Egy rengeteg képet tartalmazó galériával egybekötött hosszabb írást közöltünk már a Gyermekvasútról, melyet a Hosszúlépés egy sétája apropóján ismertünk meg jobban, és leshettünk be kicsit a kulisszák mögé. Láttuk az egyenruhás kisfelnőtteket, akik vidáman kezelik a váltókat, szalutálnak és véresen komolyan veszik életük első – és ahogy a dokumentumfilmből kiderül – legboldogabb munkahelyét és egyben hivatását.
Felelősségteljesen és minden szeretetükkel szolgálják a vasutat, ki a vonatok iránti vonzódása miatt, ki azért, mert akár az édesapja is exvasutas volt. Már fiatalon egész életre szóló fegyelmet tanulnak, mindezt úgy, hogy az iskolában is jól szerepelnek szolgálatuk mellett. Egész évben várják a táborokat, sok a közös program, a pajtás, az élmény, mely egy életen át kíséri őket.
Trencsényi Klára filmje a boldog szolgálati időt és a gyerekekkel töltött munkanapokat helyezi párhuzamba a magánélet viszontagságaival. Néhány kiskamasz sorsán keresztül, keserédesen mutatja be a tényt, hogy a Gyermekvasút az igazi boldog hátország, míg az élet már egészen fiatalon nehézségek elé álítja őket. Egyszer véget ér a szolgálat, felcseperednek, reményt a vasút, a közösség és az összegyűjtött emlékek adhatnak. Szívszorító történetekkel találkozunk, a jelen Budapestjén, a Gyermekvasút kis dolgozóit bemutatván.
