szabadidő

szerkesztés

Tengerparti életérzés a fővároshoz közel – nyit a Lupa Beach Budakalászon

Szerzők

  • We Love Budapest

  • Csáki Csaba

2017. 05. 26. 14:55

Budapestnek tengerpartja ugyan nincs, de létezik egy – a belvárostól egy alig egy órányi utazásra elérhető – hely, ahol süppedő homokban, pálmafák árnyékában élheted át a valódi baywatchos beachfeelinget. Ez a tavaly nyáron próbaüzemmódban már megnyitott budakalászi Lupa Beach, mely ettől a hétvégétől újra várja a lazulókat.

Mint ismeretes, a projekt a SzigetFesztivál kezét fokozatosan elengedő GerendaiKároly nevéhez fűződik, aki a csütörtöki sajtóbejáráson elmondta, hogy az egykoron illegális fürdőhelyként működő Lupa- fehér homokos partjával, türkizkék vízével, strandbútorzatával és szolgáltatásaival már az igazi tengerpartokat idézi.

Tengerparti életérzés a fővároshoz közel – nyit a Lupa Beach Budakalászon

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Mi tagadás, a látvány és a hangulat még felhős idő esetén is visszaadja a tengerparti érzést – ezer fokos nyári melegben, kellemes hőmérsékletű vízben és a forró homokon meg aztán valóban egy mediterránstrandon érezheti majd magát az ember, bár a mesterségesen telepített pálmafák nem nőnek az égig.

Tengerparti életérzés a fővároshoz közel – nyit a Lupa Beach Budakalászon

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Tavalyhoz képest több változás történt: megnégyszerezték a strandolásra alkalmas partszakaszt – így összesen 2,5 km-es lett a beach –, a főbejáratot pedig az öbölnél található, újonnan kialakított strandrészhez pakolták át. Itt csupán 1000 forintos napijegyért klasszikus strandszolgáltatást vehetünk igénybe mindenféle cécó nélkül. A Lupa egyébként az ország legtisztább vizű tavaként szerepel a nyilvántartásban: akár inni is lehet belőle, de persze senkinek sem ajánlják a szervezők, hogy egy tikkasztó strandröplabdameccs után a tóból kortyolgatva pótolja a folyadékveszteséget.

Tengerparti életérzés a fővároshoz közel – nyit a Lupa Beach Budakalászon

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Megteheted ezt a vízparti bárokban és a gasztrosétányon, ahol egyszerre lesznek a tipikus strandkaják (főtt kukorica, lángos, palacsinta, fagyi) mellett különlegesebb fogások is – példának okáért a CostesBeach részen, ahol à la carte étlappal, bérelhető baldachinos ágyakkal, illetve privát partszakasszal készülnek.

Tengerparti életérzés a fővároshoz közel – nyit a Lupa Beach Budakalászon

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Szó szerint kiemelkedő látványt nyújtó elemként a tó közepén egy "repülőtér" található, mely valójában egy régi gép, amely a siófoki Coca-Cola

Beach Klub hangulatát idézi. Ide néhány perces sétával lehet eljutni, ami akár sötétedést követően is megtörténhet, lévén naplemente után sem zár be hely; ilyenkor lehetőség lesz vacsorázni, koktélozni, vagy csak andalogni a parton.

Tengerparti életérzés a fővároshoz közel – nyit a Lupa Beach Budakalászon

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A többi szolgáltatást illetően elsősorban a sportolási lehetőségeket érdemes kiemelni. Homokos és műfüves focipályán játszhatsz a haverokkal, illetve püfölheted a labdát a strandröplabda hálón át, a későbbiekben pedig (nagyjából június közepére) felépül Közép-Európa legnagyobb wakeboardcentruma, a tó legmélyebb részén egy búvárcentrummal együtt. Amikor minden elkészül, hagyományos és extrémebb vízi sportágakat próbálhatsz ki, az evezéstől kezdve a vitorlázáson át a flyboardig, a gyerekek energiáit pedig a vízi kalandpark kötheti le.A Lupa Prémium Beachre 3000 forintos napi belépőért lehet bejutni, ami ugye nem drágább egy átlagos budapesti strandhoz képest, viszont itt nem klóros vízben pancsolhatsz medencében, hanem természetes körülmények között. A prémium szolgáltatások további összegekért vehetőek igénybe, a részletekről a honlapon érdemes tájékozódni.

A fizetés odabent a készpénzt megkerülve kártyás, illetve chipes rendszerrel működik. A főszezonban a HÉV-hez igazodó buszjárat indul a tóhoz Budakalász-Lenfonó megállóból.

Hasonló tartalmak

Admin mode