Az Alice In Chains a mai napig minden idők egyik legbefolyásosabb amerikai rockzenekara. Karrierjük során számos Grammy-díjra jelölték őket, több mint húszmillió eladott lemezzel, illetve egy igencsak elvakult nemzetközi, több millió főt számláló rajongói bázissal büszkélkedhetnek. A Nirvana, a Pearl Jam és a Soundgarden mellett egyike a Nagy Négyesnek, akik a ’90-es évek közepén tettek szert hírnévre Seattle-ből, és akik megváltoztatták a modern rock hangzását.
Ezért is olyan sajnálatos, hogy karrierjük során eddig mindössze egyszer, 2009 novemberében adtak önálló headliner koncertet Budapesten. Ez változik meg idén július elsején, amikoris visszatérnek - ezúttal a Budapest Parkba. A jegyértékesítés 22-én, nyolc órakor kezdődik. Az early bird jegyek 7999 forintba, az elővételes belépők 8999 forintba, a normál jegyek 9999 forintba kerülnek, a teraszról pedig 14.999 forintért lehet majd élvezni az előadást.
Ha kíváncsi vagy az idei év többi kihagyhatatlan koncertjére is, olvasd el az erről szóló összeállításunkat!
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
