Esténként például egy dunai LED-falról vetített filmekkel várják a közönséget, a főteret pedig befüvesítették és nyugágyakkal látták el, ahol péntek délután, mikor arra jártunk, egyaránt megpihentek az évzáróról érkező iskolások és a várost tömegével elárasztó japán és orosz turisták. Itt áll Yoko Ono kívánságfája is, amire bárki felakaszthatja egy kis papíron a szíve vágyát. Elég vicces átböngészni a cetliket, van, aki híres lovardát szeretne, harcsapaprikást túrós csuszával és világbékével, volt olyan gyerekírás, aki megköszönte aput és anyut, de a hátulján hozzátette, hogy jó lenne, ha Vettel nyerné a Forma 1-et. A fa mellett a Kmetty Múzeumban tekinthető meg Yoko Onokamarakiállítása a 80-as, 90-es években készült konceptuális műveiből.
Az idei fesztivál fő témája egyébként a kert. A kiállítások, a képzőművészeti, irodalmi, zenei és családi programok az elveszett és újrateremthető Éden témaköre köré szerveződnek, és visszaköszön a modern ember természethez való viszonya, az elveszett Paradicsom utáni vágy, a kert ideája. Az Art Capital 24 kiállítást, 52 programot, 136 művészt hozott el a Dunakanyarba, és szinte lehetetlen mindent bejárni egy szuszra, mert művészetmérgezés lesz a vége. Mi megkíséreltünk megnézni mindent, és nem kicsit fáradtunk el, pedig nincsenek óriási távolságok a kiállítóterek között.
A Szentendrei Képtárban látható a rendezvényt megnyitó és a legnagyobb durranásnak számító dél-afrikai művész, Mohau Modisakeng igencsak hatásos videóinstallációja három, csónakban süllyedő, szimbolikus alakról. Ezt a művét már a 2017-ben a Velencei Biennálén is bemutatta. Az Átkelőben hangsúlyos motívum a víz áradása, apadása, tulajdonképpen a dél-afrikai emberkereskedelmet idézi meg. Saját országának történelme, múltja, identitása, a feketék kizsákmányolása fontos témája Modisakengnek.
Igyekeztek hasznosítani a múzeumok és kiállítóterek kertjét is. A Kmetty Múzeum udvarát az erdélyi Berszán Zsolt bizarr szilikonparazitái „támadták meg”, az egyébként is lenyűgöző Kovács Margit Kerámiamúzeum belső udvarában a talált fémtárgyakból, drótokból hegesztett expresszív szobrairól ismert Rabóczky Judit első köztéri munkáját állították ki. Csurka Eszter, Nagy Barbara és Tóth Eszter szabadtéri munkáival, köztük a gigantikus öntözőkannával a Posta előtti placcon lehet találkozni, amelyek már a HÉV-ről leszállva, vagy kocsival Szentendrére érkezve szembetűnnek a látogatónak.
Megéri felmászni a város fölé magasodó Templom térre is, ahol a Czóbel MúzeumbanCzóbel Béla remek állandó tárlata mellé Boros Viola egy futurisztikus kertet rendezett be élő és mesterséges növényekkel, neon színekkel és foszforeszkáló létformákkal. A múzeum udvarán áll Mátrai Erik öt méter magas kilátója is, ami egy egyszerre kellemetlen és vicces incidens miatt került be az országos hírekbe: a szomszéd lakó pucér performansszal nehezményezte, hogy a magaslesről belátni a kertjébe, a múzeum munkatársa pár nappal később pedig egy meztelen jelenettel viszonozta a gesztust.
A Templomdomb másik oldalán leereszkedve nem másnak a fotóit csodálhatjuk meg a szerb püspöki templom falán, mint Nádas Péterét. Az író a pályáját fotóriporterként kezdte, és Szentendréről a 60-as években készített ritkán látható felvételeket.
Nem veselkedünk neki, hogy az összes kiállításról részletesen írjunk (beszéljen helyettünk a cikk alján látható képgaléria), de muszáj megemlíteni, hogy a legizgalmasabb, legkísérletezőbb munkákat a Művészetmalomban láttuk. Itt már áprilisban megnyílt a Gerő László kortárs gyűjteményből válogató kiállítás, ami most kiegészült a macedón Zarko BaseskiAsphyxia című tárlatával, a nagyváradi egyetem képzőművész hallgatóinak munkáival és egy Szűcs Attila, Yengibarjan Mamikon és Svatopluk Mykita műveit is felvonultató válogatással. Június 19-től itt kap helyet az Alapított Édenkert nemzetközi videoművészeti szemle is.
Az irodalmi, zenei és színházi programok június 24-ig, tartanak, de a kiállítások egészen az őszig megtekinthetőek. És most következzen a képgaléria, amiben jó pár hangulatkép is helyet kapott a felpezsdült Szentendréről.
