Budapestnek vannak olyan terei, ahol nem zajlottak nagy és látványos történelmi események, így ha felütjük a nagy várostörténeti monográfiákat, vajmi kevés adatot találunk róluk, pedig éppen ezek a környékek őrzik a legemberibb történeteket és a város állandó, lassú változásának lenyomatait. Ferencváros a történelmi Budapest egyik ifjabb városnegyede, nevét a Habsburg uralkodó, I. Ferenc 1792-es trónra lépésnek alkalmából kapta. Ma már kevésbé őrződött meg a városlakók emlékezetében, de nem ez az egyetlen olyan városrész, amely az uralkodócsalád egy-egy tagjáról lett elnevezve: Terézváros is Mária Teréziáról, és Erzsébetváros is Sisiről kapta a nevét.
Ha felülről vagy térképen tekintünk le a Középső-Ferencvárosnak is nevezett területre, mely az Üllői út és a Mester utca között fekszik, mai napig láthatjuk a környék korai történetének lenyomatait. A mai utcaszerkezet, a telkek hosszúkás, téglalapos elrendezése még a régi szántóföldek és dűlők határvonalait őrzik, és az utcanevek (Bokréta, Liliom, Viola) is az egykori virágkertészetek rég letűnt illatáról mesélnek.
Az 1838-as nagy árvíz a környék szinte összes korabeli épületét elmosta, és az első szabályozások után meginduló építkezések után már egy más arculatú környék kezdett kinőni a földből. A szántók helyén megjelentek az ipari üzemek és kereskedések, ekkor jelölték ki a környék két nagy terének, a Bakátsnak és a Ferenc térnek is a helyét. Az 1854 utáni térképen az egykori lakóházak helyén már feltűnik a park is, kis stilizált fás sétánnyal.
A tér körül is kisüzemek, földszintes és gangos bérházak, majd szecessziós bérpaloták épültek; ahogy a városrész lakossága megugrott, virágzott az ipar, szorgos munkások sétáltak át naponta a téren hajnalban. József Attila is itt töltötte gyerekkorának egy részét. Az 1896-os millennium év városépítő-szépítő lázának legérdekesebb emléke a téren a kis zöld “házacska”, a Beetz-féle nyilvános közvécé még megmaradt példánya, a magyar gazdasági fellendülés aranykorának éveit pedig az itt is forgatott A napfény íze című film megmaradt díszletei őrzik. A Szabó István filmjének forgatására renovált épületet ma már sokan a Sonnenschein-házként ismerik, mivel a forgatásról megmaradt külsővel és felirattal áll a téren.
Végcélunk – ennyi vargabetű után – tehát a Ferenc tér 4. szecessziós stílusjegyeket is hordozó épülete, melyet 1911-1912 között emeltek, tervezője az Építő Ipar 1911-es száma alapján Bach János, az építtető pedig Bertók Mihály és neje voltak. Bertóknak már az 1899-es Név-és lakcímjegyzékben is bejegyzett kovácsműhelye van a Ferencz tér 4. szám alatt, 1907-ben pedig feleségével már mint telektulajdonosok szerepelnek az azonos címen. A házban található vaskorlátok és rácsok is feltehetően az ő műhelyéből kerültek ki.
Az építés évében nyitott meg a ház Berzenczey utcai frontjának földszintjén a Ferenc Mozgó névre keresztelt némafilmes mozi, amelyet 1919 tavaszán, a Tanácsköztársaság alatt átneveztek Gulliver Mozgóra. A névváltoztatással együtt a profil is jelentősen átalakult, a mozi az öt budapesti gyerekfilmszínházak egyike lett, ezzel egy időben a többi, immár "felnőtt" moziból kormányrendelettel kitiltották a gyerekeket. És hogy miért? Valószínűleg nem az ott vetített filmek voltak korhatárosak, hanem – ami ma már furcsának hat, de – a korabeli csengetős mozik erkölcsével lehetett a baj, mert el tudjuk képzelni mi zajlott a sötétben, ha az előadás vége előtt pár perccel, a világítás visszakapcsolásakor szolid csengetéssel kellet jelezni a vendégeknek, hogy tegyék magukat újra szalonképessé...
A korabeli Népszava szerint: “A közoktatásügyi népbiztosság rendeletét, amely szerint 14 éven aluli gyermekek csupán az ifjúsági mozgó- képszínházakat látogathatják, szerdától kezdve razziákkal fogják ellenőrizni.” A korosztályok számára különböző idősávokban voltak a vetítések, a jegy személyenként 1 koronába került. A rövid intermezzo után 1932-ig, a némafilmes korszak leáldozásáig működött még itt a mozi, majd örökre bezárta kapuit.
Nagy Nikolett levéltári kutatásai alapján a ház abból a szempontból is különleges, hogy csodával határos módon a tizennyolc darab két-három szobás eredeti lakás egyike sem lett felosztva a szocializmus alatt, ami szinte ritkább Budapesten, mint a fehér holló. A cselédszoba, konyha, előszoba és kádas fürdőszoba komforttal felszerelt lakások a polgári középréteg számára készültek. Az egykori lakók között operaénekest (az építtető lánya, Bertók Fanni) és karmestert (Bor Dezső) is találunk, ráadásul a két zeneszerető később össze is házasodott, és a házban élték le közös életüket.
A hétvége részletes programja a házban az alábbi linken érhető el, a teljes programfüzet pedig letölthető a Budapest100 oldaláról itt.
