A nyolcvanas évtizedben a május elsejei munkaszüneti nap valamivel többet jelentett egy sima kirándulós, semmittevős szabadnapnál: a délelőtti, Dózsa György úti felvonuláson a dísztribünön helyet foglaló KádárJánosnak integettek az emberek, majd következhetett a majális sörrel, virslivel és az elmaradhatatlan Locomotiv GT-koncerttel a Tabánban. A rendezvényre nem kellett belépődíjat fizetni, így nem csoda, hogy a munka ünnepén több tízezres tömeg ment ki a hegyoldalba Somló Tamásékkal dalolászni.
A népszerű zenekar 1985-ben adta egyik legemlékezetesebb koncertjét, melyen becslések szerint legalább 60 ezren vettek részt. "Nyolcadikba jártam, és az osztálytársaimmal együtt rockos vonalon mozogtunk. Ez volt az első tömegrendezvény, melyre elmehettem, addig sose láttam ennyi embert egyszerre egy helyen. Semmiféle balhéra nem emlékszem, talán azért, mert messze a legigényesebbnek számító LGT zenéje és közönsége is a puhább vonalat képviselte. Mi azért biztos, ami a biztos, a keverőpult mellett álltunk és fel is másztunk a szélére. Különösebb színpadi attrakció se rémlik, egyedi színpadképük nem volt és mivel világosban zajlott a koncert, fényekre sem volt szükség" – meséli Péter, akinek még két alkalma volt átélni a hagyományt a Tabánban, merthogy az utolsó ilyet 1987-ben tartották. Hivatalosan 1992-ben a Nyugati pályaudvaron tartotta búcsúkoncertjét az LGT, de akkortájt minden második zenekar adott nagy csinnadrattával beharangozott búcsúfellépést. Feloszlani aztán egyiknek sem volt kedve.
Balhéra, bunyóra tehát nem lehetett számítani az LGT fellépésein, ellenben a korszak legkeményebb közönségével bíró Pokolgép becsapódásain igen. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy Kalapácsék hívei egymás hínárhaját ráncigálták azon vitatkozva, hogy a Totális Metál vagy a Pokoli Színjáték-e a jobb lemez. Akkor fordulhat elő némi ökölváltás, amikor a KertészetiEgyetemKlubjában, vagyis a KEK-ben és a közeli helyeken léptek fel a bandák, úgymint a Pokolgép, az Edda és az R-GO. Mivel előbbi kettő rajongótábora között volt némi átfedés, főként SzikoraRobi zenekarának követői lettek a célpontok és nyeltek be pár maflást, ha rossz időben tartózkodtak rossz helyen. A Pokolgép frontembere, KalapácsJózsef soha sem szerette ezeket a bunyókat, mindig rögtön rá is szólt a közönségre, hogy „Gyerekek, ezt fejezzétek be, vagy abbahagyjuk a zenélést!”A szülők az idő tájt sem engedték el nyugodt szívvel a gyerekeiket kimaradozni, sőt. "Az Ifjúsági Parkba nem nagyon mertünk elmenni, mert nem egyszer fordultak elő ott is verekedések a részeg, fetrengő csövesek miatt, inkább a békésebb SOTE klubjába jártunk például Eddára. Ugyan személyesen nem voltam jelen, de olvastam a miskolci zenekar első budapesti fellépésről, amelyet sikerült egy hatalmas Piramis-bulival egy időpontban meghirdetni, így a vidéken komoly rajongótáborral rendelkező Edda 83 fizető nézőnek adta első fővárosi koncertjét…" – mondja Zoltán, aki úgy 17 évesen járt (pontosabban ült…) a meghirdetett Első Emelet-koncerten is, melyet álldogálás és ugrálás helyett egy helyben csücsülve kellett végignéznie a közönségnek.
A kétezres években a White Stripes zenekar állította fel a világ legrövidebb koncertjének rekordját. A duó 2007-ben egy kanadai fellépésen mindössze egy hangból álló, egy másodperces "bulit” vezényelt le. Kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek végén a PetőfiCsarnokban a Pokolgép majdnem hasonlót cselekedett – igaz, nem szándékosan."Arra emlékszem, hogy a küzdőtér közepén álltunk, beindult az intro, mindenféle fény és hangeffektek közepette berobbant a színpadra a zenekar, erőteljesen és lendületesen szólt a zene – vagy öt másodpercig. Ekkor hirtelen leálltak és senki sem tudta, mi történt. Tiltakozás vagy óbégatás nem rémlik, inkább mindenki megijedt. Jó néhány percnyi várakozást követően bejelentették a koncert végét, az emberek nagy része pedig elindult haza. Mi még maradtunk, előrébb merészkedtünk és vérfoltokat láttunk a földön, valami baleset tehát mégis történhetett. Később a zenekar visszatért a színpadra és a még kitartó közönségnek kárpótlásul lenyomott pár akusztikus dalt” – eleveníti fel emlékeit Zsolt, aki viszont azt nem tudta megmondani, visszakapta-e a két óra helyett másodpercekig tartó koncert belépőjének árát. Vélhetően igen.
A Recorder magazin ide vonatkozó visszaemlékezéséből kiderül, hogy egy véletlenül felrobbant pirotechnikai eszköz okozta a balesetet, melyben többen súlyosan megsérültek. Az eset mind a Pokolgép zenekarnak, mind a Pecsának eléggé betett a továbbiakban.
Bizton állítható, hogy a kilencvenes évek elejét a BonanzaBanzai uralta itthon. A mai szemmel nézve megmosolyogtató lakodalmas szintipop-szerűséggel, 1987-ben még Ede és a Bonanza Banzai néven hat taggal indult társulat négy év elteltével már képes volt megtölteni a BudapestSportcsarnokot. A három főre, Kovács Ákosra, Hauber Zsoltra és Menczel Gáborra apadt együttes akkora sikerrel majmolta a Depeche Mode-ot, hogy valóságos tömeghisztériát váltott ki Magyarországon. A „bonanzások” országszerte ellepték az általános- és középiskolákat, főként Kovács Ákos hajviseletét (oldalt és hátul felnyírt, felül zselézett rőzse) utánozva, nagyrészt fekete öltözetet viselve, „a Jelet” mindenhol otthagyva, azzal a helyi tanárerőt idegesítve.
Az őrület 1993-ban tetőzött, amikor a trió a BS-ben adott dupla koncertet és amit még a MagyarTelevízió is leadott egy évvel később. A Magyarországon akkoriban elérhető legmodernebb hang- és fénytechnikát alkalmazták, tökéletes volt a hangzás, zsúfolásig megtelt a sportcsarnok, az euforikus hangulatban végig énekelt a dalokat kívülről fújó közönség, mely Ákos átvezető szövegein is remekül szórakozott. A „Bonanzások világtalálkozóját” 1994-ben hívták össze utoljára a BS-ben rendezett búcsúkoncertre, ahol aztán valami véget ért.
