóstoltunk, melyhez 5 fűszeres almachutneyt és ciderecetes friss salátát kaptunk. A házi kenyerük is ropogós és eteti magát, erre kentük a zsíros kacsát. Überelte viszont a speclivel érkező zöldborsóleves, mely gyerekkorunk cukorborsólevesét idézte – úgy, ahogy a nagyival a kertben fejtettük a kötényébe, majd délre a játékot megszakítva bekanalaztuk azt.
Erre már csak a főételként érkező rántott csirkecomb licitált rá: megtudtuk kulisszatitokként, hogy a szinte már kalácsos édes-vajas ízt a barnavajas sütésnek köszönheti. Burgonyapüré és cékla dukált hozzá. Van egy pár korrekt rántott hús már a városban, de talán ez az eddigi legjobb, amit kóstoltunk. Új dimenzió, pedig "csak" egy szelet húsról beszélünk.
Az említett spanyolos vonal a paellánál jelent meg: a sáfrányos rizsétel azonban kapott rendesen paprikából és paradicsomból is, így a magyar vonulat sem maradt el. Bébipolipok, tintahalak és Szent Jakab kagyló is került bele.
A szintén nosztalgikus, házi tésztás túrós csusza is pillanatok alatt eltűnt a tányérról, gazdag ízű pörceivel együtt.
Desszertképp a szilvatortát is kedveltük, mandulalisztes linzertésztán, ám a krumplinudli barackhabbal, vaníliával és fahéjas pankómorzsával vitte a prímet. Óriási tésztástányérnyit be tudtunk volna termelni belőle. A desszertet kísérte a kiváló Gianni Frasi kávé.
Kiemelkedő ebédélményt nyújtott a Tama és a ház lecsójáról még nem is beszéltünk – amit egy közelgő lecsós összeállítás miatt kóstoltunk. Érdemes odafigyelni rájuk, és számolni velük, a nagy marketingzaj ellenére is.
