1932. május 10-én este 8 órakor egy taxi állt meg a Bristol szálloda előtt. Egy alacsony, barna hajú asszony ugrott ki az autóból, kezében egy barna borítékkal. Az épület felé rohant. A hotelben Nagyságos Vitéz Fömötör József alezredes úr után érdeklődött. Hamar előkerült a katona, aki rögvest átvette a küldeményt, és feltépte a ragasztást. Megdöbbenten forgatta az üres, neki címzett borítékot, majd magára kapta köpenyét, és az asszonnyal, meg a taxival együtt meg sem állt a Szent János tér 2-ig. Férjével együtt itt, a híresen szép, sudár alkatú Littke Kálmánné lakásában lakott a fodrászmester felesége, Buttyán Béláné, akitől az alezredes átvette a borítékot. A ház előkelő, gazdag úrnője ekkor már csak nevét viselte volt férjének, a takarékpénztári igazgatónak, Littke Kálmánnak, Buttyánné pedig neki dolgozott. A cseléd a magasföldszinti lakásba vezette az urat, ahol a minden porcikájában remegő, 33 éves háziasszony nagyon várta őt. „Gábor főbe lőtte magát” – zokogott Littkéné, legalábbis az Est tudósítója szerint így történt.
Valami nem stimmel Miután az asszony elárulta, hol találja, az alezredes azonnal berohant a szalonba, ami az előszobából nyílt. Fömötör elmondása szerint barátja, Ruttkay Gábor koronaőr százados a földön ült, vállával a karosszékre támaszkodott, véres feje pedig a szék támlájára hanyatlott. Első vallomásában azt állította, a férfi szolgálati fegyverét a teste mellett látta. Aztán megemlítette, hogy a karjaiba vette a 39 éves, 190 cm magas, 105 kg-s barátját és a földre fektette. Közölte, hogy a koronaőr akkor még élt. Aztán a katona a közelben lakó orvos ismerőséhez rohant, akivel nemsokára visszatért a lakásba. Az alezredes szerint még akkor is élt Ruttkay, amikor az orvos meglátta, megvizsgálta és jelentést írt arról, mi történhetett: a koronaőr százados a karosszékben ült, amikor homlokához szorította a fegyvert és meghúzta a ravaszt, majd a karosszékből eszméletlenül a földre csúszott. Álljunk meg egy pillanatra.
Ez az első ellentmondás ebben a rejtélyes ügyben, amelyben – ahogy telt az idő – a neveken kívül szinte semmi sem maradt ugyanaz. Az öngyilkosságból néhány nap alatt gyilkosság gyanúja lett, a pisztoly is helyet változtatott és többféle márkát kapott, de maradjunk a karosszéknél. Amikor az orvos rátalált, valójában Ruttkay rég a földön feküdt, hiszen Fömötör – állítása szerint – megemelte és lefektette barátját, ő mégis arról írt, hogy a karosszékben ült, amikor agyonlőtte magát. Nem nehéz belátni, hogy az orvos nem láthatta, csak az alezredes elmondásából tudhatta, hol találták meg. De hagyjuk a karosszéket, és nézzük a holtestet. Azt a tényt senki sem vitatta, hogy Ruttkay Gábor belehalt a fejlövésbe, és ez a lövedék végzett vele. Az viszont nem egyértelmű, állt-e, amikor meghalt, vagy ült? Lépett-e még néhányat, vagy azonnal összecsuklott, amikor utolérte a halál?
Valami titokzatosság Néhány perccel azután, hogy az orvos megérkezett, már katonai autók sorakoztak a Szent János téren. Az alezredes ugyanis a városparancsnokságot és a koronaőrséget is értesítette barátja haláláról, arról a nem mindennapi tényről, hogy egy koronaőr öngyilkos lett. Katonai ügyészek érkeztek, aztán katonai orvos, katonai vizsgálóbíró és egy katonai fegyverszakértő is. A városparancsnokság és a koronaőrség tisztje haladéktalanul megkezdte a vizsgálatot. A háziasszony, a szép Littkéné a pamlagon ült, és a bizottság minden kérdésére igyekezett válaszolni. Azt mondta, Ruttkay délután 3 órakor érkezett. Négy órával később felkötötte a kardját, mert arra készültek, hogy elindulnak a lakásból. Eközben a férfi fejfájásra panaszkodott. Állítólag azt mondta az asszonynak, beszélni akar vele, amihez szüksége van a friss levegőre, úgyhogy menjenek el sétálni. A Pesti Hírlap május 12-i számában viszont az áll, hogy vacsorára invitálta. Az asszony beleegyezett. Littkéné elmondása szerint ekkor történt a tragédia. Csak egy pillanatra hagyta magára a férfit, mert kiment a fürdőszobába, hogy átöltözzön az út előtt. Amikor visszaért, látta, hogy baj van. Vallomása szerint a koronaőr holtsápadtan, az asztalra támaszkodva, imbolygó léptekkel a fotel felé tartott.
„Littkéné azt hitte, talán rosszul lett, és ezért vízért akart rohanni a konyhába, azonban, amikor jobban megnézte Ruttkayt, látta, hogy a homlokából vér szivárog” – írta meg az Újság című napilap.
Ehhez képest a Friss Újságban az olvasható, hogy amikor Littkéné visszatért a szalonba, a százados már átlőtt homlokkal feküdt a padlón. Érdekes, hogy az asszony – saját bevallása szerint – egyáltalán nem hallotta a lövés hangját, ahogy Buttyánné sem, aki éppen a konyha melletti, üvegfallal ellátott helyiségben tartózkodott, a szalontól, meg a piros foteltől távol. A Pesti Hírlap kész magyarázattal állt elő azzal kapcsolatban, hogy lehetséges, hogy a lövés nem volt hangos: „Ennek valószínűleg az az oka, hogy a koronaőrségi százados erősen a halántékcsonthoz szoríthatta a fegyver csövét és egy egészen tompán hangzott csak a revolverlövés zaja.”
Bezsenyi Tamás, az NKE RTK Kriminalisztikai Intézet tanársegédje szerint ez nem lehet magyarázat. Akármekkora kaliberű fegyvert szorítanak erősen egy ember homlokához, az nem tompít a lövés hangján. Abban az esetben, ha az asszony valóban a szalonhoz közeli fürdőszobában tartózkodott, hallania kellett a lövést. Később beigazolódott, hogy ezzel kapcsolatban a háziasszony hazudott.
Az viszont már ekkor, Littkéné első kihallgatásán kiderült, hogy ő maga adta át Buttyánnénak a borítékot este 7 óra után azzal, hogy siessen a Bristolba és keresse meg Fömötört az üzenettel, hogy azonnal jöjjön át hozzá. Ami a borítékot illeti, érdekes módon ezt még megcímezte a koronaőr százados, de a levél megírására már nem maradt ideje. Az öngyilkos tehát nem várta meg, amíg papírra veti gondolatait, hamarabb főbe lőtte magát.
Az ügyben tulajdonképpen akkor kezdődtek a bonyodalmak, amikor a katonai bizottságban úgy érezték „valami titokzatosság fűződik a Szent János téri tragédiához”, és a rendőröket is riasztották a tetthelyre. Nemsokára meg is érkeztek a budapesti nyomozók, hogy segítsenek kideríteni, mi történhetett ezen a tragikus napon. Enyedi Róbert vizsgálóbíró és Kenyeres Balázs egyetemi tanár orvosszakértő is csatlakozott hozzájuk. A katonai után a rendőri bizottság is helyszíni szemlét tartott. Ők is kikérdeztek mindenkit, aki tudhatott, láthatott vagy hallhatott valamit. Végül a hajnalig tartó kihallgatások után reggel 6 órakor engedélyezték, hogy Ruttkay földi maradványait a helyőrségi kórház halottasházába szállítsák, és előkészítsék a boncolásra. Littkéné barátnője lakásán, Németh Lajos nyugalmazott tábornok otthonában húzta meg magát a tragédia éjszakáján, a lakást pedig lepecsételte a katonai bizottság.
A szépasszony meg az
emberfeletti erő
Másnap a nyomozók újra elbeszélgettek mindenkivel, a cseléddel, a házfelügyelővel és a taxisofőrrel is. Tőlük nem sokat tudtak meg, a háziasszonytól viszont annál többet. Meglepő dolgokkal szolgált. Másnap arról cikkeztek a napilapok, hogy Littkéné is öngyilkos akart lenni, amiről a rendőröknek is beszélt, és egy idő után azt is állította, hogy valójában ő maga emelte fel a 105 kg-s férfit és vonszolta a szoba közepére, ahol az orvos megvizsgálta. A Friss újság szerint a szőnyegen nem találtak vonszolásra utaló nyomot, így az egész helyváltoztatós elmélet sántított. Az a kérdés pedig azonnal felmerült a nyomozókban, hogy egy gyenge, filigrán asszony mégis hogyan lett volna képes ilyesmire? Egy újságíró erre is talált magyarázatot. „A nagy ijedelem, izgatottság szinte emberfeletti erőt kölcsönzött Littkénének, aki így ezt a szinte elképzelhetetlen erőmutatványt véghez tudta vinni” – írta meg az Újság.
Ugyanakkor a nyomozók azt sem értették, hogy lehet, hogy amikor Littkéné felfedezte, hogy Ruttkay öngyilkos lett, nem sikított és nem rohant orvosért. Ezt a tényt egyedül a Zala megyei újság hangsúlyozta ki, a többiek elsiklottak felette. Pedig nem elhanyagolható szempont, hogy vajon miért nem hívott orvost Littkéné. Lehetséges, hogy annyira ledermedt a sokktól, hogy ez eszébe sem jutott? Amikor az ügy bíróságra került és a szépasszonyt kihallgatták, azt mondta, nem is akart orvosért kiáltani, mert „akkor a bűnügyi újságírók is azonnal megjelentek volna és megírják”. (Így is megírták, hogy nem hívott.) A nyomozóknak az sem volt világos, miért öltözött fel Ruttkay az öngyilkosság előtt? Halála pillanatában ugyanis még a kardja is az oldalán lógott. Erre is gyorsan megszületett a válasz. „Ruttkay Gábor úgy akarta eltávolítani a szalonból Littke Kálmánnét, hogy búcsút vett tőle, és későbbre randevút adott neki” – olvasható az Estben.
A tulajdonos-, típus-,
és alakváltó fegyver
Az már az asszony első kihallgatása után egyértelművé vált, hogy a férfi nem hozott pisztolyt a lakásba, így Fömötör nem láthatta Ruttkay szolgálati fegyverét a teste mellett. Ugyanakkor Littkéné azt állította, hogy a gyilkosság eszköze is a koronaőr századosé volt, csak ezt az ő lakásának az egyik fiókjában tartotta. Innen vette ki a tragédia előtti pillanatokban. Először még arról írtak a bűnügyi tudósítók, hogy ez egy katonai revolver és a rendőrség is megállapította, hogy Ruttkayé volt. Nézzük most a fegyvert, ahogy az a sok-sok ember tette, akik megfordultak a tetthelyen azon az éjszakán. „Ez a revolver nem katonai revolver, mint tévedésből írták az újságok, hanem egy úgynevezett női pisztoly, és mint megállapították, Littke Kálmánné tulajdona” – olvasható az Újság 1932. május 13-i számában.
Az viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy egy kiskaliberű típusról van szó, amit aztán nem is vitatott senki. Ugyanakkor érdekes, hogy ez a tulajdonos-, és alakváltó fegyver márkát is váltott. Egyes cikkekben Browning, máshol Frommer szerepel. Csak az újságírók nem ismerték a márkákat vagy valaki különböző típusokról súgott nekik, hogy minél nagyobb káoszt teremtsen a rejtélyes ügyben? Az sem egyértelmű, hol volt, amikor megtalálták és hogyan kerülhetett oda.
A rendőri bizottság sokáig töprengett egy az anomálián. Miért van az, hogy a revolvert, amellyel a koronaőr százados öngyilkos lett, a szalon holttesttel szemközi sarkában találták meg, magyarul jó távol tőle? Amíg a pisztoly bőrtokja a test melletti asztal kihúzott fiókjában hevert, a gyilkos fegyver pontos helyét illetően már eltérő információk láttak napvilágot. Különösen szokatlan, hogy nem csak a különböző újságok szövege tért el egymástól ezzel kapcsolatban, hanem egyes cikkekben is egymással ellentétes információk olvashatók. Az Újság előbb azt írta, hogy egy kisasztalon feküdt, aztán már azt, hogy a sezlon, vagyis a heverő párnáján. Miért nem tudták ezt eldönteni és vajon odadobta a férfi az utolsó mozdulatával vagy valaki odatette az asztalra (vagy a sezlonra)? Egy dolog biztos, hogy ez az ügy alaposan feladta a leckét mindenkinek abban a szobában.
A rejtélyes levelek „A századosnak az öngyilkosság színhelyére siető barátai közül valaki a holttest közelében egy levelet talált” – olvasható az Estben. Ez mindössze egy papír volt és ez állt rajta: „Kedves Józsefem”. Egyetlen szóval sem több.
De térjünk vissza az üres borítékra, mert az Est május 14-ei cikkében „adatok merültek fel” arra, hogy mégsem volt üres, benne volt a levél. Azt írták, ez sem búcsúlevél volt – pedig nagyon keresték – csupán „egy ismeretlen nevű egyénre nézve kellemetlen információkat tartalmazott.” Vajon ez igaz vagy csak egy újabb félrevezetés? És ha igen, vajon miért felejtette el az alezredes megemlíteni és miért állította, hogy ő emelte le barátja testét, amit aztán a padlóra fektetett? Egyre jobban érezték a rendőrök, hogy gyenge lábakon áll az öngyilkosság teóriája, de hivatalosan soha nem tértek el ettől. Ruttkay felső kabátjának mandzsettájába csúsztatva még egy levelet találtak, amelyet a feleségének címzett a halott koronaőr százados. Ez sem búcsúlevél volt.
Van még egy érdekesség ebben a már-már Agatha Christie-magasságokba emelkedő igazi krimiben. Egy másik újság arról cikkezett, hogy az eset utáni másnapon valahonnan még egy levél előkerült, amelyet ezredtársának és barátjának, Fömötörnek írt a halott Ruttkay. A rendőrök átadták a címzettnek. Néhány hónappal később megírták, hogy előkerült, de arról a mai napig nem beszélt senki, hogy mi állt benne, pedig mindenki abban bízott, hogy ez lesz a rejtély kulcsa. Ha így is volt, ezt a kulcsot valaki jól elrejtette a szemünk elől. De miért tett ilyet az a valaki és kinek állt ez érdekében? Ahhoz, hogy rájöjjünk, mi állhatott a levélben és miért írtak az ügyben egymással ellentétes dolgokról az újságírók, meg kell ismernünk Ruttkay Gábort. Az első kérdés adott: vajon mit keresett Ruttkay Gábor Littkéné lakásában?
Pénz, szerelem,
szenvedély
A nyugdíjazott huszárkapitány visszakerült a katonaság állományába, amikor koronaőr lett. Azon kevesek közé tartozott, akik valóban őrizték a magyar államiság szimbólumát, amelyet ekkor a budai Várban tartottak. Littkénéről, lánykori nevén Merha Rozáliáról is kiderült, hogy köze van a katonasághoz tábornok apja jóvoltából. „Ruttkay Gábor százados előkelő családból származott. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaszentimrén kétszáz holdas földbirtoka volt. Nős ember, két gyermeke atyja. Halálának híre különösen katonai körökben nagy megdöbbenést keltett” – írta meg a Pesti Hírlap május 11-én.
Öngyilkosságával kapcsolatban azonnal magyarázatokat kerestek. Azt állították, hogy adósság terhelte hatalmas birtokát és két nő között őrlődött. Eleinte még arról beszéltek, hogy a feleségét és a gyerekeit akarta elhagyni a szép szeretője miatt, aztán már arról – feleségének, egy földbirtokos lányának vallomására hivatkozva –, hogy Ruttkay valójában a gazdag Littkénével akart szakítani azon a végzetes éjszakán, aki igen nagy összeget adott neki kölcsön. Ezeket nem tudta visszaadni. Ruttkayné azt állította, régóta mondogatta neki az ura, hogy véget vet a románcnak, és nem csak neki. Barátjának, Gömbös Gyulának és feleségének is megígérte, hogy így fog tenni, amit az újságok is megírtak. Littkéné és Ruttkay viszonya tehát egyáltalán nem volt titkos. A barátai mind tudtak a viharos kapcsolatról.
Testvére, Ruttkay Elemér ügyvéd megszállottként írta le a szépasszonyt, aki hajlandó volt a férfi után költözni, amikor meghallotta, hogy Budapestre helyezik a daliás koronaőrt. Littkéné pontosan a kaszárnyával szemben lakott. Elemér mondta is Ruttkaynak, hogy ne a főbejáraton járjon, mert az asszony még lelövi. Littkéné pedig – állítólag – többször kérte, sőt követelte, hogy hagyja ott a nejét és vegye el őt feleségül. Azt már a feleség állította, hogy a szépasszony halálosan megfenyegetett mindenkit. A férjét, őt magát és a gyerekeiket is. Azt mondta, le fogja őket lőni.
A piros fotel
Bár a boncolást végző orvosok – arra hivatkozva, hogy a csövet erősen rászorították a fejre – azt állapították meg, hogy Ruttkay öngyilkos lett, a nyomozók egyre jobban érezték, hogy gyilkosság is lehetett. Felmerült a gyanú, hogy a katonát nem közvetlen közelről érte a lövés, és nem is a halántékán hatolt be a lövedék, hanem a füle mögött kétujjnyival. „Valakinek” viszont érdekében állt ezt állítani. Ahogy az is az érdekében állt, hogy inkább öngyilkosságnak, mint gyilkosságnak látszódjék az eset. Miért és kinek? A nyomozók tehát egyre jobban gyanakodtak, hogy nem az történt, amit az asszony kezdettől állított. „Ez bizonyíthatja az, hogy helyszíni szemlét tartottak, amelyen Littkéné is részt vett. Ezt már úgy kell elképzelni, mint egy modern nyomozást, helyszíni kihallgatással és bizonyítási kísérlettel együtt. A modern nyomozás tankönyve csak 1936-ban készül el, de négy évvel korábban már ezt a módszert alkalmazták”– magyarázza Bezsenyi Tamás kriminalista.
Ugyanakkor az újságírók kitartottak az öngyilkosság mellett, mert nekik senki sem gyilkosságot emlegetett. A rendőrök kikérdezése után leírták, mi történt a helyszíni szemlén. A nyomozók rájöttek, hogy Littkéné a szalonban tartózkodott a lövés pillanatában, a piros fotel párnáján pedig egy (másik) lövedék lyukat ütött, amelynek a hüvelyét nem találták a szalonban. Littkéné erre azt mondta, „próbalövéseket tartott” az új pisztollyal, amit Bécsben szerzett be korábban. Arról is beszélt, hogy Ruttkayval együtt lőttek a bútorra. Ki lövöldözik egy piros fotelra a saját lakásában? Az sem elhanyagolható, hogy az asszonytól elvették az útlevelét, pedig a szemle után Bécsbe akart utazni.
Az ügyet végül tárgyalóterembe vitték, hátha kiderül, pontosan mi történt Ruttkay Gáborral a halála napján. A Markó utcai hallgatóság soraiban katonák és arisztokraták gyülekeztek és mind arra vártak, elítélik-e Littkénét gyilkosság miatt. Nem ítélték el. Vajon az arisztokrata papának volt ekkora hatalma, hogy megakadályozta, hogy a lánya börtönbe kerüljön, vagy nem volt elegendő bizonyíték ellene? Esetleg más áll az ügy hátterében?
A rejtély kulcsa a politika 1922-ben, tíz évvel az eset előtt egy rövid hír jelent meg a Szózat című újságban. Gömbös Gyula párbajra készült Prónay Pállal, segédnek pedig egy bizonyos Ruttkay Gábor huszárszázadost kért fel. Innentől kezdve Ruttkay és Gömbös jó barátságban voltak. A politikus 1932 májusában – a tragédia idején – már komolyan készült a kormányzásra. A hozzá közel állók közül válogatta ki, ki lesz majd kormánya tagja. Az egyik cikkben meg is említik, hogy Ruttkay barátja szerint a koronaőrre komoly feladat várt. Azt írták, hogy „hamarosan előléptetették” volna.
„Ez a rejtély kulcsa. Valójában ez egy politikai ügy és nem csak egy egyszerű szerelmi gyilkosság. Gömbös Gyula, aki ennek az évnek az őszén már Magyarország miniszterelnöke lett, fontos feladatot, legalább államtitkári feladatot szánt Ruttkaynak. Ezért arra kérte, szakítson a szeretőjével, ami miatt egy jó újságíró egy perc alatt kikezdhette volna. Ezért ígérte meg Gömböséknek Ruttkay, hogy a feleségét és a gyerekeit választja Littkéné helyett.”
A daliás koronaőr tehát véglegesen szakítani akart a szépasszonnyal, akivel nagyon összeveszhettek. Az asszony valószínűleg nem viselte jól a hírt, és meghúzta a ravaszt. Bezsenyi Tamás úgy képzeli, pont arra a pontra tette a pisztolyt, ahol a férfi feje fájt. Korábban is elfajulhatott már egy-egy veszekedés a temperamentumos Littkénénél, ezért lett lyukas a piros fotel párnája. És valószínűleg nem csak azért engedték szabadon, mert egy arisztokrata tábornok lánya, ahogy arra Szabó László utal a Bűnügyi Múzeum című könyvében, és nem csak azért, mert egy kiképzett katonát nem lőhet le egy gyenge asszony, hanem azért is, mert Ruttkay előléptetéséről ő is tudhatott. Bezsenyi Tamás szerint az asszony bármikor kiteregethette volna a szennyest arról, hogy egy eladósodott, csapodár házasságszédelgőt akart nagyon magasra emelni az új miniszterelnök.
A lapokról készült fotók az az Országos Széchényi Könyvtár engedélyével készültek.
