A világháború véget sem ért, máris elhatározták megépítését. Szovjet marsall nyomása alatt készült rohamtempóban és a város számos pontjáról látható. A kommunizmus szellemeként kísértett. Szerették volna lebontani, végül átalakításokkal vált a város szimbólumává és a turisták célpontjává. Születésnapját ünnepli a Szabadság-szobor.
“Április 4-ről szóljon az ének, felszabadulva zengjen a nép!” szólt a Rákosi-korszak Felszabadulás napját (1945. április 4.) dicsőítő mozgalmi dala. A szovjet hadsereg németek felett aratott magyarországi győzelmét és az áldozatokat megörökítő Felszabadulási Emlékműnek felállítását már a történelmi esemény évében törvényben szentesítették: “a Budapest székesfőváros felszabadításánál elesett szovjet katonák emlékének megörökítéséről” szólóban. A mai nevén Szabadság-szobrot, mely Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása, 1947. április 4-én leplezték le. Az ország felszabadulásának második évfordulójára állított Szabadság-emlékmű avatási ünnepségén díszszemlét tartott a Vörös Hadsereg, a Magyar Honvédség és a rendőrség díszszázadai is. Jelen volt a miniszterelnök, a köztrásasági elnök, a polgármester, a kormány tagjai, a szovjet hadsereg vezetői, a honvédség, a magyar pártok és számos intézmény prominense.
Még el sem hallgattak a főváros ostromának fegyverei, ‘45 januárjában már határozott a szoborállításról a Budapesti Nemzeti Bizottság. A tinta még meg sem tudott száradni a határozaton, Vorosilov szovjet marsall már ki is választotta a szobrászt. A helyszínválasztást és az építést is ugyanez a katonás ütemterv jellemezte. Szeptemberben az országgyűlés a fent említett hosszú nevű törvénybe iktatta. Bár az állami beruházásért a Honvédelmi, majd az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium felelt, a projekt ütőerén végig ott tartotta a kezét a vörös tábornagy. Vorosilov tanácsadókat ültetett a döntéshozók nyakába, így elérte, hogy a kompozíció mérete többszörösére nőjön és a Horváth-kert helyett a mindenhonnan látható 235 méter magas Gellért-hegy csúcsára kerüljön, a Citadella délkeleti bástyájához. A cechet természetesen a magyar adófizetők állták.
Az eredeti 1947-es csillogó bronz szoborcsoportot a következőképp kell elképzelnünk. Középen áll a ma is látható 14 méteres, pálmaágat tartó női főalak, mely talapzatával 40 méter magasba tör, haját fújja a dunai szél és a távoli “felszabadító” Szovjetunió irányába tekint kelet felé. (A szobrot mintázó lányt egyébként a művész az utcán pillantotta meg, akit nagy nehezen műtermébe csábított, a modell pedig húsz perces etapokban, hetekig tartott egy valódi pálmalevelet, míg a szobrász a haját ventilátorozta.)
A női alak előtt állt egy hatméteres zászlós-gépfegyveres szovjet katona, szintén bronzból, és mögötte egy háromméteres, kőből. A kőbakát az '56-os forradalomban szétverték, később újrafaragták és állítólag a tettesekkel állítatták vissza. (A rendszerváltás után mindkettőt a Szoborparkba internálták.) Két oldalán egy sárkányölő és egy fáklyás alak, mai napig őrzik helyüket. A korabeli felirat ezt hirdette: “Emelte a felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar nép”, “Magyarország felszabadításának napja”.
‘89 óta folyamatosan témát szolgáltatott az emlékmű eltűntetésének vagy megtartásának kérdése. A népnyelven “sörnyitónak” becézett főalak a több mint 40 év alatt olyannyira összenőtt Budapesttel és a jelképévé vált, hogy lebontását a lakossági ellenállás miatt elvetették. Még egy csavart kapott a vita, amikor 1992. júniusában St. Auby Tamás képzőművész a Szabadság lelkének szobra nevet viselő projektjében fehér ejtőernyőselyemmel takarta le a szobrot: a szovjet csapatok nyár eleji kivonulásakor a Szabadság-szobor a kommunizmus szellemeként kísértett a hegyen. 1993-ra a cirill betűs és a Vörös Hadseregnek hálálkodó feliratokat is leszedték. Távoztak az oroszokkal a jelképek és az említett katonaszobrok is. Az új felirat pedig így hangzik: “Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.” Ma a turisták tartják tartják "megszállás alatt".
