Sok magyar még mindig nem tudja, hogy létezik ez a hely, idézi a szerző a múzeum marketinkoordinátorát, Polácska Fruzsinát. Az 1944-ben nyitott Sziklakórház történetéről részletesen beszámol az írás, kezdve a hároméves Seibriger Erzsébet történetével, aki 1956-os forradalom idején családjával a természetes barlangrendszerben kialakított búvóhelyen talált menedéket. Édesapja sebészként dolgozott itt, és mind a magyarokat, mind a szovjetet ellátta. Ő volt az egyedüli orvos, aki a második világháború és a forradalom idején is gyógyított az intézményben; a múzeum hátborzongató, életnagyságú viaszfigurái közül az egyik neki állít szobrot.
Ez volt az egyetlen hely Budapest második világháborús ostroma alatt, ahol röntgenezni és operálni tudtak. „A páciensek nem akarták elhagyni a kórházat, mert féltek a kint zajló háborútól” – emeli ki a cikk. A kommunizmus idején nukleáris bunkerré alakították, több berendezése még ma is működik.
A szerző továbbszövi a Seibriger család történét, a munka nélkül maradó Seibriger doktorét és kislányáét, aki hiába próbálkozott később az orvosi egyetemmel, nem vették fel, mert a rendszer ellenségeinek számítottak. A ma hatunokás nagymama még mindig a Sziklakórház közelében él, először a múzeum 2007-es nyitásakor tért vissza a föld alatti bunkerbe, amit az 56-os forradalom óta nem látott. „Ez a hely nagyon sokat számít nekem, és fontos, hogy életre kelti és közelebb hozza a történelmet. Hitelesen megmutatja az embereknek, hogy akik itt dolgoztak, az életüket kockáztatják” – mondta Seibriger Erzsébet a BBC-nek. „Az apám nagyon bátor volt, és én nagyon boldog vagyok, hogy elmesélhetem a történetét” – zárul a cikk.
