Topolánszky Tamás Yvan filmet készít DVNA címmel, melyben azt a témát járja körül, milyen lenne, ha egyszer arra ébrednénk, hogy kiszáradt a Duna.

Budapest meghatározó természeti eleme a Duna, összeköti Budát Pesttel, partja sok rendezvénynek ad otthont, szeretünk mellette sétálgatni vagy kocogni, vagy csak kiülni a lépcsőire, esetleg reggel munkába menet a 4-6-os villamosról figyelni, hogy éppen milyen magas a vízszintje. Topolánszky Tamás Yvan DVNA címmel készülő filmjében egy régebbi rémálmát vette alapul, és azt a disztópiát dolgozza fel, milyen lenne, ha egyszer arra ébrednénk, hogy a Duna nincs többé, mert kiszáradt.

A MOME média design szakán tavaly végzett rendező mozijának előzetese már látható a YouTube-on. Az üres utcák, benzinkutak, hidak és mélygarázsok hangulata feszültté teszi a nézőt, és a kétségbeesett szereplőt is, akinek csak a hangját halljuk, és aki attól retteg, hogy egyedül maradt Budapesten. A történet szerint a kihalt városban összesen hat ember maradt, akik végül kénytelenek megismerkedni egymással. A film a Halluci-Nation produkciója, és 2017 novemberére készülhet el.

Sümeghy Claudia, a film producere a We Love Budapestnek elmondta, céljuk, hogy a teljes film 2017 novemberére moziba kerüljön, és jelenleg a filmterv fejlesztése zajlik. A megvalósításhoz a Filmalap idei Inkubátorprogramjára is neveznek majd, és koprodukciós partnerekkel is tárgyalnak. Ahogyan az az amerikai és már számos európai produkciók esetében bevált módszer, ők is a teaseren keresztül szeretnék felmérni, hogy maga a téma és a film hangvétele mennyire közönségbarát, és mennyire mozgatja meg a közönség fantáziáját. Az eddigi nézettségből az derült ki, hogy abszolút.