Ha valaki utcazenéléssel szeretne pénzt keresni Budapesten, akkor annak először a következőt kell tudnia: „A közterület rendeltetésétől eltérő használatához (továbbiakban: közterület-használat) a tulajdonos hozzájárulása és a tulajdonosi hozzájárulást is tartalmazó írásbeli szerződés megkötése (közterület-használati hozzájárulás) szükséges.” Ez 2011-ben gyökeresen megváltoztatta azoknak az életét, akik a napi betevőt, vagy annak egy részét utcazenélésből szeretnék megkeresni. A legtöbben persze illegálisan csinálják, amit csinálnak, különösen azért, mert az engedélyeket még azokra a helyekre sem könnyű megszerezni, ahonnan egyébként nincs teljesen száműzve a muzsika.
Ennek az egyik oka a komoly szabályozások, például az hogy „Tilos este 22.00 órától másnap reggel 07.00 óráig tartó időszakban a szabadban zenéléssel a csendet megzavarni. A zenélés – ideértve a műszaki eszközzel történő zeneszolgáltatást, verklizést, ostorpattogtatással létrehozott akusztikus hangkeltést – oly módon folytatható, hogy az ne járjon olyan csoportosulással, amely a gyalogos, illetve a gépjármű forgalmat akadályozza, továbbá ne zavarja a közrendet, mások nyugalmát vagy munkavégzését. A zenélés – közterület-használati hozzájárulás vagy engedély hiányában – nem folytatható közúti hidak, felül-és aluljárók, illetve az ezekhez csatlakozó süllyesztett, nyitott terek területén, oktatási, egészségügyi és szociális intézmények épületétől számított 50 méteres közúti (közterületi) távolságon belül. Közterület-használati hozzájárulás vagy engedély hiányában tilos az utcazenélés.”
Ahogy a leírtakból látszik, az aluljárókban már nem adható engedély ilyen jellegű tevékenységre, állítólag azért, mert ezeken a helyeken különösen hangos és zavaró a hangoskodás. Így pedig marad az utca, amely nem csak rossz idő esetén lehetetleníti el a muzsikálást, hanem amiatt is kellemetlen, mert például egy hegedű hangja többnyire elvész a háttérzaj miatt.
A bürokrácia pedig amúgy is kegyetlen: az elbírálások általában egy hónapig tartanak, illetve az is nehezíti a dolgot, hogy a utcazenésznek a főváros által kijelölt bizottság előtt kell először eljátszani valamit, akik teljesen önkényesen dönthetik el, hogy tetszik-e nekik az adott ember művészete, vagy nem. Persze jogosan feltételezhetjük, hogy a döntéshozók nem rendelkeznek zenei végzettséggel, tehát a meghallgatások nagy valószínűséggel még a kereskedelmi TV csatornák ki mit tudjainál is sokkal viccesebbek.
Ha az elbírálás pozitív, akkor már csak annyi a teendő, hogy az ember fizet (kerületenként változó az összeg, körülbelül 150 Ft - 165 Ft / nap / négyzetméter) és akkor x időre birtokolhatja a helyét. Tehát azoknak, akik átutazóban vannak, jobban megéri rábízni magukat a vak szerencsére és a közteresek jóindulatára. Ez utóbbi egyébként létező jelenség, több olyan történetet is hallottunk már, hogy szemet hunytak egy-egy “kihágás” fölött, de persze ennek ellenkezőjéről, fejvesztve rohanásról is hallottunk beszámolókat. Tény, hogy aki engedély nélkül zenél, annak érdemes a parkour trükkjeit is elsajátítani, ami sokat segíthet a menekülésben.
Az utcazenélés egyébként érdekes jelenség. Az emberek ugyanis a művészetet nem veszik észre, a legtöbben egyáltalán nem is értik, ha az nem egy elegáns koncertteremben történik. Erre remek példa a washingtoni metróban Joshua Bell, a világhírű hegedűművész játszott inkognitóban a Washington Post szervezésében. 45 perc alatt szinte alig álltak meg az emberek hogy meghallgassák, 2 nappal a gerillaakció előtt viszont telt ház előtt játszotta ugyanazt, 100 dolláros jegyár ellenében.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
