Ha egy Budapestről szóló fotókiállítás címe az egyik legismertebb
Cseh Tamás-dalból vett idézet, óhatatlanul felkapjuk rá a fejünket, és elkezdi izgatni a fantáziánkat, hogy a ‘70-es években a várost oly tökéletesen megragadó dal hangulata vajon a kortárs fotókon hogyan bukkan elő újra. Nagy kihívás olyan kiállítást rendezni, ami bemutatja Budapestet, de olyannak, amilyennek az itt lakók látják, a maga változatosságában és sokszínűségében, és valószínűleg bizonyos fokú bátorság is kell hozzá, hogy az unalomig ismert imázsfotók helyett a sokkal személyesebb vagy olykor dicstelenebbnek, profánnak tartott részletek felé forduljanak a képek.
Mindegyik sorozat Budapest más-más arcát villantja fel, és bár a fotókon megjelenő helyszínek, arcok és pillanatok, témájukban vagy kidolgozottságukban nagyon különbözőek – a trash képektől kezdve a kidolgozott, szociofotókig találunk alkotásokat – mégis összeköti őket az, hogy Budapestről szólnak. A szocializmus végével lassan lehanyatló presszók aranykora mellett megelevenedik a Kádár-kori bulik világa is, összekeveredve a mai pesti éjszakákkal, a Cseh Tamási korszakból úgy csúszunk át a jelenbe Martin Wanda és apja 40 év eltéréssel készült képei között, hogy szinte csak a szoknyák hossza árulja el, mikor is lőtték őket.
Ezzel szemben éles és erős a kontraszt ott, ahol a képeken egymás mellett látjuk a szinte arctalan, hullámzó tömeget és az aluljáróban megszólítottak portréit Pályi Zsófia képein, akik politikai preferenciáikról meséltek. Távoli a párhuzam, de érdekes, ahogy a kiállításon egyaránt megjelennek Kállai Márton képein a város életéhez tartozó közösségi kertek, ahol a lakók lelkesen nevelgetnek egy-egy paradicsompalántát, és a lassan ellehetetlenülő – a Nagybani Piacon a hajnalt váró – termelők, Hirling Bálint dokumentarista portrésorozatán. Nagy tanulság, hogy fotókon még a 3-as metró is szép, vagy legalábbis érdekes, a Fészek Művészklub pedig videón, megfelelő narrációval félelmetes titkokat rejteget, és egy lomtalanítás is lehet megkapó, ahogy az elárvult tárgyak Vasali Katalin képein még utoljára rivaldafénybe kerülnek, mielőtt az emlékeikkel együtt örökre eltűnnének.
A Budapest Art Week egyik küldetése, hogy a művészetet közelebb hozzák a városlakókhoz, és a kurátor, Ferenczy Bálint is szeretett volna egy olyan kiállítást bemutatni, ahol a képek és történeteik közérthetőek, nem szorulnak hosszabb magyarázatra. Aki mégis szeretne többet megtudni arról, hogy a kiállító művészek hogyan találták meg a fotóik témáját és helyszíneit, 18-án, szerdán a színfalak mögötti beszélgetésen vagy a 21-i kurátori tárlatvezetés keretében minden kérdését felteheti.
