Ahogy a magyar filmipar is reneszánszát éli, sorozatok terén is voltak az elmúlt időszakban ígéretes darabok, ilyen például a Terápia, vagy a Társasjáték. Kiderült, hogy a műfajból ennél sokkal többet is ki lehet hozni, sőt azt is el lehet érni, hogy a színészek ne pont úgy játszanak mint a színpadon (ami a magyar filmiparban nagyon szemet szúr). Rengeteg szuper tulajdonsága mellett az HBO Aranyélet című sorozatának egyik legnagyobb erénye az, hogy elhisszük, hogy amit látunk, az valóban a mi általunk is ismert Budapesten történik.
November 8-án indult a legújabb magyar, az HBO saját gyártású sorozata, az Aranyélet. A történet egy II. kerületi luxus körülmények között élő család idilli mindennapjai köré rendeződik, a dolgokról kiderül, hogy semmi nem az, aminek látszik. A Miklósicsalád áloméletét piti bűntények tartják fent (autólopás, ingatlanok illegális kiadása, fuvarozás), és amíg az apa dolgozik, addig az anya egy alapítványban áltevékenykedik és pizzát rendel.
A két gyerek is olyan karakterek, amelyeket nap mint nap láthatunk: az idősebb Márk (Olasz Renátó) egy gumirapper, aki szintén hajlamos a seftelésre, húga Mira (Döbrösi Laura) viszont kitűnő tanuló, de a bizonytalan háttér miatt függetlenedni szeretne és a budapesti bulinegyedben keresi önmagát – sikertelenül.
A sorozat rendezői, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron nagyon eltalálták a hangulatot, végre egy olyan magyarsorozatot láthatunk, amelyről tényleg el tudjuk képzelni, hogy a mi általunk is ismert Budapesten játszódik; sőt talán mindannyian ismerünk olyanokat, akik hasonló családból jönnek. Ez részben a színészeknek köszönhető, hiszen végre képesek félretenni a teátrális, valóságtól elrugaszkodott színpadi stílust, és tényleg élethűen előadni azt, amit kell.
Kezdetben azt gondoltuk, hogy a szereplők túlontúl ismertek (Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs), de rá kellett jönnünk, hogy tökéletesen illik hozzájuk a szerepük, és láthatóan jól is érzik magukat az általuk életre keltett karakterek bőrében, ami az egészet még hitelesebbé teszi.
A karakterek fejlődése, egyéni történetszálaik kibontása is szuperül sikerült: érdekes módon a kezdeti szimpátia után a nézőben gyorsan változhat az, hogy kinek szurkol, hogy kinek a története érdekli a legjobban. Minket például Márk szarvashibái mozgattak meg, leginkább azért, mert kezünket az arcunkra csapkodva néztük, ahogy a lehető legrosszabb döntéseket hozza meg minden helyzetben, a következmények bekövetkeztével pedig őszintén képes csodálkozni, hogy bajba került.
Ezzel kapcsolatban viszont kénytelenek voltunk észrevenni, hogy rengeteg logikai hiba csúszott be, néha egészen elképesztően természetellenes hibákat képesek elkövetni a szereplők, amelyeket talán a való életben senki nem tenne. Persze tudjuk, valamiből tovább kell vinni a történetet, így ezeket elnézzük.
Az Aranyélet rengeteg erénye mellett van még egy olyan, ami mellett nem lehet elsiklani: a sorozat annyira szépen van felvéve, amilyet eddig nemigen láthattunk a magyar filmiparban, bár sok kritikus szerint túl sok benne a drónos felvétel. Szerintünk nem.
Örülünk, hogy végre van egy hazai műsor, amit a szűretlen médiazajban minden vasárnap várhatunk, és amely nagy valószínűséggel az összes eddigi magyarsorozatot toronymagasan veri majd. Reméljük, nem csúszik be semmilyen hiba a későbbiekben, ami elronthatja az élményt.
