Hogyan kezd valaki HÉV-et tervezni?
A MOME-n végeztem 2011-ben. Tizenéves korom óta formatervező akartam lenni, Kecskeméten szobrászként végeztem, majd az egyetemre kerülve egy németországi ösztöndíj alatt kezdtem el közlekedéstervezéssel foglalkozni. Mivel az óbudai koliból minden reggel HÉV-vel jártam be, így feltettem a kérdést: miért ne készíthetném a diplomamunkám erről a témáról? A munkáért egyébként a Magyar Formatervezési Díj egyik különdíját is megkaptam.Ez nagy elismerés. De mit éreztél, hogy ilyen fiatalon meg is valósul valami, amit lerajzoltál?
Tervezői szempontból azért volt nagy élmény, mert tényleg maradandó, évekig ott lesz a városképben, nap mint nap sok embernek segíthet, és egy városi szituációt jobbá tehet. Lehet, hogy kiderül, nem a legjobb megoldás, amit terveztem, de legalább interakciót vált ki. Jó lenne biztosan tudni, hogy pár év múlva nem csak egy kocsi újul meg.
Hogy kerültél a tervezői csapatba?
Eleinte nem is volt csapat… (nevet) A BKK-hoz egyébként hat interjú után kerültem. Megszületett a döntés, hogy a HÉV-vel valamit kezdeni kell. A felújítás egy lehetséges út, ami mellett többek közt az szól, hogy a német szerelvények szerkezetileg nagyon jó állapotban vannak, a hajtáson, a felfüggesztésen, a forgóvázon és a belső téren viszont korszerűsíteni kell. Ez a felújítási modell egyébként Svájcban, Németországban, Csehországban is működik.
Hogy álltál neki a tervezésnek? Hogyan zajlott a munka?
A tervezésre szűk határidőnk volt. Megnéztük a jármű kritériumait, hogy min lehet változtatni. Megkérdeztük az utasokat, bicikliseket, babakocsisokat, ezt kiegészítettük a saját emlékeinkkel. Ezután a BKV-nál szétszedték a kocsit, mi pedig lépésről lépésre építkeztünk. Az a fontos, hogy fix pontokat rögzíts, amibe tudsz kapaszkodni. Ergonómiai szabályok alapján kipróbáltunk kétféle üléselrendezést, kitaláltuk a kapaszkodórendszert, a padlómintát, hogy hová kerüljön az utastájékoztatás és a kamera. Amit mi készítettünk, az optimális válasz a kérdésekre.
Korábban mi is bemutattuk a látványterveket. Az első tervekhez képest mi valósult meg?
Gyakorlatilag másfél hónap alatt megszületett a látványterv. A végeredmény ehhez nagyon hasonló lett, persze sok ponton azért módosult is. Közben folyamatosan kommunikáltam a mérnökökkel és a gyártókkal – eleinte egyedül, később néhány kolléga is bekapcsolódott, hiszen pár ember kreativitása, tapasztalata jól jött ehhez a hatalmas munkához. Az egy érdekes tapasztalat volt, hogy amit ez a kis team megvalósított, azért nagy cégek brutál pénzeket kérnek.
Egyenes utad volt a járművekig?
Sportcuccokat is terveztem, a diplomamunkám után pedig Berlinbe kerültem gyakornoknak, egy ottani stúdióban dolgoztam néhány hónapig. High end elektronikai cuccokat terveztünk, van fülhallgató, ami most is kapható a budapesti boltokban. Londonban is megfordultam, de ez sem az én helyem.
És Budapest?
Az itteni egyetemi évek alatt Budapestet is egy „vidéki” kelet-európai városnak éreztem, formatervezőként sok hibáját láttam. Sok év alatt, de mára megjelent az igényesség, a dolgokhoz való jobb hozzáállás elkezdte áthatni ezt a várost.
Mi mozgat tervezői szempontból? Mi lehet a város lehetősége?
Most épp földalattival járok (nevet). De a viccet félretéve, komolyan gondolom, hogy itt dizájnszempontból egy nagyon ütős dolgot lehetne csinálni. Ahogy London is megcsinálta az új emeletes buszát, itt is adott a lehetőség.
Hol jár most Budapest?
A Madách tér például nagyon hasonló hangulatú ahhoz, mint ahol én éltem Berlinben. A város még nem találta meg, ami unikálisan budapesti, csak keresi magát – de nagyon jó úton jár.
