A kiállítótérbe belépve azonnal bele is csöppenünk a mese világába: a zöld sárkánytappancsokat követve indulhatunk el a felfedező útra. Elsőként, főként ha gyerekekkel érkezünk, elkerülhetetlen, hogy mindenki beöltözzön – pillangónak, marconának, katonának vagy éppen királylánynak és királyfinak – koronával, sisakkal, karddal. De a felnőttek számára is akad egy- egy palást vagy láncing, nehogy kilógjunk a sorból. Érdemes egy tabletet is megragadni, mert a kiállításnak számos olyan pontja van, amikor kalandozásainkat a virtuális térben folytathatjuk.
A mesesarokban kezdésként megismerkedhetünk a karakterekkel, van színező, fejtörős feladvány és daloskönyv is, a Süsü slágereivel, de paravánra szerelt, forgatós memóriajáték is. A falakon a bábtervező, Lévai Sándor is rajzaival találkozhatunk: ő volt az, aki megálmodta a szereplők kinézetét és ruházatát, valamint a mese helyszíneit is. Érdemes jól megfigyelni a részleteket, hogy majd a kész bábokkal is összevethessük a terveket.
Az első Süsü, a sárkány bábmesét a Magyar Televízióban több mint 40 éve, 1977-ben mutatták be. A szelíd és néha kissé együgyű sárkányfi története ekkor már nem volt teljesen ismeretlen a magyar közönség előtt sem: az eredetileg szerb szerző lefordított meséjéből először rádiójáték készült Bodrogi Gyulával (amibe majd szintén belehallgathatunk az állandó kiállítás elején), ezt hallotta meg Takács Vera dramaturg, aki azonnal beleszeretett a karakterbe és a mesébe. A forgatókönyvet a gyerekkönyveiről is ismert Csukás István írta meg, a rendező Szabó Attila lett, Bodrogi pedig maradt Süsü hangja.
Ha idáig kibírtuk, hogy ne rohanjunk azonnal a kiállítás azon részére, ahol a díszletek között az eredeti bábok állnak, többet nem kell, hogy visszafogjuk magunkat, irány a bábos sarok. Ami minket elsőre meglepett, az a vitrinek teljes hiánya – így sokkal közelebbinek éreztük magunkhoz a berendezett pódiumot – és a bábok mérete. Hatalmasnak tűntek a majd egy méter magas figurák is, a TV-ben valahogy sokkal kisebbnek éreztük őket.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon hogyan keltették akkor életre ezeket a hatalmas bábokat? A kiállítás kurátora, Herpai András mesél a forgatásokról: a sorozatot a Magyar Televízió egykori 5-ös stúdiójában vették fel, ami az immár újra zsinagógaként működő óbudai klasszicista épületben volt.
A díszlet “talajszintje” olyan magasan volt, hogy alatta kényelmesen elfért az ember, mivel a kézbábokat alulról mozgatták. Süsü alakját például minimum hárman keltették életre, egyvalaki a törzsébe belebújva, ketten külön a kezeit és lábait mozgatták, de volt, hogy a szája és a farka mozgását is még két ember koordinálta. Sőt, azt is kevesen tudják, hogy a meg nem értett, daloló sárkányból összesen három darab készült 1984-ig, amíg a sorozat futott, de ezek közül az egyik tönkrement a sok tűzokádástól.
Érdemes a bábokat közelről is alaposan megnézni: tényleg csodásak élőben is a kidolgozott részleteik, például a kancellár csipkés selyemharisnyája, a királyi palást sújtásai vagy a katonák és a dadus karakteres arca. Mindezek nemcsak a bábsorozat magas színvonalát támasztják alá, de azt is jól mutatják, hogy a készítők – a varrónőktől kezdve a tervezőkön át – milyen szeretettel dolgoztak a mesén.
Hogy még jobban átélhessük, milyen hangulat lehetett az egykori stúdióban, eredeti kamerát és reflektorokat is láthatunk. Az összesen 26 országban vetített Süsü a kesztyűs báb műfajának a csúcsa volt: nemcsak az igényes karakterek tették extrává, de a kidolgozott díszletrendszer is a világon egyedülálló volt. Az addig statikusan, egy irányból felvett felvételek helyett egy olyan terepet építettek, ahol a kamera szabadon mozoghatott, követve a szereplők mozgását a térben, ettől sokkal élőfilmszerűbb lett a hatás.
Ha kellőképp felbátorodtunk, és a a Süsü forgatása alatt készült werkfilmen is kicsodálkoztunk magunkat, és mindig is érdekelt minket, milyen lehet a híradósok pódiumán ülni, hogyan és honnan olvassák a szöveget, kapjunk fel egy koronát és jogart, és irány trónszék a kamera előtt. Elég az email címet megadni, és máris postán kapjuk a saját filmünket.
Ha pedig inkább kipróbálnánk, milyen rádiójátékot készíteni vagy felénekelnénk a Süsü nyitódalát Bergendytől, a hangstúdióban arra is van lehetőség (meg itt megismerkedhetünk az ajtónyekeregtetővel és az eső- és szélgéppel). Szép lassan átértünk az állandó kiállítási részhez, de számos ponton itt is sikerült kötődni a Süsü kiállításhoz.
Lassan tényleg technikatörténeti kuriózum lesz a fiatalabb generációk részére a Sokol rádió vagy az Orion TV-k, de jóval régebbi szerkezetekkel is találkozhatunk, mint például a morse jeladó vagy egy eredeti kurblis gramofon. Sőt egy csípőröntgenre rögzített Szeleczky Zita Nekem nincs már szívem-lemezt is láthatunk. Családdal, gyerekekkel is kiváló program lehet a múzeum, tényleg rengeteg interaktív részletet építettek be, képzeletbeli utazásra indulhatunk egy TV-n belül, vagy elemeire szedhetünk egy rádiót, a tárgyak melletti QR-kódok mindig tartogatnak valami apró meglepetést, a rádiós bakiparádétól kezdve egy eredeti Bartók zongoraversenyig.
