Mindig is izgatott bennünket, hogy milyen lehet a műtermek világa. A fejünkben francia, olasz vagy éppen amerikai filmek emlékképei, irodalmi élmények nyomán keletkezett víziók élnek erről, pedig sokan itt vannak köztünk, akik képzettek és egyéni stílust alakítottak ki, mégsem könnyen jutnak el a hazai nagyközönséghez. Ilyen hát a művészek világa, amit sorozatunk segítségével szeretnénk kicsit közelebb hozni. Ez alkalommal egy fiatal keramikus-festőt látogattunk meg új műtermében. Makai Mira Dalma művei külföldön is keresettek.
A Nagytétényi úton, az Art Quarter Budapest téglaépülete mellett elsétálva egy gyárudvarra jutunk. Egy földszintes épületben találjuk az L Art Open Studios – vagy másképpen LAOS Műteremház – helyiségeit. A türkiz színű bejárat előtt néhány kényelmes szék. Belépve egyből egy kiállítóhelyiségben találjuk magunkat, mögötte a teakonyha, jobbra pedig a műtermek.
Mira egyelőre a központi, osztatlan térben alkot – bár ez a kis sarok egyelőre inkább tűnik raktárnak, mint műhelynek. Szintén a LAOS-ban dolgozik barátja, Ezer Ákos festőművész, akivel osztoznak a tereken. Ákos már régebben itt van, Mira még csak most költözködik, de hamarosan minden megérkezik, így például bekerül a munkához elengedhetetlen kemence is.
A földön három oszlopban hét-hét nagyméretű doboz, mindegyiken rikító színű szalag, rajtuk felirat: Bruchgefahr, vagyis törésveszély. Az egykori diplomamunka darabjai Londonból érkeztek vissza a Start Art Fairről.
A páros – Mira és Ákos – tipikusan olyan művészek, akik külföldön valószínűleg ismertebbek, mint idehaza, sorra kapják a meghívásokat, most is épp egy-egy kiállításra készülnek mindketten. Mira egyébként 2015 decemberében két szoborért és egy festményért megkapta a rangos Esterházy-díjat, így sok ajtó megnyílt, most pedig az Art+Text Budapest képviseli, aminél – mint mondja – jobb helyet most nehezen tudna elképzelni magának.
Visszatérve az említett ládákra és a mellettük itt-ott elszórt kerámiákra, minden tárgyon tetten érni Mira rendkívül jellegzetes stílusát. Az organikus formavilágra – egy erekkel körbeszőtt szívre vagy mélytengeri élőlényre – emlékeztető szobrok azonnal megragadják a szemet. A természetes formák mellett helyenként megjelenik egy-egy kristályforma is.
A különleges alakzatokhoz különleges színezés társul – a festéket Mira keveri bázisból és színtestekből –, a máz pedig gyakran nem fedi be a teljes tárgyat, így láthatóvá válik az agyag eredeti színe is. Mint mondja, az egész tárgy „a szépség és a rútság vékony mezsgyéjén egyensúlyoz.”
A kerámia egyébként nem egy túl gyakori anyag a kortárs művészeti piacon, Mira is szinte véletlenül kezdett el ezzel foglalkozni. A Képzőn képgrafika szakon tanult, majd az Erasmus segítségével Münchenben tölthetett el három hónapot, ami sorsfordítónak bizonyult. A volt Prangenberg-műhelybe kerülve egyszer csak a kezébe nyomtak egy számára addig ismeretlen agyagtípust, hogy kezdjen vele valamit. Kezdett. Mivel az ökölnél nagyobb tömör agyagdarab az égetés során szétrepedne, ezért elsőként meg kellett alkotni egy speciális szerkezetet. Ez nagyon tetszett az oktatóknak.
Mint mondja, a tanárok figyelmét ott nehezebb felkelteni, de ha létrehozott valami egyedit, nagyon támogató volt a közeg. Szerencsére hazatérve az itthoni mestere, Lengyel András is mindenben segítette, így jött létre a fent említett diplomamunka.
A szobrok mellett a műteremben feltűnik néhány festmény is, amelyeken mintha lebegő tárgyakat látnánk. A kőnyomatokból egy egész mappára valót találunk. Ezek technikailag litográfiák, de a klasszikus médium ellenére absztrakt formanyelvet képviselnek.
Nagyon különleges és szép darabok, ahogy Mira egész művészeti nyelve az: képes volt megteremteni egy egyedi és összetéveszthetetlenül eredeti világot.
