A tárlat három tere három alapszín, a zöld, a kék és a vörös köré szerveződik. A kiállításon csak a múzeum meglévő anyagára alapoztak, de azokat teljesen újszerűen rendszerezték, ezáltal rengeteg új összefüggésre derülhet fény. Informatív, modern és színvonalas tárlatra találtunk az Iparművészeti Múzeumban.
A kiállítás egy nagyon jó ötlettel, illetve helyiséggel indul: az úgynevezett színtükör terébe lépve egy gép beszkenneli a ruházatunkat, majd egy vizsgálatnak veti alá, hogy mennyire színesen öltözünk. Elkészül egy paletta, ahol jól látszik, hogy kin milyen szín van, majd összeveti a rendszerben tárolt adatokkal, és kidobja azt a kiállítási tárgyat, amire a színeink „átlaga” legjobban hasonlít.
A kiállítóteret három részre tagolhatjuk, ahol a tárgyakat nem kronológiai szempontok vagy típus alapján rendszerezték, hanem szín alapján. Az ötlet egyszerű, de annál jobban működik, szinte csak az a kérdés, hogy ez miért nem valósult meg eddig.
A kiállított tárgyak remekül érvényesülnek a szürkére festett falak előtt. Az úgynevezett összeadó színkeverés három színe a zöld, a kék és a vörös, a legkülönbözőbb típusú kiállított tárgyak között ez az egyetlen közös pont az egyes termekben.
„A szín az iparművészeti tárgyak megjelenésének mindenkor az egyik legmeghatározóbb eleme: bizonyos esetekben szimbolikus jelentőséggel bír, máskor csupán gyártástechnikai vagy esztétikai okokból választották.” – olvashatjuk a kiállítás kezdetén elhelyezett ismertetőben.
A kiállításon számos technika- és kultúrtörténeti adalékhoz hozzájuthatunk, az információ mégsem megemészthetetlenül sok. Megtudhatjuk például, hogy a 17. századi viseletekre – spanyol hatásra – még a fekete dominanciája jellemző, a 18. századtól kezdve vált színesebbé az öltözékünk. Ugyanígy információhoz juthatunk például a zöld uránüvegek készítési módjáról, a kobaltüvegekről vagy például az eozinnal vagy az úgynevezett „ökörvérrel” festett Zsolnay-kerámiákról.
A termekben a legkülönfélébb anyagokból készült, régebbi és újabb, szakrális és profán tárgyak változatos kínálatával találkozhatunk. Igen különös például az az 1987-ből származó plasztika, amelyet a cseh üvegművészet talán legismertebb párosa, Stanislav Libersky és Jaroslava Brychtova tervezett. Szintén figyelemre méltó Melcher Mihály 1997-es üvegplasztikája, amely egy szürreális disznót ábrázol, és speciális technikával készült.
Cseh kéküvegek, a Lechner-féle múzeumépület eredeti, zöld tetőcserepe 1896-ból, Zsolnay-féle vörös mázas kerámiatárgyak, vörös türkmén szőnyegek és még sok érdekesség várja a látogatókat, tényleg érdemes egy próbát tenni!
További infók itt.
