Az alapítók, Mirtill és Levi

50 éve, 1968. január 1-jén alakult meg a BKV. Természetesen előtte is volt tömegközlekedés Budapesten, például az első omnibusz 1832-ben indult el, a 19. században pedig lóvasút szállította az embereket a városban. 1887-ban kezdett el közlekedni az első próbavillamos a Nyugati és a Király utca között, és pár évvel később üzembe helyezték a helyiérdekű vasutakat is, 1896-ban a kisföldalattit, 1915-ben pedig elindították az első budapesti autóbuszjáratot. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságot 1922-ben alapították meg, majd 1949-ben feldarabolták, ami utólag rossz ötletnek bizonyult.

A 60-as évekig külön cégek, a Fővárosi Villamosvasút, a Fővárosi Autóbuszüzem, a Budapesti Helyi Érdekű Vasút és a Fővárosi Hajózási Vállalat felelt a budapesti tömegközlekedésért, de a széttagoltság kaotikus és drága is volt, ezért is döntöttek az összevonás mellett.

A jegy- és bérletrendszert 1966-ban egyszerűsítették, és a tarifareform nyitotta meg az utat az központosítás előtt.

Az 50 évvel ezelőtti Budapesten még Ganz villamosok, a 620-as és 180-as ősrégi Ikarusok és a szovjet gyártmányú trolibuszok közlekedtek.

1970-72-ben adták át a 2-es, 1976-1990 között a 3-as metrót, a 4-es vonal 2014-re készült el. A HÉV 2016-ban került át a MÁV üzemeltetésébe.

A BKV szervezete később, az 1970-es években a zugligeti libegővel, majd az 1986-ban újraindított Budavári Siklóval is gyarapodott.

Évente 1,3 milliárd utas fordul meg a járatokon. A videó- és hanganyagokat is bemutató kiállításon kívül egyéb programokkal is készül a BKV a jubileumra az év további részében.