Grafikának számít a hivatalos definíció szerint a sokszorosítási eljárással készült vagy egyedi nyomat (a régi rézmetszet, fametszet, litográfia, mezotito és társaik), valamint a ceruzával, tollal papírra vetett rajzok. A régi képalkotó módszerek helyét a hétköznapokban mára teljesen átvette a digitális technika, a grafikusképzésben azonban mai napig tanítják az összeset a hallgatókkal, legalábbis a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán mindenképp. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a diákok ne kapnának óriási szabadságot egyéni látásmódjuk megvalósításában, így eshetett meg, hogy elképesztő, hagyományoktól és valóságtól elrugaszkodott alkotásokat is megtekinthettünk a Graphics open2 kiállításon, ami Közép-Európa hét fontos művészeti intézményének részvételével mutatja be a kortárs művészi grafika legfrissebb folyamatait. Ez már a második ilyen tárlat, 5 évvel ezelőtt rendezték meg az elsőt – és 5 év elég hosszú idő ahhoz, hogy új hallgatók lépjenek színre, és a szakma nagy lélegzetvételhez jusson.
A grafika műfaja régebben is megújult időről időre, de sokkal lassabban, mint napjainkban. A horvát, lengyel, osztrák, román, szlovák és magyar grafikushallgatók közel 100 munkáját bemutató tárlaton persze tradicionális alkotásokkal, rézkarcokkal és litográfiákkal is találkoztunk, de animációs filmekkel, mennyezetről papiruszként lelógó gigantikus stencilképekkel és a „vegyes technika” abszolút kimaxolásával úgyszintén. A japán sweet loli-stílusra hajazó, rózsaszínbe borult installációt bambis törülközőre építették, rózsaszín WC-kefe is kiegészíti, felette a gyermekkorunkból ismerős öltöztetős papírfigurák újraértelmezését találjuk vibrátorral, magzattal, különböző belső szervekkel – a kifordított cukiság keveredik itt a női lét drámaiságával.
Rajzszögekből kirakott otromba Tibi atya-mémeket („Voltál már annyira részeg, hogy kapaszkodnod kellett a biciklidbe, miközben a földön toltad?”), diktátorokat formázó szegekkel díszített, imamalmokként forgó, korunk etikai krízisére reagáló sodrófákat, valamint furnérlemezből készített, farigcsált mintákkal díszített, fametszetként működő függönyt is kínál a kiállítás.
Nem csoda, hogy némileg elképedve jártuk be a tárlatot, és teljesen elbizonytalanodtunk a grafika definíciójában. Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi docens, az MKE grafika tanszékének vezetője, és Dobo Bianka mellett a kiállítás kurátora, magyarázattal szolgált. „Minden művészet grafika, de nem minden grafika művészet” – mondta, hozzátéve: a rajzolás, grafika és nyomhagyás az emberiséggel egyidős, minden képzőművészeti ág kiindulópontja, és szerinte végpontja is, ami nem tud időszerűtlenné válni. „A számítógépes eljárások, a 3D és az animációs technikák nem elpusztítják, hanem ellenkezőleg, felerősítik a tradicionális grafikák szerepét, és nagyon érzékeny lehetőséget biztosítanak egy alkotónak, hogy nemcsak önmagát fejezze ki, hanem a kort is, amiben él vagy szocializálódik” – fejtette ki.
Magyarán, ma már minden belefér a „grafika” fogalmába, és ez a nyitottság csak használ a későbbi grafikusoknak a munkaerőpiaci boldogulásában. Az MKE-n tervezői és képi grafikai szakirányok vannak (az alkalmazott és a művészi/szabad grafika megfelelői), és az innen kikerülő diákokat felszívja a kreatív- és reklámipar, a kiadványszerkesztés, a webdizájn, de sok más praktikus terület, például a divattervezés, a művészetterápia és az oktatás világa is. Lényeges különbség egy festő szakhoz képest, hogy a grafika tanszéken a legváltozatosabb anyagokkal is találkoznak; amit egy festőnek a festék és vászon jelent, nekik meg kell oldani technológiailag is, ilyen szempontból jobban "terhelik" a diákokat, anyagismereteken, különböző technikákon trenírozzák őket.
Grafikusokat persze sok helyen képeznek már, és valószínű, hogy az MKE mint „csúcsintézmény” hallgatói nem maradnak munka nélkül a vizualitásra egyre nagyobb hangsúlyt fektető világban. De hogy a műtárgypiacon milyen sors vár rájuk, arról Jurecskó László és Kishonty Zsolt már kevésbé rózsás képet festett az általuk vezetett tárlatvezetésen. A MissionArt Galéria tulajdonosai szerint míg régen az értelmiségi rétegnek az orvosoktól kezdve a tanárokig lehetősége volt hosszú idő alatt komoly műgyűjteményt építeni, és a 90-es évek elejéig rendszeresen elkeltek a grafikai munkák, addig napjainkra megváltozott a mentalitás. A gyűjtők egy az egyben kicserélődtek, mindössze pár százan maradt a piacon, köreikben pedig a nagyméretű festmények vonzóbbak, értékállóbbak, mint egy kisméretű grafika – hiába van benne ugyanannyi munka és művészi minőség.A tárlaton is lejön, hogy a mai fiatalok nem véletlenül lépik át a konvenciókat, és nem akadály számukra sem a méret, sem a technika, hiszen igényüket érzik, hogy a hangos, harsány vizuális kultúrában „megszólaljanak”. Látunk méteres, hagyományos eljárással készült nyomatot (amihez egy óriási dúcra volt szükség), számítógéppel és 3D-nyomtatóval előállított alkotást is.
Sokáig elidőztünk egy élénk színű, aprólékos lányszoba-életképnél, amihez közelebb lépve feltűnik, hogy az alkotó eredeti anyagokkal egészítette ki a festett/rajzolt képet: a ruha itt valóban ruha, a táskán valódiak a gyöngyök, a tükör felülete szintén szilárd bevonattól csillog – lányszobánk falán kitűnően mutatna. A művészi grafikák egyébként a mai napig olcsóbban beszerezhetőek, és lehet, az ikeás posztereknél egyedibb megoldásnak bizonyulnak.
Graphics open2 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem 2017. február 10. – március 17.
Kiállító intézmények: Academy of Fine Arts and Design, Pozsony; Academy of Fine Arts Zagreb; Jan Mateiko Academy of Fine Arts, Krakkó; Strzemiński Academy of Art Łódź; University of Applied Arts, Bécs; Universitatea de Artă și Design, Cluj-Napoca; Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest Belépő: 600 Ft
